2025. 03. 21.
időjárás

Kis híján a 300 millió forintos kormányzati támogatás is veszendőbe ment az előző városvezetés hanyagsága miatt a 24 férőhelyes Dezső utcai minibölcsőde-projekt kapcsán, írja Böröcz László közösségi oldalán. A polgármester szerint V. Naszályi Mártáék nem mondtak igazat, amikor azt állították, hogy 2024 októberében minden készen állt a nyitáshoz, mivel súlyos szabálytalanságok merültek fel, amikért még az önkormányzatot is megbüntették.

„A korábban számomra átadott dokumentumokból az előző városvezetés kihagyta, hogy a Területfejlesztési Minisztérium már 2024 májusában szabálytalanságokat tárt fel a beruházással kapcsolatban. Ezt követően a Közbeszerzési Hatóság nemcsak a kivitelezőt, de az önkormányzatunkat is megbüntette a szabálytalanságok miatt” – számolt be Böröcz László a fejleményekről.

A Dezső utcai minibölcsődék

A polgármester külön kiemelte a bejegyzésében, hogy a leendő nevelési intézmény 300 millió forintos állami támogatása is kis híján elúszott: „V. Naszályi Márta és csapata ezúttal is valótlanul híresztelték, hogy már októberben minden készen állt a nyitáshoz, hiszen az engedélyek hiánya és a hanyagság miatt a projekt állami támogatása is veszélybe került.”

Böröcz László ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy „a minibölcsődék magas szakmai színvonalon, a garanciális hibák kijavítása után elindulnak tavasszal”.

A Dezső utcai bölcsőde három, egyenként nyolc fős csoporttal (Napraforgó, Borostyán, Gesztenye) nyílik, a jelentkezés elindult. Jelentkezési lap és bővebb információ ITT található. Természetesen a kerület többi bölcsődéje (Lovas úti, Tigris utcai, Iskola utcai) is várja a legkisebbeket.

(Fotók: Böröcz László / Facebook)

bannerhely
© minden jog fenntartva - várnegyed magazin 2025