A világ közepe. Úgy értem, nekünk, magyaroknak. Magyarország, Budapest, Buda legszentebb helye. Azt kérdezik, miért pont ez? Igazuk van, lehetne a Palota is, Árpádok, magyar Anjouk, Luxemburgi Zsigmond és Hunyadi Mátyás Európa-szerte csodált palotái. Ha megmaradtak volna. De nem maradtak csak fenséges töredékek. Így hát a legszentebb hely a Halászbástya, a Mátyás-templom és a Hilton szálloda környéke. Ahol 1303-ban Buda polgárai összegyűltek, és fáklyák lobogó lángjánál hirdették ki, hogy egyházi átokkal sújtják Krisztus földi helytartóját, a pápát. Ahol 1309-ben Károly Róbertet megkoronázták. Ahol 1423-ban földi és égi segedelemért könyörgött Mánuel, a bizánci császár. Ahol töröktől zsákmányolt zászlók tucatjait függesztették ki az 1400-as évek derekán, Hunyadi János diadalmas hadjáratai után. Ahol esküvőit tartotta Mátyás, és ahol 1483-ban Bartolomeo Maraschi pápai legátus és egykori zeneigazgató elbűvölten és megszégyenülten hallgatta az akkori világ legkiválóbb kórusát. Ahol szurkozott érckoporsóban ravatalozták fel a Bécsben elhunyt király tetemét 1490 áprilisában. Ahol a mecsetté lett templom falába rejtett Mária-szobor elé rakott kő magától omlott le százötven év után, amikor 1686-ban Fiáth János hajdúi betörtek a Várba. Ahol az országalapító nagy király szent jobbját örömünnep közepette helyezték el a templomban 1771. július 20-án. Ahol egy másik országépítő, az 1196-ban elhunyt III. Béla és felesége, Antiochiai (vagy Chatillon) Anna alussza örök álmát.

A Vasárnapi Újság 1858. augusztus 1-én írja, hogy „császárné Ő Felsége szülése után a budai Halászbástyáról ágyúlövések fognak tétetni, herczegfi születése esetén százegy, herczegnő születése esetén huszonegy lövés, és utána a budavári főplebániatemplomban ünnepélyes Te Deum fog tartatni”. 1874. január 4-én az újság udvari hírek rovatából pedig azt tudjuk meg, hogy az uralkodó a fővárosban tartózkodik, és „őfelsége különös óhajára itt léte alatt a királyi váron, a gellérthegyi erődön és a Halászbástyán fölhúzatni szokott királyi zászlók jövőre nem fognak föltűzetni”. A királyi döntés indoka: „Ha a bécsi Burgon nincs lobogó, akkor itt sem kell.”

1880 körül a Vízivárosból a budavári Nagyboldogasszony templomhoz a szűk Jezsuita-lépcsőn lehetett feljutni. Az északon található Bécsi-kapu és a déli Ferencz József-kapu (korábban Evangelista Szent János-kapu vagy Vízi-kapu) közt egyedül ezen a keskeny lépcsőn és a még szűkebb Szent Mihály gyalogkapun lehetett feljutni a régi, dísztelen Halászbástya déli bástyájára, a Mátyás-templom szentélye mögötti térségre. Ahol a középkorban temető volt, benne a várfalra támaszkodó Szent Mihály temetőkápolnával, valamint a Szent Lászlónak, a Háromkirályoknak és a Szűz Mária mennymenetelének szentelt kápolnákkal.

Sokan úgy tartják, a Halászbástya neve arra utal, hogy védelme a halászcéh feladata volt. Mások szerint az alatta elterülő Halászvárosról kapta nevét. De hívták korábban Szent Péter Bástyának, Szent Sebestyén Bástyájának, Ácsok Bástyájának is. Mai északi tornyának helyén egykor egy magas, előrenyúló bástya volt, török nevén a Híradás Tornya.

1874-ben hivatalosan is kimondatott, hogy a Budai Vár erődjellege megszűnt. 1894 októberében, a király nevenapján feltűzték a keresztgombot a Schulek tervei alapján pompázatosan átépített Mátyás-templom tornyára, és ezzel a Halászbástyaként ismert, kissé sivár falszakasz átépítése is fontossá lett. A Budapesti Hírlap újságírója 1894 októberében – már a millennium lázában – így lelkendezik: „Nagy-Boldogasszony temploma, az ősi koronázó-templom mostani környezetében nem maradhat. Ormótlan régi épületek veszik körül, s alatta egy rozoga vén bástya húzódik. Mindenki érzi, hogy ennek az építészeti remeknek méltó környezetről kellene gondoskodni.”

Schulek terve az északi és déli Halászbástya, valamint a kettőt összekötő várfal reprezentatív átépítésével 1895 és 1902 között megvalósult: a Mátyás-templom méltóságos környezetbe került. Ugyanakkor az építmény a hét vezért jelképező hét csúcsos süvegű toronybástyával, valamint Szent István lovasszobrával a honfoglalásnak és az államalapításnak is emlékműve lett.

(A cikk megjelent a Várnegyed 2024/12. számában)