2024. 07. 12.
időjárás

Dragonits Tamás idén tölti be századik életévét. A huszadik század második nagy világégését átvészelő építész 2015-től kerületünk díszpolgára. Élettörténete bővelkedik fordulatokban, értékmentő munkáját bárki megcsodálhatja azon a negyvennél is több Várnegyed-beli házon, amelynek háború utáni helyreállításában tevékenyen részt vett. A Vár egykori főmérnöke, Meczner Lajos mellett dolgozó szakember a “kézműves építészet” híve volt és marad, aminek mára nyomai sem fedezhetők fel a modern technológiájú épületgyártás korában. 2015-ben hunyt el felesége, de nem él egyedül, fia segít neki a mindennapokban. A láthatóan jó egészségnek örvendő Dragonits Tamással Úri utcai otthonában beszélgettünk építészeti értékmentő munkájáról.

A Budai Vár építészetének ma élő legidősebb és egyik legjobb ismerője egy középkori alapokon nyugvó, a világháborúban súlyosan károsodott házban él, amelynek egy lakását a világégés után két kezével állított helyre. “A házon nem volt födém, sem padló a háború után, 1953-ban így fogtunk neki feleségemmel az újjáépítésnek. A háború után csilléken hordták le a Vérmezőre a törmeléket, a mai park jórészt a vár épületeinek maradványaival van feltöltve” – kezdi a Budai Várhoz kötődő élettörténetét. Hozzá is teszi, érdemes volna kutatóárkot nyitni a Vérmezőn, mert bizony sok érdekesség bukkanna elő… 

De hogy ne ugorjunk ennyire előre, mindenképpen meg kell említeni a Műszaki Egyetem világháború alatt végzett építészhallgatóinak kényszerű utazását, amelyről még dokumentumfilm is készült. A nyilasok katonai behívóval egy egész évfolyamot nyugatra vezényeltek, hogy a német újjáépítéshez adjanak segítséget. Ennek a transzportnak lett tagja az egyetemista Dragonits Tamás is, akivel még Németország kapitulációja előtt Dánia felé kanyarodott a vonat. Másfél év elteltével már Svédországban találta magát egy farmon, ahol az állatok körül dolgozott, de így is megtanult svédül. Hatazérve a FŐTI-ben, a Fővárosi Tervező intézetben kapott állást. De alighogy megnősült, feleségét kitelepítették.

“Kérvényt írtam, hogy friss házas vagyok, ne válasszanak el a feleségemtől. Akkor a Fény utcában laktunk, és az erkélyről lestük, hogy a kisautó érkezik-e a felmentő levéllel vagy a nagy autó, hogy kitelepítse a család többi tagját… A kisautóval a felmentés érkezett, feleségemet visszakaptam, a nagyautó viszont vitte az anyósomat, apósomat, sógoromat…” – idézi vissza azt a bizonyos 1951-es nyári napot, egyben felvillantva az ötvenes évek világát.

Dragonits Tamás budai vári otthonában

Rátérünk az építész szakmai pályájának alakulására, amelyben meghatározó volt a VÁTI is: a Városépítési Tudományos és Tervező Intézetben irodavezető lesz, így már nemcsak a Vár, hanem az egész ország építészeti felmérése, helyreállítása a feladat: az ő keze munkáját dicséri az esztergomi Bazilika, az egervári, a sárvári és a siklósi vár műemléki helyreállítása is.  Mi volt a legfontosabb szempont a helyreállítás folyamatában? – kérdezzük.

“Egy város sorsa a történelmétől függ, és attól, hogy milyen szerepet szánnak neki. A háború után az első kommunista építési miniszter feljött a Várba, és azt mondta, ezt az ócska sváb falut el kell takarítani a föld színéről” – jelzi az építész, hogy a sajátjától igencsak eltérő elképzelések mentén indult a helyreállítás. “Le akartak bontani itt mindent, mert ami az arisztokráciára emlékeztetett, az nem kellett. Szerencsére a régi Közmunkatanácsból maradtak emberek, akik néha engem is mint fiatal szakembert meghallgattak. Akkor született az a politikai elveknek is megfelelő koncepció, hogy a Várat a XIX. század közepi, egyszerű állapothoz kell visszaalakítani.” Így a nagy tereprendezésnek a Vár XX. századra kialakult képe esett áldozatul, mert az ide telepített minisztériumi épületek az akkori rendszernek nem feleltek meg. 

