Palazzo Hunyadi: Az újratervezett történelem
A Vízivárosból a Budai Vár felé kaptatva a figyelmes nézelődő számára érdekes épület tűnhet szembe a Hunyadi János út 20. száma alatt. A környező épületek között diszkréten meghúzódó ház első ránézésre ugyan kívülről nem sokat árul el gazdag történelméről – legújabb átalakulásának izgalmas részletei pedig a falakon belül bújnak meg –, érdemes egy közelebbi pillantást is vetni rá.
A jelenleg Palazzo Hunyadi névre keresztelt épület története a középkorra nyúlik vissza, amikor 1750-es években készült térkép szerint a telken már állt a jelenlegi épület elődje. Az egykor fogadóként és bérházként is működő ingatlan nemcsak Budapest ostromait élte túl, de nemrég új életet is lehelt bele egy merész építészeti kísérlet.
Gazdag történelmi múlt
A mostani ház már az 1849-es budai vári ostrom idején is állt, és valószínűleg akkori tulajdonosa, Indrikovits Ignác budai vendéglős húzatta fel rá a második szintet. A sajtóban először 1892-ben találkozhatunk az épület említésével, amikor négy ablakában bérelhettek állóhelyet azok a kíváncsi szemlélődők, akik az I. Ferenc József koronázása alkalmából rendezett 25 éves jubileumi ünnepségeket és az akkor még Főherceg Albrecht úton zajló felvonulást akarták megcsodálni.
Az idők során számos alakalommal átépítették, a Méhn Károly építőmester nevéhez köthető, legjelentősebb változtatásokat 1929-ben Szenttamássy Béla, a Pénzügyminisztérium hivatalnoka kezdeményezte vitézzé avatása alkalmából. Az ő „hagyatéka” a ház külső arculatát a mai napig egyedi módon meghatározó, a világháború mellett a kommunizmus ideológiai pusztítását is túlélt, konzolos kialakítású, vitézi címerrel díszített erkély, amely a homlokzatot ékesíti.
A ház a második világháború alatt jelentős szerkezeti sérüléseket szenvedett, majd az államosítást követően kisebb lakásokra osztották fel. A rendszerváltás után ismét számos átalakításon esett át a palota, míg nem 2019-ben elérkezett a minőségi újjászületés ideje.
Megújulás és korszerű funkcionalitás
A felújítás kihívását a Pyxis Nautica építészcsapata vállalta el. A tervezők sikerrel vágtak rendet az építmény labirintusszerű kialakításában és a szabálytalan ráépítések káoszában.

A tervezés során az egyik legfontosabb feladat a ház funkcionális térstruktúrájának kialakítása volt. A homlokzatot eredeti formájában őrizték meg, de a belső tereket friss, kortárs megoldásokkal látták el. A felújítás során kiemelten figyeltek a homlokzat spalettás ablakaira és a lépcső korlátjaira. Ezek az építészettörténeti részletek megmaradtak, miközben olyan új dizájn-megoldások, mint a sötétkék konyhafal és a bérlők igényeire szabott bútorok, modern atmoszférát teremtettek a belső terekben. A belső udvar felülvilágítót és harmonikus zöldfelületet kapott, amelyhez a helyiségek többsége valamilyen módon kapcsolódik.
A jelenleg bérlőt kereső épület kiváló példája a hagyománytisztelet és az észszerű modern építészeti megoldások harmóniájának.
(Címlapkép: Facebook)