A Mystery Gang alapítójaként a rockabilly műfaját tovább éltetve sajátos világot tudott teremteni Egri Péter, aki nemcsak a zenében, de a magánéletben is megrögzött konzervatívnak vallja magát. Az állandóságban hisz, mindig is egyenes vonalú mozgásban haladt előre, a zenekar életét soha nem jellemezték kiugró sikerek vagy mély hullámvölgyek. Idén új dalokkal, klipekkel jelentkeznek és sokat vendégeskednek Amerikában, ahol az őshonos műfajt annak európai töltetével szólaltatják meg.

A Czakó utca sarkán álló, az egyik legrégebbi megmaradt egyszintes ház bisztrójában találkozunk Egri Péter zenésszel, a Mystery Gang alapító énekesével. A művész, aki felmenői révén őshonos a Várnegyedben, a szóban forgó épület környezetéből kiindulva kérés nélkül is megállíthatatlanul kezdi mesélni a helyi történeteket.

– Szenvedélyes lokálpatrióta, aki évszázadokra visszamenően családi gyökerekkel rendelkezik a Naphegyen és a Tabán környékén…
– Valóban évszázadokra vissza lehet vezetni a családom történetét, és az I. kerületi kötődés is szépen kirajzolódik a megmaradt írásokból. Természetesen akkor még nem I. kerületnek hívták. Tágabb otthonomnak ezt a kerületet tartom, de ezen belül a Naphegyhez kötődöm leginkább. Családilag a II., a XI. és a XII. kerület Gellért-hegy felé eső részén is érdekelt vagyok. Egyik ősöm, vitézlő Magyar Balázs alapította annak idején a Fekete sereget. A XV. század legvégén Mátyás király megbízásából a Délvidéken, Jajcától 300 kilométerre délre visszaverte az előrenyomuló török sereget. Nemcsak az akkori Magyarországot, de a keresztény Európát is védelmezte. Mátyás király idejében kaptuk meg Logodot, ami egy kis falu volt a Váralján. A helységről ma a Logodi utca tanúskodik. A családunk címerében középen alul a Szent Korona, felette egy ázsiai kis tigris, jobb kezében egy hajlított keleti típusú szablya, bal kezében egy harcos levágott feje látható. Utóbbi a 17. század első felében nagy bajuszú török fejre módosult. Akkor már nem a tatár, hanem a török jelentette a veszedelmet. A szablya helyett pedig egy úgynevezett szakállas puska került a kezébe. A Naphegyet egyébként korábban Vérhegynek hívták, valamivel előtte szőlőhegy volt. Ezt a mivoltát úgy veszítette el, hogy egy törökellenes lázadás indult el itt a 15. században. Ekkoriban még nem uralták teljesen a törökök Budát, de már az egykori Magyarország jó részén ott voltak. Ebben a lázadásban megannyi környékbeli ember részt vett. Szerettek volna összefogni, hogy a felsővezetés is lássa, itt van a török veszedelem a nyakunkon, és előbb-utóbb Budát is el fogja érni. Mivel ezt a kezdeményezést vérbe fojtották, a legenda szerint a hegyről az Attila útig csorgó vér után kapta a Vérhegy nevet a későbbi Naphegy.

– Dokumentumokból vagy felmenői elbeszéléseiből ismeri ennyire részletesen a család és a környék történetét?
– A család és a környék meghatározó dolgait a felmenőimtől, szájhagyomány után ismertem meg. Mint ahogyan azt is, hogy 1921-ben dédnagyapám az akkori kormányzótól, Horthy Miklóstól a doberdói áttörés után vitézi érmet kapott. Amikor tíz éves voltam, elmesélte nekem, hogy milyen volt Olaszország területén magyar huszárként helytállnia. Az olasz kiskatonák lövészárkokba ásták be magukat, a magyar huszárok pedig kardéllel indultak ellenük. Felidézte, ahogy a 18-20 éves kiskatonák felfelé szúrtak, nekik pedig nagyot kellett sújtani a sisakjuk közepére, hogy az ellenfél koponyáját széthasítsa, így azonnal elessen. Elmondása szerint több ezer emberből háromszázan tudták végrehajtani ezt a bravúrt.

