Ritkán látni olyan alkotót, aki párhuzamosan több területen dolgozik és ezek a tevékenységek egymást erősítik. Benkő Cs. Gyula Ferenczy Noémi-díjas festőművész ilyen: egyszerre jellemzi az ipari formatervezés leleményessége, a műszaki-tudományos elmélyülés, az alkalmazott grafikus sokoldalúsága és a festőművészként kiérlelt önálló képi világ. A diktatúra éveiben alázattal fogadta sorsát, és mindig abban a térben érezte jól magát, ami megnyílt számára. Szemléletét nemcsak a művészeti életben előtte járók, de Pio Atya is alakította.

A diktatúra korlátai szabályozták Benkő Cs. Gyula életpályáját, de a művész megtalálta a szellemi és művészi szabadság megtartásának lehetőségét az adott körülmények között. Jégverem utcai otthonába a nyár első nagy hőhulláma idején érkeztünk. Az 1939-es születésű alkotó a negyedik emeleten lakik, és a felette lévő elég szűkös, egykori szárítóhelyiségből kialakított, – ahogy ő mondja – odúban fest.
Rálátni innen a vároldal háztetőire, egészen a Halászbástyáig. Mondhatni mediterrán hangulatú most ez a kilátás, akárcsak a műterem itáliai középkort idéző képei. Olaszország nagyon régi és erős hatás, kellőképpen korai érintettség számára ahhoz, hogy újabb és újabb inspirációt szolgáltasson az alkotáshoz. Benkő többnyire emlékezetből fest, és úgy rakja össze az itáliai utcát, hogy egyike sem konkrét helyszínt jelenít meg.

Zárt világból a szabadba

„Komponált képek, nem természet utániak” – mondta. Amikor arról kérdeztük, mi fogta meg az olasz lelkületből, azt felelte, hogy az európai civilizáció sűrített anyagát kapta meg, és a legkisebb vidéki múzeumban is remekműveket talált. „Rengeteg olyan művész alkotásávaltalálkoztam, akinek a nevét sem hallottam. Ez olyan magas színvonalú alapot jelentett, amihez csak egy lépést kellett tenni, hogy világhírű lehessen az ember.” A kádári évek szürkeségéből szakadhatott ki fiatalon először Olaszországba, Milánóba. Ez a látogatás oda vezetett, hogy egy életen át járta ezt a vidéket és úgy tűnik, hogy amikor nem ott volt, lélekben akkor is ott járt: Assisiben, Padovában, Amalfi partjain vagy Firenzében. 1965-ben Milánói Akadémian töltött három hónapot, „Komponált képek, nem természet utániak” – mondta.

Amikor arról kérdeztük, mi fogta meg az olasz lelkületből, azt felelte, hogy az európai civilizáció sűrített anyagát kapta meg, és a legkisebb vidéki múzeumban is remekműveket talált. „Rengeteg olyan művész alkotásával találkoztam, akinek a nevét sem hallottam. Ez olyan magas színvonalú alapot jelentett, amihez csak egy lépést kellett tenni, hogy világhírű lehessen az ember.”
A kádári évek szürkeségéből szakadhatott ki fiatalon először Olaszországba, Milánóba. Ez a látogatás oda vezetett, hogy egy életen át járta ezt a vidéket és úgy tűnik, hogy amikor nem ott volt, lélekben akkor is ott járt: Assisiben, Padovában, Amalfi partjain vagy Firenzében. 1965-ben Milánói Akadémian töltött három hónapot, ott mutatták be Marino Marininek, az akadémia szobrász professzorának.

„Bejártam az akadémiára, ahol helyet és anyagot biztosítottak a munkámhoz. Ez olyan alapozás volt, ami az egész életemet meghatározta.
Nem a kötelező turistautakat jártuk be, hanem a magunk felfedező útját,érzéseink szerint.”Szóba került Nógrád megye mint szintén meghatározó helyszín, kiemelten Balassagyarmat, ami véleménye szerint a Rákosi-korszakban egyfajta oázis volt, a polgári világ megmaradt, befogadó kis szigete. Benkő Cs. Gyula az általános iskola két utolsó évét és a gimnáziumot járta Nógrád megyében.

