2025. 03. 21.
időjárás

Lakossági fórumon ismertette a Budavári Önkormányzat az Alkotmánybíróság Donáti utcai épületének telkével kapcsolatos Kerületi Építési Szabályzat (KÉSZ)-változtatást és annak indokait.

A képviselő-testület a 2024. november 7-ei ülésén döntött a bruttó 2,3 millió forint összegű módosítási eljárás megindításáról, amely a Donáti utca – Vám utca – Iskola utca – Donáti lépcső által határolt, szinte teljes egészében önkormányzati tulajdonú területre vonatkozik.

Az intézkedés akár technikainak is tekinthető, de fontos, hogy a helyhatóság kiküszöbölje a településszerkezeti és szabályozási anomáliákat, és biztosítsa az ingatlanok jogi és városszerkezeti megfelelőségét. Ezzel jogvitákat és félreértéseket lehet elkerülni, jövőbeli telekrendezések, a telkek szétválasztása és esetleges beruházások könnyíthetők meg. A változtatások lehetővé teszik telekalakítások, építési szabályok pontosítása és fejlesztési lehetőségek előkészítését, miközben figyelembe veszik a műemlékvédelmi és környezeti szempontokat is.

Az eddigi és az új szabályozási tervek
Az eddigi és az új szabályozási tervek

A Donáti utcában az Alkotmánybíróság Donáti utcai, műemléki státuszú, 5351 m² alapterületű épülete, az Iskola utcában pedig egy bérbe adott irodaház, illetve a GAMESZ Iskola utcai székháza kiemelten fontos az intézkedés szempontjából.

A tömbön belül a jelenlegi telekhasználati viszonyok eltérnek a jogi telekhatároktól, a kerület vezetése ezért a gyakorlati használathoz igazodva módosítja a hivatalos viszonyokat. (Ez azonban nem jár építési joggal, vagy annak módosításával.)

Ennek révén megszűnik az Alkotmánybírósági épület túlterjeszkedése a jelenlegi telekhatáron. Illetve tömbön belüli telekhatárok a támfal vonalához igazodva bővülnek az Iskola utca 10., 16. és a 18. szám alatti ingatlanoknál. Ez azt jelenti, hogy ezzel a lépéssel a GAMESZ-székháznak is lesz kertje.

A módosítás kiigazítja a Donáti lépcső vonalvezetését is, amely jelenleg a térképen egy egyenes vonalként jelenik meg, holott a valóságban ennél rapszodikusabb nyomvonalú. A KÉSZ-módosítás részletei ebben a dokumentumban érhetőek el.

Költözik a legfelsőbb jogi fórum

A Donáti utcai székház már nem sokáig ad otthont a taláros testületnek: 2023-ban már hivatalosan is megerősítette a kormányzat, hogy az újjáépülő József főhercegi palotát szánják az Alkotmánybíróság új otthonának. Az új épületbe a tervek szerint leghamarabb 2026-ban költözhetnek át az alkotmánybírák. Hogy a Donáti utcai ingatlant miként hasznosítják a jövőben, arról még nem áll rendelkezésre hivatalos információ.

bannerhely
© minden jog fenntartva - várnegyed magazin 2025