A Horváth-kertben egy cukrászdában találkozunk Fodor Zsóka színésznővel, ahol szinte minden vendég felismeri. Kedves mosolyáról elsősorban a Barátok közt televíziós sorozat Magdi anyusának karaktere juthat eszünkbe. Számára a Krisztinaváros éppen olyan közeli, békés, kisvárosi légkört jelent, mint Pécs belvárosa, vagy amit annak idején Szeged és Békéscsaba adott meg neki. Találkozásunkkor éppen a Boeing, boeing – Leszállás Párizsban című darabbal készült Tamásiba, eközben Pécsen a Harmadik Színházban szerepel rendszeresen.

Jól rálátni a színésznő otthonát jelentő Krisztina körúti házra a Dobayból, ahol beszélgetünk. A színésznő az ötödikre mutat, ahol édesanyjával élt egykor. Mindjárt hozzáteszi, hogy harmadszor lakik itt, de jóformán egész gyerekkorát a Krisztinavárosban töltötte.

– Szülei válása miatt nem lehettek könnyűek gyermekévei. Hogy emlékszik erre az időre?

– Az Attila úton születtem, abba a házba, ahol Ferencsik János kétszeres Kossuth-díjas karnagy lakott. Emlékszem, hogy anyám főzött, Ferencsik pedig egy sámlin ült a konyhánkban. Anyám a zsidóüldözések idején ugyanis bújtatta Ferencsiket. Képzelje, az oroszok vitték át a művészt a zajló Dunán a már felszabadított pesti oldalra. Megígérte édesanyámnak, ha majd közönség lesz a háta mögött, az első sorba fogja ültetni. Anyámnak mindig jó humora volt, és erre úgy felelt, hogy bolond vagyok én, hogy megsüketüljek az első sorban? Jó lesz nekem a páholy is! És a „felszabadulás” után Ferencsik valóban a páholyba ültette anyámat. A karnagy a koncert végén meghajolt és elismerően édesanyámra nézett. Emlékszem, ahogyan apám büszkén kihúzta magát mellette.

– Ekkor együtt volt még a család?

– Igen. Apám – aki nagyon szerette anyámat – később beleszeretett egy Bara Margit típusú nőbe és nem tudott nélküle élni. A váláskor engem a bíróság apámnak ítélt, és onnantól öt éven keresztül albérletről albérletre jártam vele. Anyám pedig a Krisztina körút 73-ban élt a bátyámmal, az ötödik emeleten.

– Emlékszik az 1956-os forradalomra?

– Persze. 1956-ban az oroszok ágyúval lőtték Pestet és egy őrült orosz pont a mi hálószobánkba talált. Isteni csoda, hogy anyámék véletlenül a konyhában voltak, amikor a lövés becsapódott hozzájuk. Akkor születtek másodszor. A forradalom után megköszöntem édesapámnak, hogy beíratott a Rózsahegyi Kálmán Színiiskolába. Innen a forradalom idején az első szerelmem, Dávid Kiss Ferenc kísért haza. A villamosok nem jártak, így sokkal hosszabb volt hazajönnöm. Apám – aki soha nem ütött meg – kezét dühében pofonra lendítette, én pedig bejelentettem neki: hogy édesapám, kitört a forradalom! Azt válaszolta, hogy aki ilyen tehetségesen
tud hazudni, nem érdemli meg, hogy pofont kapjon.

– Akkor tehát Dávid Kiss Ferenc egyengette útját a Színművészetire?

– Mindketten egymásnak voltunk az első szerelmei. Dávid Kiss Ferenc a Pécsi Nemzeti Színházban játszott, ezért a távolság miatt szakadtunk el. Édesanyjától tudom, hogy ő azért nem disszidált, amikor megtehette volna, mert szerelmes volt. Neki köszönhetem, hogy esti gimnáziumba beiratkoztam. Ő mondta, hogy ha színésznő szeretnék lenni, akkor le kell tenni az érettségit. Életemben ötször voltam nagyon szerelmes, de egyik szerelmem sem akart elvenni. Akik elvettek, vagy el akartak venni, azok nem a nagy szerelmeim voltak. Feri, aki már harmadéves volt a Színművészetin, megkért valakit, hogy készítsen fel a főiskolára. Én a Szép legény volt a
szeretőm című Papp László verssel mentem a megmérettetésre. Harminckét tagú zsűri előtt meghallgattak és egyből felvettek a főiskolára, 18 éves korom előtt. Így történt, hogy diplomám van, érettségim azonban nincs. Nem is hiányzott és nem kellett utólag pótolni.

