2026. 04. 29.
időjárás

79 éves korában elhunyt Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas előadóművész, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató – jelentette be a szomorú hírt a Sebő Együttes. A család rövid tájékoztatása szerint a magyar népzenei élet meghatározó alakja hosszas betegség után távozott. Az általa vezetett zenekar az 1970-es évektől úttörő szerepet játszott a magyar népzene hiteles, hangszeres megszólaltatásában, miközben számos zenetörténeti-jelentőségű lemezt készített. Nevéhez fűződik a táncházmozgalom elindítása, amely a városi fiatalok körében is újra élővé tette a népzenét és a néptáncot.

Sebő Ferenc ezer szállal kötődött az I. kerülethez, évtizedeken keresztül Budaváron lakott, rendszeres klubestjei voltak a Budavári Művelődési Házban a Bem rakparton, és nem utolsó sorban ő volt a Corvin téri Hagyományok Háza koncepciójának megálmodója. Lapunknak adott utolsó interjújában úgy fogalmazott: „Magát a zenélést tartom fontosnak, bármilyen hangszeren, ami van otthon. De az emberek szeretik a megszokottat, az ismertet, ezt tudomásul kell venni. Maga a folklór működése is ezen alapszik. A régi divatok, hallásmódok nehezen szakadnak le a használatból. Tolna megyei falvakban mind a mai napig megkövetelik, hogy éjfélkor az orgonista dudaszerűen játsszon, úgy, ahogy az a középkorban volt szokásban, mert azt ők megszokták. Nagyon érdekes dolog, ahogy a hagyomány és a haladás együtt megy: egyik akadályozza a másikat, a másik meg löki előre az egészet. Mi olyan korban élünk, amely szeret visszamenni a múltba, érdeklik a más kultúrák is.”

Zenészként és zeneszerzőként jelentős szerepet vállalt a versek megzenésítésében és azok ismertté tételében is, különösen József Attila költeményeinek feldolgozásával, amelyek generációk számára tették közelebb a magyar lírát. Emellett népzenekutatóként gyűjtései és oktatói tevékenysége révén hozzájárult a Kárpát-medencei népzenei hagyományok megőrzéséhez és továbbadásához.

Sokrétű pályája során zenészként, kutatóként, de televíziós és filmes karakterként is maradandót hagyott maga után.

bannerhely
© minden jog fenntartva - várnegyed magazin 2026