Nagy elődök, példaképek

„Teljesen ösztönösen indultam el gimnazista koromban a festészettel. Osztályfőnököm férje, Farkas András kiváló festőművész volt. Ő kezdett el velem foglalkozni. Már korábban, 1953-ban jelentkeztem a Török Pál utcai Képző- és Iparművészeti Gimnáziumba, de elveszett ajelentkezési lapom, ezért Salgótarjánban jártam az első félévet. Nehezen, de sikerült elintézni, hogy egy félév után Balassagyarmatra kerüljek. Remek pedagógusokkal nagyon jó gimnázium működött ott. Érettségi után ipari szakmát, autószerelést mentem először tanulni,
mert ’56 okán számos iskolatársammal együtt eltiltottak a továbbtanulásról. Mindössze két évig tartott a moratórium, és munkássorból jelentkezve már felvettek az Iparművészeti Főiskolára a díszitő szobrász főtanszak ipari formatervező szakára.”
Ennek a főtanszaknak volt Borsos Miklós a vezetője. Egy tárgyi emléket, egy kisplasztikát máig őriz tőle, amit boldogan megmutat. „Az az alkotói légkör, amit megteremtett, az eltávolítása után is tovább élt, hiába próbálták kiirtani az emlékét is.” Portréi között feltűnik a nagy hatású mesteré, Borsos Miklósé, Reményi Józsefé, aki a Magyar Királyi Iparművészeti Iskolában az érmészet tanára, Borsos elődje volt, valamint Koch Sándor professzoré, aki a gyermekbénulás elleni szérum kidolgozója. Diploma után formatervezőként egy szövetkezetnél
vállalt munkát, ahol tíz évre ellátta a céget tervekkel.

Ezután szabad pályán működött mint formatervező, de a festészettel sem hagyott fel. Már főiskolásként tudatosan készült Olaszországba, ezért is iratkozott be az Olasz Intézetbe. Mint már említettük, kijutott a MilánóiAkadémiára, ahol tárlata is volt. Később újabb meghívást kapott egyéni kiállításra Itáliába, de a képek kiviteléhez már engedélyt kellett kérnie. Azonban 1967-ben a megnyitó előtt elutasító döntést kapott a hazai művészeti döntőbizottságtól. Ez volt az a pillanat, amikor úgy döntött, hogy amíg ez a társaság válogat, addig ő Magyarországon képzőművészként nem szeretne kiállítani. Munkái alapján a Fiatal Képzőművészek Stúdiójába bekerült, de az ipari formatervezésből élt.

Nemzetközi hírnév

1981-ben a budapesti Olasz Intézetben csoportos tárlaton vett részt, de csak 1988-ban kezdett rendszeresen kiállítani. Több, mint száz csoportos és 35 egyéni kiállítása volt határon innen és túl, köztük Aradon, Pármában, Rómában, Marseille-ben, és legutóbb a Budai Polgári Közösségnél a Fő utcában. Azon művészek közé tartozik, akik nem adnak el munkákat. Csak kulturális
helyszíneken állít ki, és felkérésre készít képeket, de az is törekvése, hogy lehetőleg együtt maradjon az életmű zöme. Dr. Szent-Györgyi Albertportréja a róla elnevezett budapesti iskolában, sipeki Balás Ferenc egykori főbíró képe Balassagyarmaton a Városháza dísztermében van, Kozma Imre atya új képe a Szent Ferenc Kórházban található. Sokszor visszacseng a képekből a remény és a várakozás hangja, a címek is erre utalnak. Úgy fogalmaz, hogy amikor hosszú szünet után újra festeni kezdett, sok minden feloldódott benne.
„A művészek megérzik a változásokat, nem véletlen, hogy a 2008-as kép a Mindig van remény, a megpróbáltatások utáni fények ábrázolása, az akkori változásokra utal. Most is összeomlott valami, ami előre mutatott, és most még jobban érezzük, hogy egymásba és a hitbe kell kapaszkodjunk, hogy jobb jövőnk legyen. Ez nem jelenti azt, hogy mindenkinek istenhívőnek kell lennie, hanem hinnünk kell egymásban.” Portréi között feltűnik Pio atya is, mint abszolút szociális indíttatású szent ember, római katolikus pap, aki még egyházi vonalon is megélte a meghurcoltatást, míg be nem bizonyosodott, hogy nem szélhámos. Életútja és a magyarok fontosságáról szóló látnoki gondolatai egyaránt hatottak Benkő Cs. Gyulára, aki az európai kultúra válságára képei színvilágával, hangulataival figyelmeztet. Derűlátó istenkereső alapállásának köszönhető, hogy a változásokban mindig az új lehetőségeket kereste és a teremtés ereje mentette ki pillanatnyilag kudarcként megélt helyzetekből.

Elismerés az innovációért

Benkő Cs. Gyulát ipari formatervezőként nemzetközi szinten is jegyzik, munkáját az USA-ban díjazták. Egy kollégájával az olaj kinyerését segítő, 200 méter hosszúságú, magasnyomású tengeri mélyfúró tömlőt tervezett a Taurus szegedi gyárának. A bemutatott berendezést az Egyesült Államokban, egy ipari világkiállításon öt díjazott között, négy amerikai mellett, egyetlen európaiként ismerték el.

Fotók: Tóth Tibor