– Bátyja, Fodor Béla 1956 után disszidált Venezuelába. Miért döntött így?

– Anyám javasolta neki, mert egy szerzett puskával masírozott a forradalom alatt a Krisztina körúton. Olyan házmesterünk volt, hogy biztos volt benne, nem hagyják ezt annyiban. Egy barátja szerzett egy vöröskeresztes autót, és annak a dupla fenekében ülve mentek ki Bécsbe. A lágerből azonban csak azokat engedték ki, akiknek befogadó levelük volt. Az egyik nagynéném lánya Venezuelában, Caracasban élt, ő szerzett neki befogadó levelet, így az egyetlen testvérem ennyire távolkerült tőlünk. Én pedig anyámhoz költöztem, aki szép hosszú életet élt, száz évesen halt meg. Több mint ötven évig éltünk együtt. Nehéz szavakban elmondani a közöttünk lévő kapcsolatot, mert kicsit én is az anyjává váltam egy idő után.

– Gondolom, fiatalon munkát kellett vállalnia…

– Apám nem íratott be gimnáziumba, úgyhogy kiskamaszként nagyon sokat dolgoztam, hogy a betegeskedő anyámat segíteni tudjam. Dolgoztam a Csemege Édesipari Gyárban mint segédmunkás, a Corvin Áruházban mint árus, a díjbeszedő hivatalnál mint tisztviselő, de még fejmosó is voltam. Közben pedig mindig színész akartam lenni. A nagy Budapesti Szavalóverseny aranyérmese voltam, és már hat évesen mesedarabban játszottam.

– Kiket őriz emlékeiben a főiskolás évekből?

– Osztályfőnököm Szinetár Miklós volt. Balázs Péter, Drahota Andrea, Bálint András, Farkas Gabi voltak osztálytársaim. Érdekes, hogy Gabi férje professzor lettCambridge-ben és egy alkalommal kiköltöztem hozzá.– A főiskolás éveiben még itt éltek a Krisztina kör
úti öt szobás lakásban?

– Igen, de azokban az években ez luxus volt, nem hagyta a hatalom. Három albérlővel együtt kellett laknunk. Később anyám csak úgy tudott elmenni ebből a lakásból, hogy a többieknek is szerzett albérletet. A Belgrád rakpartra költöztünk, és onnan több mint ötven évet laktam anyámmal még a férjeim mellett is. Mint említettem, anyám nagyon szellemes ember volt, azt hiszem, hogy amit megörököltem tőle, az a humora. Visszatérő gondolata volt, hogy ha az ő lányánál lenne szebb, tehetségesebb és okosabb, biztosan elmondaná!

– Bátyjával tartották a kapcsolatot? Ő mikor jöhetett haza először?

– Erre nem emlékszem pontosan, de a rendszerváltozás után rendszeresen járt haza. Már a kecskeméti Katona József Színházban dolgoztam, amikor azért nem hosszabbították meg a szerződésemet, mert beadtam a kérelmet, hogy Venezuelába szeretnék utazni a bátyámhoz. Ekkoriban kezdtem el a vendégjátékot Budapesten. A Vígszínházban több darabban játszottam, nagyon
szeretett Darvas Iván, aki Amálkának szólított. Egy évig tévébemondónő is voltam, Kertész Zsuzsával és Berkes Zsuzsával egy időben. Később egy évig játszottam Békéscsabán, onnantól számítom magamat ténylegesen színésznek. Nem a főiskolán tanultam meg a szak
mámat, hanem vidéken. Békéscsabán voltam, amikor táviratot kaptam Léner Pétertől az akkori szegedi főrendezőtől. Remegő kezekkel vezettem oda a Kispolszkimmal. Ő azt mondta: nem láttam magát még színpadon, de sokat hallottam magáról, és beszélgetésünk alapjánazt mondhatom, hogy egy színésznőnek olyannak kell lenni, mint maga. Tizenhat évre leszerződtetett. Udvaros Dorottya édesanyjával, Dévay Kamillával nagyon jó barátságba kerültem. Csodálatos színésznő volt, nagy tehetség. Kistarcsai munkatáborba került és nagyon megviselten, fél gyomorral jött ki onnan. Sohasem tudott megbocsájtani. A Nemzeti Színházból vitték Kistarcsára, amikor a Csongor és Tündét próbálta. Haláláig a barátnőm volt. Udvaros Dorottyát éppen ezért kicsi kora óta jól ismerem. Nem volt neki sem könnyű gyerekkora, mint ahogy az enyém is nagyon nehéz volt.

