Luxemburgi Zsigmond 1437-es halálával az ország véres trónviszályba süllyedt. Egyik oldalon a Hunyadiak, míg a másikon Cillei Ulrik, nővére révén a császár sógora, Luxemburgi Erzsébet nagybátyja. Az 1444-es várnai ütközetben elhunyt I. Jagelló Ulászló király helyére Cillei unokaöccse, a mindössze négy éves V. László került.

Hunyadi János 1456-os nándorfehérvári diadala és a törökverő halála után fia, László lett a család feje. Miután egy vita során Hunyadi hívei megölték Cilleit, a Lászlónak büntetlenséget ígérő királyi „drusza” szavát megszegve börtönbe vetette a Hunyadi testvéreket, Lászlót és Mátyást. A királyi tanács gyilkosságért és felségárulásért halált kért az idősebbik Hunyadi fivérre, akit végül 1457. március 16-án a budai Szent György téren fejeztek le.

A fáma szerint a hóhér háromszor sújtott le rá, de Hunyadi nem halt meg. A királynak kegyelmet kellett volna adnia, ám V. László parancsára a bakó negyedszerre is lesújtott, és ekkor már nem hibázott. „Ha be nem borították volna a budai hegyek fehér, meszes, köves homokjával Szent György terét, talán most is vérvirágok nőnének rajta. Mert annyi vér öntözte azt a néhány ölnyi földet, hogy évszázadok múltán is megérezheti virágfakasztó erejét. Ötszáz évvel ezelőtt, 1393-ban Hédervári Kont kemény vitéznek és harminc társának piros vérét ontotta a bakó, amiért a jog és igazság szavát bátran odamondották Zsigmond királynak. Később V. László a hisztérikus, boldogtalan ifjú halálba küldte a dicsőséges apának hősies fiát. A délceg ifjú a Szent György-térről indult a halálba, a történelem dicsőségcsarnokába. Most fehéren játszik a verőfény a tér porladó mészkavicsával a napsugarak közönyösen nézik, vérpatakban fürdenek-e meg, vagy a hétköznapok járóutjának porában” – írta 1896-ban, a Millennium évében a térről és a szomorú eseményről a Pesti Napló.

Egy emberöltővel korábban az 1868-as Rupp Jakab-féle Buda-Pest és környékének helyrajzi története így összegzett: „A Hunyady László és mások kivégzése által nevezetes tér, majd »Kör«, majd »Játszó-hely« – mert itt gyakran lovagjátékok és más látványosságok tartattak – majd »Tér« vagy »Széles utcza« elnevezés alatt fordul elő. Régente más alakja volt, ámbár nagyobb aligha lehetett.” Korábbi Utcamesék: A téren álló Szent György-templom körül már a középkorban nagy forgalmú élelmiszerpiac működött. Amikor a törökök elfoglalták Budát, védárkot létesítve kettévágták a területet, a templomból meg dzsámi lett. Erről kapta a tér az Orta dzsámi tere nevet. A piac tovább virágzott, bár itt állott a kormányzó pasa palotája is. Erről viszont kormányzó pasa terének is nevezték. Az 1718-ból keltezett írások a teret „Pascha Platz”-nak neve zik. Ekkor még a Szent György tér része volt a Tárnok utca is. Utána fegyvertár létesült a területen. Az első kaszárnya az 1723-as nagy budai tűzvész martaléka lett. „A jezsuita atyák kollégiuma a templommal és a toronnyal lángba borultak… Ugyanez történt a karmelita atyákkal. A bombák, gránátok s egyébb lövő szerszámok elégtek, felrobbantak… A két uj kaszárnya a Karmeliták mellett szintén leégett, sőt, most is ég és a szomszédságban levő bombáktól és gránátoktól való félelmében senki sem mer közelébe férkőzni; az egész fegyvertár füstté vált” – olvashatjuk a szemtanú, Georg Christoph Zenegg kamarai inspektor egyik levelében. Az új fegyvertár még III. Károly idejében, 1725-35 között elkészült – írja a tér építkezéseit feldolgozó Magyar Károly. Ferenc József személyes parancsára 1852 júniusában grandiózus emlékművet emeltek a Pest városát a ’48-as szabadságharc idején rommá lövető, Görgey 1849-es ostromakor a Vár visszafoglalása során életét vesztő Heinrich Hentzi vezérőrnagynak. A 22 méter magas fém monstrum ellen folyamatosan tüntetett a lakosság, a közutálatnak örvendő mementót többször próbálták megsemmisíteni, 1895-ben Szeles Adorján újságíró szerette volna felrobbantani, sikertelenül. Végül csellel sikerült áthelyeztetni; az 1898-ban elhunyt Erzsébet királyné emlékműve került a helyére 1899-ben, a vezérőrnagy gyűlölt oszlopát pedig előbb Hű vösvölgyre, majd Bolyai-laktanyába tették, végül a Tanácsköztársaság alatt szedték szét darabjaira.

(A cikk megjelent a Várnegyed 2025/5. számában.)