– Hogy látja, van ma az egykori nemesi, főnemesi családoknak itthon kultusza, tisztelete?
– Kormányok jöhetnek-mehetnek, de a családunknak ez mindig fontos volt. Útmutatást, tartást adott és tovább hagyományozódott generációról generációra. 1947-ben vették el a nemesi előneveket a családoktól, utána pedig olyan időszak következett, amikor nem nagyon voltak terítéken a történelmi családok tettei. Soha nem befolyásolt minket, hogy a külvilág hogyan ítéli meg a velünk született vérvonalat. A mai világban, amikor minden szabad vagy szabados, akkor miért lenne ez meghatározó? Én csupán azt szeretném, ha ezért minket nem ítélnének el.

– Konzervatív beállítottságúnak tűnik…
– Ahogy telnek az évek, egyre inkább az vagyok, de már tinédzser korom óta ilyen vagyok. Nem kellett ezt bennem alakítani, a családomtól örököltem, ez nekem így volt jó. Meghatározta az élethez való hozzáállásomat. Minden családi összejövetelen az idősek beszédét hallgattam. A mai világban, a digitalizáció és a bankrendszer idejében a magamfajta keresztény-konzervatív ember meglehetősen ódivatú lehet. Gyalog járok a boltba, köszönök az embereknek és készpénzzel fizetek.

– Milyen volt a társasági élet gyerekkorában a Naphegyen, hogyan emlékszik?
– Nagyon emberi volt és létezett egyfajta közösségi élet. Őze Lajos színész például meghatározó szereplője volt a Naphegynek. Sajnos az évtizedekkel ezelőtti Naphegyhez és Bel-Budához képest kezd eltűnni az a hangulat, amit én máig keresek. Nem voltak itt irodaházak és lakóparkok. Emlékszem azokra az idős házaspárokra, akiknek fantasztikus kertjei voltak: szőlő, rózsalugas, igazi békebeli hangulat. Nekem itt az irodaházak jelenléte nagyon idegennek hat. Emellett a Naphegy még mindig egy kis falu maradt és ha a Krisztina körútra le kell menni, akkor már egy másik világban érzem magam. Gyerekkoromban a naphegyi ember még gyalog járt, nem volt autója, mert akkoriban még az volt a fejünkben, hogy gépkocsival a funkcionáriusok járnak.

– A rockabilly műfaj, amit az 1998-ban ön által alapított Mystery Gang zenekar képvisel, Amerikából származik. Legtöbbet az Egyesült Államokba hívják meg játszani. Miért éppen egy európai zenekartól szeretik az autentikus amerikai zenét visszahallani?
– Nagyon érdekes ez, de szépen levezethető. A rockabilly az 1950-es évek derekán alakult ki, az Egyesült Államok közép-déli, mezőgazdasággal foglalkozó államaiban, főként a kisvárosokban terjedt el. Sok olyan dal létezik, aminek a szerzője nincs feltüntetve, hanem csak annyi, hogy „traditional”. A folkból és a népzenéből jön, tehát egyértelműen euroatlanti gyökerekkel rendelkezik. Például az együttes neve, a Mystery Gang a Mystery Train című népdalból származik, amit 1954-ben Elvis Presley rockabilly változatban játszott el. Van a dalnak fekete és blues verziója is, de sok fehér country változata is létezik. Sokak szerint egy XIX. század első feléből származó európai népdal az alapja. Rólunk szól, a magyarokról, csehekről, lengyelekről, németalföldiekről, akik kimentünk a XIX. század derekán és vasutat építettünk. A nagy fekete vonatról, ami elvitte a páromat. Később a Mystery Trainből zenekar is alakult. Tehát a kérdésre válaszolva a rockabilly műfajjal az euroamerikai gyökereket erősítjük, ezért szeretnek bennünket annyira Amerikában. Pár éve a Petőfi Rádió felkérésére csináltam egy nagyon érdekes dolgot. Az volt a címe, hogy Go, Folk! Ebben az 1950-es rockabilly zenét, – ami a XX. század végi, XXI. század eleji rockzene meghatározója –, visszavezettem a századfordulóig, és európai népzenei hangszerek közreműködésével játszottam saját rock abi lly szerzeményeket, illetve klasszikusokat. Nagyon is megállták a helyüket, és számomra nagy kulturális megerősítés volt, hogy létezik nem csak afroamerikai gyökerekkel bíró rockzene.

