Parkolás és delegáció a Várban: Böröcz számon kérte V. Naszályit
Felszólítom a magyar kormányt, hogy ha már a delegáció miatt felforgatta a kerületiek életét, akkor gondoskodjon arról is, hogy a lezárások idejére ingyenesen parkolhassanak a város más részein vagy a mélygarázsokban – írta közösségi oldalán V. Naszályi Márta, az I. kerület párbeszédes polgármestere. Mint fogalmazott, „most éppen az az ötlete támadt a miniszterelnöknek, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásunk 20. évfordulójára meghívja a kínai elnököt”, ami V. Naszályi szerint „az európai közösség arculcsapása”, a program pedig „éppen úgy tesz erőszakot a budai polgárok életén, mint ahogyan a kiemelt kormányzati beruházások a kerület városi szövetén és a szakszerű városfejlesztésen”. A polgármester közölte azt is: nem tud engedélyt adni az ingyenes, Váron kívüli parkolásra, „mert az hivatali visszaélés volna”.
Ez némiképp furcsa, mert az elmúlt években több ízben is hozott ilyen döntést a polgármester, többek között 2022 tavaszán, az olasz kerékpáros körverseny, a Giro d’Italia miatt – reagált Böröcz László, a budavári Fidesz elnöke, a párt polgármester-jelöltje. Szerinte V. Naszályi szándékosan akar káoszt előidézni, hogy minél nagyobb feszültséget okozzon és politikai tőkét kovácsolhasson. „Ön ahelyett, hogy a helyi ügyekkel foglalkozna, újfent a nagypolitikai színpadon akar tetszelegni” – jelentette ki.
Valóban, az önkormányzat hivatalos oldalán, a budavar.hu-n megtalálható, a kerékpáros versennyel kapcsolatos 2022-es cikkben ez áll: „A lezárások idején május 6-án (pénteken) nem büntethetőek meg a kerület Váron kívüli részén sem azok, akiknek vári behajtási engedélyük van.”
Böröcz László azonnali hatállyal felszólította a baloldali városvezetést, hogy haladéktalanul intézkedjen annak érdekében, hogy a Várnegyed lakóinak parkolási engedélye a mostani diplomáciai csúcstalálkozó ideje alatt érvényes legyen az I. kerület teljes területén.
Mint arról a Várnegyed beszámolt, Hszi Csin-ping kínai elnök európai körútjának részeként Magyarországra is ellátogat. A diplomáciai vizit Franciaországban indul, onnan a csúcsvezető Szerbiába repül, és innen érkezik Budapestre május 8-án, szerdán. A három napos látogatás során Hszi megbeszélést folytat majd Sulyok László köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel is.
Információink szerint az elnök és delegációja a Hiltonban fog megszállni, itt-tartózkodása előtt és alatt tehát a Budai Várban és környékén számos alkalommal lehet forgalomkorlátozásra és forgalmirend-változásra számítani. Számos utcában több napra tilos lesz a parkolás.