Fiáth János utca
Sokan tudják, hogy valamikor Ispotály utcának, Kóroda utcának, Ápolda utcának hívták. Biztos azt is sokan tudják, hogy az elnevezés talán a pestisesek ispotályára, de valószínűbb, hogy a hajdani Szent János kórházra utal, ami 1949-ig a mai Széna téren állt. De ki tudja már, hogy 1915. március 13-án az Ápolda utcán ródlizó gyerekek a Batthyány utca sarkán elütötték Milepsz Srbán bosnyák katonát, aki elesett, és súlyosan megsérült a fején? Vagy hogy ugyanazon év novemberében ugyanezen a sarkon Gerde Ferenc tizenhat éves cipész forgópisztollyal átlőtte Falkhauser Magda napszámosnő bal karját.
Baljós hely lehetett a Batthyány és Ápolda sarka! 1910. május 18-án kora délután, mindössze tíz lépésre a saroktól, az Ápolda utca 11-ben, Szeidner Adolf kereskedő „kapatos fővel összeveszett Dobrádi Lajos napszámossal, akire revolverrel rálőtt”.
Az utca aljában, lent a sarkon, a mai Hattyúház helyén működött a Zöld Hordó. Rendes budai kisvendéglő, gesztenyefás kerthelyiséggel, a söntésben lemezborítású pulttal, törzsvendég-asztalokkal. Lacipecsenyéje és sashegyi órizlingje olyan nevezetes, hogy úgy száz éve azt írták róla, a környékbelieken kívül főleg „burkusok, hollandusok, svédusok” látogatják. Ha fölfelé indultunk, az utca kanyarulatán túl máris a hírhedt bordély utcában jártunk. Kuplerájok, szobácskák, kapufélt támasztó utcalányok. A Batthyány utca fölötti részen voltak többen, kuncsaftjaik tetemes hányadát a közeli laktanyák szolgáltatták. A gyerekkorára emlékező így sóhajt fel: – Istenem, hányszor kerültünk erre dobogó szívvel, felajzva és pirulva hallgatva az évődő invitálást: „Na, fi úk, ha van pénzetek!”
Egy másik emlékező az 1970-es években elmesélte, hogy kamasz korában Csalogány utcai emeleti ablakukból, az alacsony házacskák cseréptetői fölött, édesapja Zeiss látcsövével leste a rossz lányokat az Ápolda utcában. A Zöld Hordó konyhájából ételszag áradt, estefelé a kerthelyiségben a pincérek piros ernyőket raktak a lámpák köré, a zenekar rázendített egy divatos angol slágerre… „A szomszédunkban lakó hajóskapitány neje könnyezve mondta anyámnak: »Mindig elsírom magam, ha arra gondolok, hogy mi, a szegény Velkóék, zeneszónál vacsorázhatunk. Ha az uram holnap megjön, kitárom az ablakot és beszáll a zene. Ide, a mi vacsoránkhoz«”. Nem vagyunk egyformák: a mesélő édesapja pokolba kívánta a Zöld Hordó muzsikáját. Két dolog miatt kellene elköltözni a Csalogány utcából, mondogatta: egyik a zene, másik az „ápolda”.
A Budapesti Hírlap 1907. március 15-i számának rövidhírét olvasva nyomban megértjük, hogy a gondos atya mitől kívánta volna megóvni kíváncsi csemetéjét. „Tegnap este Jarozovics István, a 3. bosnyák gyalogezred tizedese az Ápolda utca 11. előtt összeveszett a Novák Mária nevű leánnyal, és le akarta szúrni. A leány segítségére sietett Tóth Lajos rendőr, akire szintén fegyverrel támadt rá a tizedes. A rendőr kardot rántott, és fejbe vágta a katonát, aki súlyosan megsebesült. A rendőrség megindította a vizsgálatot.”
Végre valami derűsebbet! 1926 áprilisában, egy napsütött délelőtt a Reggeli Hírlap tudósítóját a Széna tér felől a Bécsi kapu felé kalauzolja Aggházy Kamill magyar királyi ezredes, a Hadtörténeti Múzeum alapítója (amúgy költő is). Az Ápolda utcán kapaszkodnak fölfelé, a társaság idősebb tagjai lihegnek a meredeken. „Erre vezetett a nagy roham 1686-ban. Lépésről lépésre folyt itt az öldöklő közelharc – mondja a poéta-katona. – Egy méterre kell csak leásni, s csontokba, cserepekbe, hadieszközökbe ütközik az ásó.” Itt a Vár szoknyáján bárhol kapirgáljuk meg a földet, mindenütt a korábbi életek nyomaira bukkanunk. 1908 márciusában az Ápolda utca 5. átépítésekor római kori kőkoporsó került a felszínre. A szarkofág négy méter mélyen feküdt a föld alatt. A munkások, kincset gyanítva, feltörték a fedelét, de csak egy csenevész csontvázacskát találtak benne. A kihívott muzeológusok szerint az ezerhétszáz évvel előttünk élt hajdani „budai polgár” egy nyolc-tízéves gyermek volt, a sírból előkerült az alvilági révésznek szánt ezüst obulus, rajta az ifjabb Gordianus császár portréjával.
(A cikk megjelent a Várnegyed 2024/11. számában)