A Bécsi kapu tér és a Hess András tér között húzódik a budai várban. Görbének is mondják, én inkább szépen ívelőnek nevezem. Hogy sűrű történelmű, nagy múltú hely, azt már a nevei is elárulják. Hívták Ötvös utcának, viselte Szent Domonkos, Szent Miklós, Szent Márton és Szent József nevét. Volt Zsidó utca és Szombat utca. II. József uralkodása idején az ide költöző Udvari Kamara miatt Kammergasse. A Bécsi-kapu közelsége miatt a 19. században Wienerthor-gasse a neve, de hívták Todtengassénak, Halál utcának is – bizonyára azért, mert erre vonultak a temetési menetek a Bécsi-kapun át a vár észak-nyugati lejtőjén fekvő temetőbe. 1874-től Werbőczy, 1948-tól Táncsics Mihály utca.

Hízott és fogyott a hold, teltek-múltak a századok, hadak jöttek és mentek, az égen felhők szaladtak, az utca házaiban és palotáiban születtek, éltek, haltak az emberek.

De miféle emberek?

Mindenfélék. Híresek és hírhedettek, álnevet viselők és névtelenek, senki méltóságok és méltóságos senkik, rabok és rabtartók, királyok, királynők, mesés gazdagságú zsidó fejedelmek, török dervisek, üldözött püspökök, kényes arisztokraták, brit kémek és SS Obersturmbannführerek.

Itt lakott, de talán pontosabb, ha úgy fogalmazok, hogy számos palotái közül sokat időzött itt a tatár dúlta országot feltámasztó nagy király, IV. Béla. És ha ő, akkor persze a felesége is, Nikaiai Mária, a nikaiai császár lánya, akit Béla apukája, II. András a szentföldi hadjáratról hozott haza a fiának feleségül. Laszkarisz Mária, Alexiosz Angelosz bizánci császár unokája remek nő lehetett, igazi uralkodótárs; ha a sors azt követelte, seregeket irányító, dühös hadvezér, máskor higgadt békeszerző diplomata. Tizenkét éves, amikor 1218-ban Magyarországra érkezik. A házasság rosszul indul, II. András visszakozna, a pápához fordul, hogy megszabaduljon fia ifjú asszonyától, ám Honorius pápa nem lát okot a válásra. Az ügy kivizsgálásával megbízott papi főméltóságok szerint Mária elbocsátása „az ország botrányára és a keresztény vallás gyalázatára” volna. Végül a tizenöt éves Béla is a sarkára áll, és az ötven éven át tartó házasság az Árpád-ház talán legsikeresebb és legharmonikusabb dinasztikus házasságának bizonyul majd.

Béla és Mária. Szeretném azt hinni, hogy ezúttal érdek és érzelem szépen összefonódik, hogy igazi love story az övék. Ugyanabban az évben születtek, majdnem pontosan egyidősek. Talán nem eszement gondolat, hogy a különben csöppet sem tétova, uralkodásra termett Béla elvesztett anyját is keresheti Máriában. Ne feledjük, alig hét éves, amikor 1203 szeptemberében anyja, Gertrúd királyné gyilkos merénylet áldozatává lesz – nem Budán, hiszen a budai királyi palota akkor még nem létezik – a pilisi rengetegben, egy vadászsátorban. Két gyermeke, Béla és Kálmán, feltehetően tanúja volt anyjuk meggyilkolásának, és a történész-feltételezés szerint a két kis herceget, akik erősen kötődtek anyjukhoz, érthetően nagyon megrázta a tragédia.

Nem nehéz elképzelnem a mai Táncsics Mihály utca 9. számú háza helyén magasodó palota, a Magna Curia Regis, a király nagykúria épületének egyik ablakában üldögélő, a hömpölygő folyó felé elrévedő királynét, aki jövedelmeiből sokat fordított az épületegyüttes szépítésére és gazdagítására, és amelynek falai közt, ötvenkét nappal a férje után, 1270. június 24-én, meghalt. Mátyás uralkodása idején itt székel a zsidó prefektus, aki lóháton járt, oldalán karddal, színpompás ruhában, kalapján strucctollal. 1500 körül az utca Bécsi-kapu felé eső végén esténként rongyos alakok kószálnak, mert az ott működő szegényházban szállásolják el a várba bekéredzkedő ágrólszakadtakat. Fél évszázaddal később ugyanitt konya bajszú janicsárok ballagnak a fürdőjük felé. Ötven lépéssel és kétszáz évvel odább, az osztrák önkényuralom idején Kossuth, báró Wesselényi Miklós és Jókai Mór raboskodik a vastag falak mögött. 1849. január 31-én forradalmi izgatásért itt végzik ki Csömy Zsigmondot, a harminchat éves molnárt. 1934 nyarán az egyik Werbőczy utcai házban pezsgőzik a gyönyörű Annamáriával a későbbi brit kém, Sir Patrick Michael Leigh Fermor. 1686-ban a mai Vörös Sün-ház előtt zuhan térdre, esik el a véres harcban török Buda utolsó kormányzója, Abdi Abdurrahman pasa. Az 1800-as évek legelején rendszeresen kopog az Erdődy-palota kapualjának fakockáin Ludwig van Beethoven csatos cipőinek sarka. Az utca másik palotácskájában pedig Thomas Mann olvas fel, majd a szicíliai-római okkult és tradicionalista báró, Julius Evola.

(A cikk megjelent a Várnegyed 2024/5. számban)