A hitem miatt reményteli, nagy öröm van a szívemben. Történhet bármi a világon, hegyek omolhatnak össze, akármi bekövetkezhet, béke van bennem – fogalmazott Dragonits Márta, az Ars Sacra Fesztivál alapítója. Az idén 18. alkalommal megrendezett ökumenikus programsorozat az isteni öröm és gondviselés közvetítését tartja küldetésének. A fesztiválszervező azt is megosztotta lapunkkal, hogy nem volt mindig ilyen erős a hite, több csapás érte, és Istenben találta meg az igazságot.

– A házba bejövet egy folyosókiállítás fogadott szakrális témájú képekből. Ön volt a kiállító?

– A Budapest 100 – építészeti fesztivál – alkalmából a mi házunk is bejelentkezett néhány éve a régi házakat bemutató programba. Egyik szervező kérdezett meg, hogy nincs-e ebben a házban egy középkori freskó. Mondtam, hogy van, de nem fogunk tudni bejutni, mert egy lakásban van. Ekkor eszembe jutott Tháler Tamás fényképeiből álló, a középkori Kárpát-medence-szerte meglévő freskókat ábrázoló képsorozat. A ház boldog volt, hogy feltettem ezeket a képeket a falra. Látható mások mellett Szent László a falon, érdekes az Ó- és az Újszövetség kapcsolata, egyik képen pedig Szűz Mária vonja palástja alá az embereket, és magához öleli az utolsó idők közeledtével.

– Belsőépítészként elsősorban a szakrális terek rendezése foglalkoztatta?

– Mint belsőépítész nagyon széles spektrumban dolgoztam, később aztán annyira sok munka talált meg, hogy idővel csak a szakrális tereket vállaltam el, mert a szívemhez ez állt igazán közel. De még a Miniszterelnökséget, a karmelita kolostor belső terét elkészítettem. Az én ötletem volt, hogy ott legyen Szent Mihály arkangyal szobra, aki védő kezet nyújt a Miniszterelnökség felé.

– Valahol azt mondta, hogy a megváltás már eljött, ezt kell hirdetni. Ez a fesztivál küldetése?

– Az örömet szeretném hirdetni, ebből indult az Ars Sacra Fesztivál gondolata. A hitem miatt akkora reményteli nagy öröm van a szívemben, hogy történhet bármi a világon, hegyek omolhatnak össze, akármi bekövetkezhet, de a szívemben nagy-nagy öröm és béke van. Hatalmas ajándék ez, és azt szerettem volna, hogy mások is részesüljenek ebből az ajándékból.

– Isten velünk, ki lehet ellenünk?

– Egy időben ez volt a telefonom beköszöntő üzenete. Pedig attól még lehet ellenünk bárki, de az Isten szeretetében nagyon jó élni, és hatalmas reményt ad. A halál sem a vég és nem tragédia, hanem egy átlépés, ahol tárt karokkal várnak. A földi rész egy kis szakasz, ahova a Jóisten akaratából érkeztünk. Nem azért, mert két sejt egyesült, hanem mert az Istennek célja volt a születésünkkel. Még ha vannak olyan emberi történetek, ahol a két szülő nem akarta a gyereket, a Jóistennek célja volt vele.

– Gyerekkorától kíséri ez a boldogság?

– Nem, lépésenként költözött a szívembe. Mint ahogy a Bibliában is benne van, hogy térjetek meg minden nap. Én kerestem Istent és a választ, miközben több különböző trauma is ért az életemben. Nem részletezném, mert egyik csapás jött a másik után, én pedig kutattam, hogy hol van az igazság.

– Pedig ilyenkor szokták az emberek – kissé sértődötten – megkérdőjelezni a gondviselő létezését.

– A legutolsó csapás óta mondhatom, hogy az ölébe vett a Jóisten. Meg tudom határozni azokat a pontokat, amikor éreztem a konkrét jelenlétét. Néha felnevet bennem a lélek, ahogy érzem, a szinte tapintható jelenlétét. Gyerekként még megszokásból jártam templomba, de ahogy az életemben alakultak a dolgok, egyszer csak kinyílt a mennyország. Megértettem, hogy meg lehet élni a közösséget a szentekkel, hiszem ők közbenjárnak értünk.

– Egyszerre historikus és szakrális a Palotanegyed környezete. Gyerekkora óta él itt?