– Megérinti a huszonéveseket ez a műfaj?
– Borzasztóan, mert tömény, könnyen befogadható. A magánéletet központba helyező szöveg a nehézségekről is pozitív kicsengéssel szól. Ez a zene sohasem politizált, nem akart a társadalomra nagy és okos dolgokat hagyományozni. Jónéhány dalt játszunk dob nélkül, úgy, ahogy tradicionálisan a közép-dél amerikai, mezőgazdasági vidéken, az ötvenes években tették. Később, amikor megjelent, nagyon egyszerű ritmusképleteket szült, semmi ritmustörés nem volt. A fi atalság ezért is szereti annyira. Néha meg is állapítják, de jó, hogy te kitaláltad ezt az egészet! Pedig csak a magam közép-európaiságával kiegészítettem.

– Hogy látja, szüksége van egy zenekarnak időnként a megújulásra?
– Nem szeretem a megújulásokat. Ha lehet úgy fogalmazni, én vagyok az öreg Baradlay A kőszívű ember fiaiból. Mint ismert, a halálos ágyán azt mondta: A Föld márpedig ne forogjék, hanem álljon! Van egy saját, kialakult világom, abban mozgok és abból nem szeretek kitekinteni. Miközben az is igaz, hogy a változás bennünk van. Vannak fantasztikus koncertek, elismerem őket, de az én világom 1990 előtti. Amikor a Nemzeti Dalválasztóban zsűritag voltam, éppen elég volt konfrontálódni a mai dolgokkal. Hála Istennek, sikerült megteremteni azt a hangzást, amiből nemhogy nem komfortos kilépni, de nem is szeretnék. 2026 első felében a zenekar új dalokkal, klipekkel és koncertekkel jelentkezik. Közben dolgozom a zenés darabomon, és remélem, hogy jó színházi körülmények között sikerül bemutatnom. Az én pályámat sohasem a nagy, kiugró sikerek és mély hullámvölgyek jellemezték, hanem egyenes vonalú egyenletes mozgásban haladtam előre. A klipem egy részét Budán, másik részét pedig az Egyesült Államokban forgatjuk. Emellett a Petőfi Rádióban saját szerkesztésű műsort kaptam márciustól minden délután 14 és 18 óra között, amiben én leszek a műsorvezető. A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából, február 25-én a Terror Házában középiskolásoknak tartok tárlatvezetést. Megtisztelő számomra, mert a családomnak 1956-os gyökerei is vannak.

– Szomorú hír rázta meg a magyar könnyűzenei világot nemrég: meghalt Fenyő Miklós, a Hungária együttes alapítója. Milyen útmutatásokat kapott tőle?
– Három hónapja még együtt játszottunk, régebben pedig előzenekarnak hívott minket a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartott koncertjükre. Értékelte azt a sajátos utat, amin elindultam, lelkesített, hogy ezen kell tovább mennem. Megállapította, hogy a szöveget addig kell csiszolnom, ameddig tökéletes nem lesz. Közös zenei tőről eredünk. Számomra ő hős volt és példakép, még akkor is, ha én a nyersebb, tradicionálisabb utat választottam a rockzenében.

(Címlapfotó, portré: Tóth Tibor)

Az interjú a Várnegyed 2026/3. számában jelent meg.