A Vár nyugati oldalában húzódó Logodi utca különleges vonzerejét az ott lakók és az arra járók is érzik. Kosztolányi Dezső kilencven éve megörökítette, Szigeti Gábor helytörténész néhány éve kutatni kezdte, Mohai V. Lajos József Attila-díjas író, irodalomtörténész pedig jövőre antológiát szerkeszt a hely szelleméről készült írásokból. A Krisztinavárosi Olvasókörből indult különleges tervről a kötet kezdeményezőivel beszélgettünk.

– Milyen indíttatásból kezdeményezte egy helyi olvasókör létrehozását?

Sz. G.: – 1948 előtt több ezer olvasókör működött Magyarországon. Az ilyen jellegű összejövetelek arisztokrata körökben épp olyan népszerűek voltak, mint az egyes szakmák munkásai, például a kéményseprők vagy postások között. Annak idején a MáraiKult elődjének, a Budai Polgári Kaszinónak is volt olvasóköre. A barátaimmal és ismerőseimmel három évvel ezelőtt élesztettük újra a hagyományt, mert mindannyian szeretjük a hagyományos, könyveket. Kezdetben havonta kétszer az Attila úti Mezőgazdasági Könyvtárban találkoztunk, majd másfél évvel ezelőtt átköltöztünk a Márai Művelődési Házba. Jelenleg havonta egyszer jövünk össze, és egy-két előre egyeztetett novella vagy regény téma. Néha vendégeket is hívunk és a társaság tagjai elmondják a véleményüket, vagy hozzászólnak a mások által felvetett észrevételekhez. Mohai V. Lajossal a véletlen hozott össze. Az egyik könyvkiadónál találtam tőle néhány kötetet. Ezután mint a kerületben élő, Kosztolányival is foglalkozó irodalmárt személyesen is megkerestem. Beszélgettünk, meséltem neki a kis társaságunkról és meghívtam közénk. A csoportot közösen neveztünk el Krisztinavárosi Olvasókörnek.

– Ön hogyan emlékszik a kezdetekre?

M. V. L.: – Számomra ez a történet egy évvel ezelőtt kezdődött, amikor Gábor szervezésében a MáraiKultban megjelent 10-12 ember. Attól kezdve minden alkalommal egy-egy művet elemeztünk, többek között Kosztolányi, Ottlik, Tandori írásait. Egy idő után, mint némi tapasztalattal rendelkező irodalmár, felvetettem Gábornak, hogy az olvasókör munkájához kapcsolódva készülhetne valamilyen produktum. Kosztolányi és a Hajnali részegség című verse hozta az ötletet, hogy gyűjtsük össze azokat az írásokat, amelyeket a hely szelleme ihletett. Először egy kisebb füzetre gondoltunk. Ám olyan mértékben dúsul és alakul az anyag, hogy egy testes antológiát is kitesz majd. Egyre jobban körvonalazódik a kötet, az irodalmárok, művészek számára nagy vonzereje van a Logodi utcának. És igen: nemzedékek sora írja a Logodi utca költészetét.

– Gábor, ön hosszabb ideje kutatja, hogy a 20. század során kik azok az ismert emberek, művészek, tudósok, akik a Logodi utca lakói voltak, vagy ott élnek ma is. Ennek nyomán nagyon érdekes eredményre jutott…