A Bécsi kapu tér 1945 elején

A Bécsi kapu tér az ostrom után      Fotó: Fortepan / Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich Agnes Hirschi

Vélekedése szerint azonban a polgárvárosba a kiegyezést követő nagy építkezések okozták az első aránytévesztést. Ekkor olyan nagy minisztériumi épületek érkeztek, mint például a Pénzügyminisztérium, a Külügyminisztérium, amelyek arányaikban nem feleltek meg a várban sorakozó középkori eredetű házakénak. Vagyis a Vár újjáépítésének igénye már százötven éve is terítéken volt…

Hogy mennyire tartja sikeresnek akkori műemlékmentő szerepét, arra rezignáltan csak annyit mond: “Hát ha sikerült volna mindent megmenteni, akkor sikeres lett volna.” Szerinte egy nagy kihagyott lehetőség például a Dísz tér 3. alatt, az egykori Batthyány-palotában működő óvoda átköltöztetése az Úri utca 40 alá, ahol a ház kertje csatlakozott a Bástya-sétányhoz (a mai Tóth Árpád sétány – a szerk.), a Naphegy felé néző nyugati árkádok alatt pedig még rossz időben is kinn lehettek volna a gyerekek. “A csere ellehetetlenült, mert a jeles szocialista időkben a kertbe egy házgyári beton épületet húztak fel. Ez ellen nem lehetett tiltakozni, kommunizmus volt!” – teszi hozzá. 

Ám a szocreál haszonelvűség nemcsak új épületek formájában jelentkezett, hanem például a szigetelés-technológiában. A nyolcvanas években a házak lábazatánál alkalmazott szigetelés kivitelezése véleménye szerint teljes mértékben vállalhatatlan volt, lényegében a rongálással egyenértékű. Többször is tiltakozott a kő alapú házak esetében hasznavehetetlen szigetelési megoldás ellen, amikor egy jóakarója négyszemközt ezt mondta neki: “Figyelmeztetlek, Tamás, a léted forog kockán! – Ez tehát abszolút kudarc volt, holott különösebb baj nem történt. Én csupán azt mondtam, hogy a vizesedés okait kell megszüntetni, megjavítani az eltört vezetéketet, csatornákat, mert más víz itt fenn a Várban nincs.”

Az Úri utca 40., amelynek másképp alakult a rendeltetése, mint ahogy Dragonits Tamás elképzelte

A kihagyott lehetőség, az Úri utca 40. 

“A Vár… ez a mindenem. Az egész életem ezzel függ össze. A történelem során sokat szenvedett, sokszor ostromolták. A sokszori újjáépítés során a legfontosabb szempont mindig az volt, hogy mentették,  ami menthető. Vagyis amit még vissza lehetett építeni, azt helyreállították. És a több korszak át- és ráépítései mind elfértek egymás mellett. A régi építők keze munkája ott van a malterban, a párkányban, az ívekben. Ma ezt jelzik azok a motívumok is, amelyeket láthatóvá tehettem a homlokzatokon, a kapualjakban például egy-egy gótikus építészeti elem formájában” – mutat rá a példával arra a középkort idéző gesztusra, ami egyes helyeken látható is a Budai Vár utcáin sétálva. 

Az építészt arról is kérdeztük, hogy a várrekonstrukciós program mennyiben változtatja meg a Várnegyed szerepét. “Ismerőseim mondták, hogy prágai vár szebb, de Buda kellemesebb! Eddig lakóövezet voltunk, de a turizmus is hangsúlyosan jelen van, és most jönnek majd a minisztériumok. Megváltozott a világ.”

De mint építésznek mégis inkább a legújabb kori építkezések során használt anyagokkal van gondja. “Itt már a párkány is hungarocellből van, aminek persze egy előnye van, hogy ha leszakad, nem üti agyon az embert. A házak homlokzatai igenis magukon kell viseljék a manuális munka nyomát, a vakolaton jó, ha látszik az esetlegesség.” 

Dragonits Tamás nemcsak a várrekonstrukciót, hanem a világ történéseit is élénken figyeli, találkozásunkkor épp a hírek mentek a tévében. Természetesen mint a világháborút, a totalitárius rendszert megélt embert utolsóként a világban most történő dolgokról is kérdeztük. “Azt tudom kiolvasni, a II. világháború előtt pontosan ugyanilyen volt a hangulat. Két éve, amikor kitört az ukrán-orosz háború, azt mondtam, itt a harmadik világháború. De most már mindenki, én is azt mondom, hogy mégsem. De közben azt gondolom, hogy mégse lehet megúszni. Nagy pénzekről van itt szó…” – festett Dragonits Tamás zárásképpen nagyon komor képet a jelenről. Őszintén reméljük, hogy nem a jövőről…

Fotók: Tóth Tibor

bannerhely

Kapcsolódó cikkek

© minden jog fenntartva - várnegyed magazin 2024