2026. 02. 06.
időjárás


Egy sokirányú kortárs alkotó festménye nyerte el a közönség tetszését a Márai Budán kiállításon: Majzik Róbert festő-, üveg és hangszergravírozó, a Márai Sándor ihletésében született képek között az Útkeresés című nonfiguratív alkotásával szerepelt. A mű az emigráció folyamatos úton levését és az egymást keresztező utakat szemlélteti. 

A közönség is szavazhatott a legerősebbnek vélt alkotásra a Márai Budán című csoportos kiállításon, amelyen huszonhat kortárs alkotó munkáit állították ki. A január 9-én a Tér-Kép Galériában tartott finisszázson az online és offline közönségszavazás eredményét is megismerhették a jelenlévők: Majzik Róbert képzőművész, Útkeresés című absztrakt alkotása tetszett leginkább a nézőknek.

„Miközben Márai Sándor emigrációban töltött éveinek írásait olvastam, saját, hazámtól távol élő lelkem állandó vívódását vizsgáltam. A képem a boldogság és a magány, a családalapítás öröme és a hazám földjébe kapaszkodó gyökerek az újdonság pillanatnyi varázsa és az emlékek felidézésének ellentétpárjaira épülő színekből és egymás keresztező vonalakból, utakból áll” – fogalmazott az Útkeresés című, olaj, falemez munkájáról a Japánban élő kortárs képzőművész.

A közönség kedvencét Márai szavai inspirálták, aki azt írta az Ég és föld című írásában, hogy „Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, ösvények sokaságát amelyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.”

Majzik Róbert

Majzik Róbert Útkeresés című munkája nyerte el a közönség tetszését 

A Márai Budán két kiállítótérben – a Tér Kép Galériában a Virág Benedek Házban –  megrendezett tárlatán huszonhat alkotó vett részt, jórészt kerületi kötődésűek. A kiállítás megnyitásakor a szakmai grémium döntése alapján három alkotót díjaztak, az első díjat Kéry Bálint Bence Vizitkártya című műve kapta. A közönség is szavazhatott az általa legjobbnak vélt alkotásra, amelyet a kiállítás finisszázsán január 9-én hirdettek ki.

Márai Budán

Böröcz László polgármester a finisszázson megköszönte, hogy ilyen nagy számban, és ilyen színvonalas munkákkal vettek részt a művészek a tárlaton. Fotók: Vadnai Szabolcs

A pályázaton 37 alkotó vett részt, közülük 26 művész munkáját állították ki két kiállítótérben. A Budavári Önkormányzat által felajánlott három elismerést szakmai zsűri ítélte oda, a díjakat, Kéry Bálint Bence Vizitkártya I -II. című munkája, Wechter Ákos Overseas és  László Kyra Csöndszoba című képe érdemelte ki.

 

 

bannerhely
© minden jog fenntartva - várnegyed magazin 2026