Két kortárs alkotó víz ihletésében fogant munkáiból nyílt kiállítás a Kolorit Galériában. Az Úszol? Úszom. Ússzunk! című kiállítás két eltérő művészi attitűd Osgyányi Sára festőművész és Varga Dóra üvegművész munkáinak találkozása. 

A Kolorit Galéria új kiállítását, munkatársunk, Szilléry Éva újságíró nyitotta meg, megnyitó beszédéből néhány gondolatot idézünk.

Hadd kezdjem egy Márai Sándor gondolattal, aki néhány utcával arrébb élt, és amikor Osgyányi Sárával beszélgettem az ő sorai jutottak eszembe.

„Nem igaz, hogy a világ korlátlanul nagy. A világ egy ember számára pontosan olyan nagy, amennyire a gyermekkor emlékeihez hasonlít. (…) Csak annyiban van idegeink és érzéseink számára, amennyire tükrözi az elsüllyedt és varázslatos világot, a gyermekkort és az otthont…”

Amikor azon gondolkodott a két művész, hogyan is kapcsolódhatna egymáshoz a merőben eltérő  művészi hozzáállásuk, akkor Varga Dóra és Osgyányi Sára a közösséget a vízélményben ragadta meg.  Kicsit tovább gondolva egy másik közös pontra leltem: a belső gyermek jelenlétével találkoztam mindkettejük alkotásaiban.

Osgyányi Sára festőművész a gyermeki én, erős belső késztetésétől hajtva indul el, keresgél ebben a titokzatos és szövevényes rengetegben. Akkor is amikor a város utcáin és pályaudvarain jár, de akkor is, amikor a természetes vizeink fényjátéka, fodrozódásai és tükröződései állítják meg. Emléktöredékek, felrémlő pillanatok, talán egy valaha megélt gyermekkori mozzanat visszatükröződései a víz közelségében, de az is lehet, hogy mélyebb, atavisztikus belső képek törnek felszínre.

„Osgyányi Sárát mindig is a vizek ábrázolása vonzotta. El kellett azonban telnie egy kis időnek, hogy eljusson abba az alkotói fázisba, hogy a szemmel láthatón túli erők jelenlétében, a maga megélésében tudja ábrázolni a víztükröt. Mondhatnánk, hogy úton volt a víz felé amikor az esőáztatta belvárosi utakat, sínhálózatokat festette meg.

Intuitívan halad. Megérzései diktálta sajátos alkotói úton, kizárólag a belső tájai kivetüléseinek nyomában, amelyben a megélt múlt és a természetfeletti erő jelenléte egyaránt mozgató energiáivá válnak képeinek. A roppant víztükör, a végeláthatatlanság az ég-föld viszony, a mindenség érintése, olyan érzetek, amelyeknek itt, e földi létünkben csak apró szeletét vagyunk képesek befogadni.

Képeit valósággal elöntik a vizek. Uralja a számtalan árnyalatú kékben-és zöldben játszó Balaton, amiben őt elsősorban a meditatív tudatállapot, és a közös átlényegülés érzése foglalkoztatja. Szenvedélyesen fotózza a tó környezetét, a körülötte hűsölőkkel. Ezek az alakok rendszerint a kép távoli pontjain tűnnek fel, valami nagyobb, áthatóbb időtlen rendnek a részeivé válnak. Annak a békés állapotnak a közvetítői, amire csak a víz nyugalma és sodrása képes. A városi ember figyelme ma töredékes, szerteágazó. Az információk sokszor szürreális és követhetetlen láncolata mellett a jelenkori embert elemi erővel vonzza egy másfajta, emberközelibb létezés. Miközben a városi képek alakjait nem egyszer az egymás mellett elhaladó gesztusokban ragadja meg, a most kiállítottakban az egymás felé fordulás pillanatait, a visszatalálás élményét keresi.

Városliget és körben az ég című munka  Fotó: Kolorit Galéria 

Intenzív, élénk színekkel él, fényjátékában a természetfelettit sejteti, ezzel az izgalmas kettősséggel pedig a kortárs Balaton-ábrázolás sajátos, összetéveszthetetlen festőiségét alkotja meg. Csakúgy, mint pályatársa, a hozzá, korban közel álló Péterfy Ábel, aki szintén a tó ihletésében él. A tájképfestészet megújítói is lehetnek ők, hiszen fittyet hányva az irányzatoka, és a trendekre, bátran nyúlnak a természet és az ember viszonyához, és nem restek a teremtett világ szépségéről alkotni, sajátos realizmust létrehozva. (…)

Varga Dóra experimentális – kísérletető alkotó, de a belső gyermek jelenlétével is találkozhatunk a munkáiban. Mert a gyermeki gondolkodás képes a legszabadabban és leginkább magától értetődő módon arra, hogy a látott formákat, előzetes koncepció vagy elvárások nélkül, újabb és újabb  alakzatokhoz kösse, azoknak más és más értelmezést adjon.

Varga Dóra az érzékelést kutatja munkáin keresztül. Az érdekli, hogy érzékszerveink miként befolyásolják, és változtatják meg a látványt, vagy hogyan fordítják ki azt újra és újra. Kísérleteiben a látószögeket állítja párhuzamba, ugyanannak a jelenségnek megannyi lehetőségét megmutatva. Az itt kiállított medence sorozata a fénytörésekben, torzulásokban és a végtelenség érzetében merül el.  Az úszómedencékből jól ismert geometrikus csempék hatására, annak szabályos, statikus mivoltát a víz finom mozgásában oldja fel.

A medencék sokunk gyerekkorának ismert mikro világai, amelyekben faltól falig haladtunk. Varga Dóra üvegdobozai azonban kinyitják ezeket a tereket, körbejárhatóvá teszik, különféle látószögek végtelenjébe helyezik, sokféle perspektíváját adják. Nem létezik egyetlen és végleges látvány, csak állandóan változó vizuális tapasztalat. Mint ahogy nem létezik egyetlen, mindent felülíró állítás sem. Miközben az érzékelés és a látás határait vizsgálja, a medence sorozatában a végtelent, mint érzéki tapasztalatot faggatja.

A tárlat június 30-ig lesz látható.