2024. 07. 13.
időjárás

Tovább zajlik a V. Naszályi Márta polgármester és a budavári önkormányzat képviselő-testülete közötti jogi csatározás. A testület február 5-i, rendkívüli testületi ülésén 8 igen szavazattal, két tartózkodás mellett döntött arról, hogy a Dr. Sipos Katalin Ügyvédi Irodát bízza meg jogi képviselete ellátásával. Mint arról a Várnegyed beszámolt, a képviselő-testület tavaly decemberben fegyelmi eljárás keretében 20 százalékkal csökkentette a polgármester illetményét, amiért mintegy 30, a testület által megszavazott határozatot nem hajtott végre.

A polgármester a bíróságon támadta meg az ellene hozott fegyelmi döntést, annak megsemmisítését kérve. Emiatt a Fővárosi Törvényszék előtt közigazgatási per van folyamatban a képviselő-testület ellen.

A polgármester az ülés elején úgy fogalmazott: a képviselő-testület jobboldali többsége lejáratókampány keretében fegyelmi eljárást indított ellene, és „különböző hazugságokra és jogtalanságokra hivatkozva” elmarasztalta. Kitért rá, hogy személyes érintettség miatt a szavazásban nem vesz részt.

Gulyás Gergely Kristóf (Fidesz) az ülésen elmondta, az eredeti javaslatukhoz egy módosító indítványt nyújtottak be, amely szerint ha a Fővárosi Törvényszék által szabott, jogvesztő határidőre a jegyző megtagadná az ügyvédi megbízás ellenjegyzését, akkor Sándor Péterné képviselőt hatalmazzák meg az ügyben a képviselő-testület jogi képviseletével. „Remélem, a hivatal és a jegyző az önkormányzat érdekeit szem előtt tartva nem fogja gátolni a védirat benyújtását az ügyben” – jegyezte meg.

Ahogyan arról lapunk beszámolt, a polgármester és a testület jobboldali többsége között tavaly év végére alakult ki komoly konfliktus. A városvezetés ugyanis mintegy 30, a képviselők által megszavazott határozatot nem hajtott végre. Ide sorolható egyebek mellett a Népjóléti Közalapítvány 2023-as működési támogatása, amely lehetővé tette volna a gyógyászati segédeszköz-támogatást, a tápszer- és tanszertámogatást, a nyugdíjasok méltányossági, illetve az idősek világnapja alkalmából járó 17 ezer forintos támogatását és a vitamincsomagok kiosztását; az időszakos gyermekfelügyeletet biztosító szolgáltatás bevezetése; valamint a Fővárosi Kormányhivatal által tett törvényességi felhívások napirendre vétele.

bannerhely

Kapcsolódó cikkek

© minden jog fenntartva - várnegyed magazin 2024