2026. 02. 19.
időjárás

„Elfelejtettem kiknek a kezeiben van, nem ismertek irgalmat” – fogalmazott leveleiben a férjét hazaváró Zichy Antónia. Férje, Batthyány Lajos pedig, amikor már nem bízott a rászabott jogtipró ítélet megváltoztatásában, egy helyütt ekképpen írt feleségének:

„Kínos nekem mindig bezárva, sötétben, tőletek távol lennem. A gyerekeknek is azt mondtam, hogy élethosszig tartó fogságba kerültem.”

A Tony – Szeressétek egymást, tiszteljétek Atyátok emlékét című előadással tisztelgett az 1848-49-es szabadságharc aradi vértanúi előtt a Márai Sándor Művelődési Ház. A darab gróf Batthyány Lajosné Zichy Antónia visszaemlékezései alapján mutatja be a forradalom első kormányfőjének, Batthyány Lajosnak a fogsága és halála között eltelt kínzó hónapokat.TONY Zichy Antónia (Horváth Lili) és Batthyány Lajos (Jászberényi Gábor) Fotó: Roboz Ágnes 

Tollár Mónika rendezése erősen női darab, fókuszában a Horváth Lili alakította gróf Zichy Antónia alakja áll, az ő rettegése, hite, ereje és szerelme viszi végig a drámát. Mellette a Jászberényi Gábor által megszemélyesített Batthyány csupán percekre kerül a színpadra, – de jelenléte annál intenzívebb – időnként a nézőtér soraiból, hol pedig a színpad bal sarkából bukkan elő a fogságba került államférfi.
A darab alapjául a pár fennmaradt levelei és kéziratok szolgáltak, amelyeket Batthyány Lajos emlékezete címmel még a 2008-as ünnepi könyvhéten mutattak be. Zichy Antónia visszaemlékezéseit gyerekeinek vetette papírra. Az eseményeket a feleség szemszögéből mutatja be 1849 januárjától a volt miniszterelnök október 6-i kivégzéséig.Horváth Lili

Zichy Antónia visszaemlékezéseit gyerekeinek vetette papírra  Fotó: Roboz Ágnes

– Ezen gyászos nap a szívembe egy mély sebet ejtett, mely azóta sohasem hegedett be, és ha családom és barátaim körében jól is éreztem magamat, víg is voltam, nem múlt el egy nap sem, melyben nem emlékeztem volna azon óráról, amely engem özveggyé, és titeket árvákká tett, és azon fájdalmas, Lajos fogsága alatti időről, melyeket itt ezen lapokban részletesen írtam le – írta gyerekeinek az özvegy, akinek időskori alakját a színdarabban Tordai Teri idézi meg. Zichy Antónia 1888-as haláláig gyászolta férjét, és kérése szerint Batthyány levelével együtt temették el.

A fotókat Roboz Ágnes készítette

bannerhely
© minden jog fenntartva - várnegyed magazin 2026