Sz. G.: – Kétségtelen, hogy a Logodi utcában egyesek véletlenül, mások tudatosan választottak ott lakást, de a „varázserő” mindenkire hat. Az utca fekvése a vár alatt, a budai hangulat, sokat jelentett az embereknek. A Logodi utcán sétálva, az ott lakókkal beszélgetve több fajta tradíciót, illetve szellemtörténeti folyamatot érzékelek. Az egyik az irodalmi vonulat, amelynek feltárásába Mohai V. Lajossal belefogtunk. Az egyik ok, amiért annak idején a Nyugat című folyóirat szerkesztői, alkotói ideköltöztek valószínűleg a mecénásuk, Hatvany Lajos vári otthonának közelsége volt. Babits három-négy lakást is bérelt a környéken, egyre kisebbeket, hogy a betegsége miatt szükséges az orvosi kezeléseket fizetni tudják. Egy másik írói csoport tagjai Mesterházi Lajosnál gyülekeztek. Püski Sándor ugyancsak a Logodi utca lakója volt, és az 1950-es évek elején Kertész Imre is itt vett ki albérletet.
Nyomon követhető egy Balázs Bélához kötődő filmtörténeti hagyomány is. Létezik egy Brunszvik Terézzel kezdődő, majd Illyés Gyulánéval, és a mai is köztünk élő Kereszty Zsuzsával, az alternatív iskolák kiemelkedő alakjával folytatódó jelentős, és érdekes pedagógiai vonal. A művészképzés területén is felfedezhető egy kiemelkedő mester, Simó Sándor, akinek a tanítványai – az úgynevezett „Simó osztály” – tanáruk halála után, 2002-ben ugyancsak ebben az utcában, Angelusz Iván producer lakásán megalapították a Katapult Film Kft-t. Simó Sándor Miklauzic Bencével, Hajdu Szabolccsal, Pálfi Györggyel és Török Ferenccel különösen sokat dolgozott, de a filmtradícióhoz Tarr Béla is hozzátartozik. Itt nőtt föl Reisz Gábor filmrendező, aki sorra kapja a díjakat. Szinte valamennyi filmjét a család Logodi utcai lakásában forgatta.

– A Logodi utcáról szóló irodalmi alkotások összegyűjtése, szerkesztése, illetve a helytörténeti munka, azaz az utca híres lakóinak – és mindazon ismert embereknek, akik ott megfordultak – a felkutatása külön szálon fut?

M. V. L.: Igen ez két önálló műfaj. Az egyik kötet egy antológia, amely szépírók munkáit tartalmazza, a címe A Logodi utca költészete lesz. Nagyon izgalmas munkának ígérkezik például Márai Sándor Föld, föld! című visszaemlékezéséből kiemelni azt a részt, ahol a szerző a Kosztolányival történt találkozásait örökítette meg, vagy Kosztolányiné Harmos Ilona férjéről írt életrajzi kötetéből idézni a Logodi utcai ház megvásárlásának körülményeit. Ma is laknak az utcában irodalomtörténészek, és Gábor kutatásai alapján tudjuk, hogy a költők mellett több képzőművész is megörökítette az utca különös hangulatát.
A másik kiadvány afféle kislexikon lenne, amelyben bemutatnánk, hogy ki mindenki hagyott itt nyomot. Ez utóbbi feltérképezése nem egyszerű feladat, ugyanis csupán a név és a házszám közlésével túl kevés információt adnánk. Nem elég annyit közölni például, hogy Puskás Ferenc, minden idők legismertebb magyarja a Logodi utca 24.-ben lakott. (Egyébként éppen annak a lebombázott háznak a helyén emelt új épületben, ahol annak idején Márai Sándor élt.) A terveink szerint az érintettekről megjelenne egy rövid szócikk. Az életrajzokban közölnénk azt is, hogy az illető az életének melyik szakaszában lakott az utcában.

Mohai V. Lajos: Nemzedékek sora írja a Logodi utca történetét. Fotó: Erhardt László

Sz. G.: – Biztos vagyok benne, hogy Lajos keze nyomán kiváló irodalomtörténeti kötet születik. Kiváló író és esszéista, remek arányérzékkel. Véleményem szerint napjainkban Kosztolányi és Tandori után ő képviseli a kerület írói hagyományát.

– Íróként, szerkesztőként találkozott már hasonló feladattal az eddigi pályáján? Mennyire érzi a sajátjának ezt a környéket?