– A fiatalkori sérüléseket tudta a szakmai pályáján kamatoztatni?

– Az élet minden mozzanata használható egy színésznek, mert mi úton-útfélen figyeljük az embereket. Nagy hasznom volt abból, hogy már fiatalon dolgoztam, sokat segített a pályán, hogy ennyire sokoldalú volt a gyerekkorom. Az életből vett jelenetekből kellett a színpadra vinni, ami nekem bőven volt a többiekhez képest, akik frissen az középiskola után kerültek oda. Hálás vagyok a Jóistennek a szeretetlen gyerekkoromért, mert megtanultam két lábbal a földön állni. Engem soha senki nem nevelt. Nem tudok idézni apámtól egyetlen mondatot, amit viszek magammal mint útravalót.

– Nem tervezett családot egyik férjével sem?

– Nem akartam szülni sem a színháznak, sem pedig az anyámnak és egyik férjem sem volt alkalmas arra,
hogy apja legyen a gyerekemnek. A színházért és anyámért éltem.

– A rendszerváltás utáni évek szüleménye az RTL Klub kereskedelmi csatorna és a Barátok közt sorozat. Hogyan csöppent bele?

– Szinkronizálásból éltem akkoriban, és a színészek között hallottam a készülő szappanoperáról. Mindenki azt gondolta, hogy biztosan neves színészeket fognak kiválasztani a sorozatra. Kalamár Tamás producer azonban úgy döntött, hogy ő maga fog sztárt faragni a
színészekből. Teljesen esélytelennek tartottam magamat, de elmentem a castingra. Amikor Kalamár Tamás felhívott a pozitív eredménnyel, meg kellett kérnem, hogy ismételje meg, amit mondott. Örömömben sírva fakadtam. Várkonyi András, aki Kertész Vilmos szerepében a partnerem lett, jó barátom volt, mi már 1972 óta ismertük egymást.

– Hogyan találta el az Ön által alakított Magdi anyus személyiségét?

– Ma is elmondhatom, hogy Magdi anyus figuráját szeretik az emberek. De az is hozzátartozik, hogy a népszerűség irigységet is szült. Pécsre is azért költöztem, mert egyrészt itt már két éve játszották nagy sikerrel a Moravetz Levente rendezte Örömlányok végnapjai című darabot, másrészt idővel érezni kezdtem az tévésorozat miatti irigységet a színészek körében. A hirtelen jött népszerűségem nagyban benne volt, hogy így határoztam. Közben Pécsen Dévényi Ildikó színésznő és producer megkapta a Fergeteges komédia című darab jogait, és engem hívott nagymama szerepre. Ezzel járom az országot és mondhatom, hogy szerelmes vagyok a szerepbe. Emellett az Ezsikétől Anyusig önálló estem is fut, amit szintén nagyon szeretek.

– Hogy fogadta a Magyar Érdemrend Lovagkereszt je díjat 2019-ben?

– Halálosan boldog voltam! Schmuck Andor a pótfilm volt és azt gondolom, ő is segített ebben.– Hogyan tudta feldolgozni a politikus nem várt, hirtelen halálát?

– Ő volt a mindenem, nem tudom elmondani, menynyire hiányzik. Andor egyszer meg is tréfált egy újságírót azzal, hogy én az édesanyja vagyok. Sokat utaztunk, nagyon jószívű, mélyen hívő ember volt.– Zsóka néni hívő ember?– Hiszek Istenben, de soha nem éreztem magam igazán biztonságban. Nincs olyan, aki segítene a problémáimat megoldani. Természetesen vannak jó barátaim, de
mindenekelőtt magamra számíthatok. Közben nagyon hálás vagyok a Jóistennek, hogy Magdi anyus szerepe megtalált, mert minden jó, ami azóta ért engem, mintha a Jóisten gondviselő keze lenne.

Fotók: Rényei Erna