Megformálta a kiindulópont: 50 éve, hogy Borsos Miklós talán legismertebb köztéri alkotását felavatták. A Clark Ádám téri nulla kilométerkő fél évszázada jelöli ki, hogy innen indul minden út az országba szerteszét. 

Borsos Miklós grafikus, szobrász- és éremművész mint sok más művében, a Budavári Sikló előterében látható nullás kilométerkövén is szembetűnő az úgynevezett karakterizált középvonal. Itt a végletesen elnyújtott szám közepe egy hosszanti vonal. „Fiatal koromban hegedültem és ahogy az E-húrt meghúztam a hangszeren, úgy jelenik meg ez a feszülő magas húr legtöbb szobrom középvonalaként” – adott magyarázatot Borsos a védjegyeként is felfogható formára a Muzsika című komolyzenei szaklapban még 1965-ben. 

A nulla kilométerkő 1975 áprilisi felavatásának apropóján pedig a Film, színház, muzsika című folyóirat remek tollú riportere, Gách Marianne kérdezte a művészt. Talán az újságíró sem sejtette előre, hogy ebben az interjúban Borsos milyen gazdagon fogja szórni a tömör megfogalmazású ars poeticáját. „A mesterek minden időkben azt csinálják, amit tudnak, nem törődnek azzal, mi tetszik, mi nem, adnak-e pénzt érte vagy sem.” Ezt talán érthetjük hányatott pályájára való visszatekintésnek is. Mint ahogy a következő kijelentést a ’70-es években a már-már elfogadott státusba lépő alkotó optimizmusának: „A művész minden művét tömegeknek szánja. Ha úgy érzi, jót csinál, ujjong, boldog, alkotását szívesen mutogatja.”

Valóban, a 0 kilométerkő osztatlan sikert aratott a magyarok körében. Ilyenje talán egyetlen városnak sincs: a mű azonnal megtalálta helyét, beépült a környezetébe. Az alkotás a Clark Ádám téri körforgalom tövében visszatükrözi a körkörösséget, és létébe, formájába foglalja a középpontot, a szétfutó utak kezdőpontját.

Borsos Miklós szenvedélyes zenész is volt, vaskos kottagyűjteménnyel rendelkezett. Hegedűjátékát külföldi amatőr fesztiválokon is megcsillogtatta. Ez volt számára az igazi külső nézőpont: az egyik művészeti ágból átpillantani a másikba, saját mesterségének területére. „Az emberi lelket főképp a mesterségén kívül levő tapasztalatok gazdagítják. Talán azért, mert jó olykor másféle nézőszögből figyelni az élet megnyilvánulásait” – mondta a már idézett interjúban. S ez nem véletlen, hiszen Borsos számára a művészet egyben az élet volt.