M. V. L.: – Nem, eddig nem készítettem hasonló szöveggyűjteményt, de ez – úgy gondolom –nem okozhat nehézséget; kitaláltuk és megcsináljuk. Nagykanizsán születtem, és 18 éves koromban kerültem Budapestre, a bölcsészkarra. A hazám Kanizsa, az otthonom a Krisztinaváros. Mindez a véletlen műve. A nagybátyám a Mikó utca és a Krisztina körút sarkán lakott. Gyerekkoromban felhoztak ide, és nekem ez a környék jelentette Budapestet. Azt szoktam tréfásan mondani: nem tehetek arról, hogy a Logodi és a Mikó utca itt van; itt lakott Kosztolányi, és hogy tágítsam a kört kicsit: itt lakott a Lánchíd utcában Tandori Dezső. Ezek a hatalmas költők hatottak rám. A Csap utcában lakom, a Krisztinaváros szélén. Amikor a Krisztina téren járok, akkor mintha gyermekkorom kanizsai kisvárosában sétálnék, mert még a templom elhelyezkedése is olyan, mint a kanizsai Fölsőtemplomé. A napokban megjelenik a prózakötetem, A Kanizsai Hidegház, amiben Kanizsának és a Krisztinavárosnak is kitüntetett szerepe van: mindkettő életem színtere.

– A kutatómunkához milyen háttér áll rendelkezésre?

Sz. G.: – Szenvedélyes helytörténészként eleinte a helyi könyvtárnak szerettem volna segíteni abban, hogy létrehozzanak egy helyismereti gyűjteményt. Elkezdtem a kerületről szóló helytörténeti írások gyűjtését, amelyek egy része a mindenkori Várnegyed újságban jelent meg. Az ugyanis nemcsak helyi, hanem helytörténeti lap is. A cikk-keresés közben azonban megállapítottam, hogy az önkormányzat honlapján elérhető archívumban nincs meg minden évfolyam. Az újságban történő kereséshez szükség lenne egy részletes név- és tárgymutatóra vagy repertóriumra, amely azonban nem készült. A kerület számára még fontosabb lenne, hogy az önkormányzat történészek, kutatók és egyéb szakemberek bevonásával saját helytörténeti stratégiáját alakítson ki.

– Az egykori lakók nyomában járva, milyen kutatási módszerrel dolgozik?

Sz. G.: – A Logodi utcán sétálva a kapubejáratokon sok ismerős vezetéknévvel találkozom, amelyek viselőit, vagy azok felmenőit többségét nem nehéz beazonosítanom. Gyakran elbeszélgetek a ma itt élőkkel, akik visszaemlékeznek a híres elődökre is. A jegyzeteim alapján internetes keresésbe kezdek, korábban így tudtam meg, hogy élete egy szakaszában az utcában lakott többek között Adamis Anna dalszövegíró, Czeizel Gábor rendező, Deres Péter dramaturg, Kepes András újságíró, Kulka János színművész, Lackfi János költő, Miklóssy Endre építészmérnök-eszmetörténész, Asperján György és Ugron Zsolna író, valamint rajtuk kívül még nagyon sok tudós és közéleti ember.

M. V. L.: – Nem titok, hogy Gábor, a lelkesedéstől vezérelve először a teljes I. kerület kutatásában és feldolgozásában gondolkodott, de azt hiszem, ebben a pillanatban erre még nem vállalkozhatunk. A kerületünk óriási irodalmi, művészeti és kulturális hagyománnyal rendelkezik, ezért tanácsosabb volt a kört a halhatatlanná tett Logodi utcára szűkíteni. A megjelentetésre már találtunk kiadót, de anyagi támogatásra mindenképpen szükség lenne. Ha a munka egy részét jövő szeptemberig el tudjuk végezni, akkor 2024 decemberére napvilágot láthatna az irodalmi antológia.

Rojkó Annamária