– Gyakorlatilag egy éves korom óta itt lakunk. Édesapámmal, Dragonits Tamással (a kerület díszpolgára, Ybl-díjas építész, a Budai Vár háború utáni helyreállításának tervezője) egyéves koromban költöztünk ide. Négy éves voltam, 1956-ban, amikor a Balta köz ablakába belőttek, mert látták, hogy anyukám éppen az ablak mögött mosott valamit a konyhában. Édesanyám letérdelt és az üveg megvágta a lábát, négykézláb mászott be hozzánk a sarokszobába, mi pedig a testvéremmel elkezdtünk bőgni, hogy: lelőtték az anyukánkat!

– Ma, amikor stressz alatt élnek az emberek, sok a békétlenség a világban, mintha elveszítettük a maguktól értetődő emberi kapcsolatokat. Mennyire fogékony a mai ember a hitre, és az Istenkeresésre?

– II. János Pál pápa azt mondta, hogy ebben a korban nem tanítókra, hanem tanúságtevőkre van szükség. A fesztiválunk is ebből a gondolatból indult ki. 2007-ben volt egy városmisszió, amiben azért nem szerettem volna részt venni, mert nem akartam senkire semmit rábeszélni. Valami olyat akartam felmutatni, amihez a szépet keresve lehet csatlakozni. Elmentem az Iparművészeti Múzeum főigazgatójához azzal a kéréssel, hogy egy kis szakrális kiállítást rendezzenek abból a hatalmas kincsből, ami a kulturális örökségünk, hiszen kulturális értékeink nyolcvan százaléka szakrális. Nem sikerült meggyőzni, de pont akkor terveztem a Mátyás-templom altemplomát, és Fenyő Róbert, aki az Incoronata, a Mátyás-templom Kulturális Központja igazgatója volt, megörült az ötletemnek. Vele és Mátéffy Balázzsal elmentünk a főigazgató úrhoz, aki ekkor már igent mondott. A sikeren fellelkesülve barátaimmal Budapest legnagyobb múzeumainak igazgatóit is megkerestük, és mindenki igent mondott a tárlatra. Az Együtt élő egyházak kiállítást a Néprajzi Múzeumban rendeztük, a városmisszión belül a szakrális művészetek heteként emlegették. Innen indult el az Ars Sacra Fesztivál.

A fesztivál közönségéből lehet látni, hogy van, akit a programsorozat hívott el, annak hatására vált hívővé?

– Egy konkrét példát tudok mondani: meghívtak Káposztás megyerre harangszentelésre, ahol egy hölgy megkopogtatta a hátamat és elmondta, hogy ő egy nyitott templomok napján jött be és azóta jár rendszeresen ide. Igazából egy emberért megérte a tizennyolc évi munka. Van más hasonló élményem is, de ez egy nagyon eklatáns példa.

 – A legutóbbi fesztivál idézete, hogy az Az igazság békét teremt, Ézsaiás könyvéből való. Évente új üzenetet választ mottójául a rendezvény?

– Minden évben mást választunk, először az volt, hogy: „Reményt és jövőt adok nektek”, ami már visszatért, mint mottó. Az Ars Sacra ökumenikus program, minden egyházat megszólít. Jövőre szent év lesz, és az lesz a mottónk, hogy: „A remény zarándokai.” Nagyon sok utalás van a Bibliában a reménnyel kapcsolatban. Aki nem hisz Istenben, az is mindig remél valamit, hiszen remény nélkül nem lehet élni.

– Rendszeresen meg kell újulnia egy ilyen nagy múltú fesztiválnak?

– Mindig meg kell újulni, mert 18 évig nem tud ugyanúgy haladni egy programsorozat. Sok gondolatom van, de igazi tervem azért nincs, mert nem fix alapon állunk, hanem pályázatoktól függ a létezésünk. Az egészet odaadtam a Szentléleknek. Készítettem egy molinót, hogy a Szentlélek a fő támogatónk. Rajta vagyok, hogy terjedjen és épüljön, de a Jóistenre bíztam.

– Nagyon erősen változó időket élünk. Mit üzen a Szentírás, mi az, ami megtartó lehet ebben a korban?

– Azt üzeni, hogy „Ne féljetek!” A Bibliában pont 365-ször van benne ez a felszólítás, és ez a legfontosabb. A Biblia reményt ad, hogy bármi is történik, „veletek vagyok mindennap a világ végezetéig.” A katolikus egyházban nagy ajándék az oltáriszentség, hiszen Isten nem hagyott bennünket itt, meg lehet élni azt, hogy ő tényleg itt van velünk az oltáriszentségben.

(A cikk megjelent a Várnegyed 2024/20. számában, fotó Tóth Tibor)