A nyolcvanas évek második felében a Várnegyedben vették fel a Bánk bán című tévéfilm egyes jeleneteit, főszerepben Blaskó Péterrel, akinek – akkor még mint miskolci színésznek – meghatározó volt a pályáján a kétrészes filmben játszani. A Kossuth-díjas színész, kerületünk díszpolgára évek óta az Úri utcába jár haza. Egy hosszú próbafolyamat után, az Esthajnal – Makszim Gorkij Makar Csudra című művének adaptációja – ősbemutatóját követően találkoztunk.

– Október elején mutatták be a Nemzeti Színházban az Esthajnalt, Makszim Gorkij Makar Csudra című művének színpadi átiratát. Kettős szerepet alakít: a narrátort, aki elmondja a fiatalok szerelmének történetét, és egy ponton a megöregedett cigányfiú, Lojko Zobar szerepébe kerül. Mennyire nehezek színészileg ezek az átmenetek?

– Három és fél órán keresztül végig színpadon vagyok. Színszileg az a nehéz, hogy van egy pont, amikor belépek a történetbe idősen, és a narrátorból Lojko Zobar leszek. De vannak olyan pillanatok is, amikor fiatal önmagammal beszélek mint narrátor. Ezt a kettősséget nem könnyű átvinni. Nagyon nagy siker az előadás, mert a forgataga, a látványossága, Szarka Tamás zenéje és a tánc elviszi.

Az eredeti mű szerint Gorkij Makar Csudrájában meghalnak a szerelmesek, abból a féktelen szenvedélyből eredően, ami imádja és közben elpusztítja a másikat. Mind a ketten szeretik, közben le is akarják győzni a másikat. Az általam játszott Lojko Zobar azonban nem hal meg, megöregszik és a lelkiismeret-furdalását hordozza egy életen át. A Ghymes együttes költő-zeneszerzője, Szarka Tamás színpadi művével ebben a formában az előadás ősbemutató volt a Nemzeti Színházban. Korábban filmen láthatta a közönség, A cigánytábor az égbe megy (1976, rend.: Emil Loteanu) címmel kamaszkorunk izgalmas filmjei közé tartozott, de színpadra nem alkalmazták.

– Az időskori szerelem történetét feldolgozó Hubay Miklós darab, az Ők tudják mi a szerelem szintén nagyon nagy sikerrel megy jelenleg a Nemzeti Színházban. Önök is szeretik játszani?

– Mi is nagyon élvezzük ezt az előadást. Rátóti Zoltánnal, a darab rendezőjével találtunk egy olyan borotvaél-vonalat a darab színpadi megjelenítésében, ami a Hubay Miklós által meghatározott műfaji kettősséget, – burleszk és tragédia – megteremti az előadásban. Nagyon szeretem az ilyen munkákat, amikor egy színésznő, egy rendező és egy színész együtt gondolkodik valamin és az a valami elkezd megemelkedni és röpülni. Manapság inkább az a divat, hogy a rendező álmodik egy mélyet, és azt a színész végrehajtja.

– A rendezői színházra gondol…

– Igen és annak is megvan a létjogosultsága, de az ilyenfajta gondolkodásban a színész döntően kimarad az alkotási folyamatból, helyette a rendező lehetőleg jó és elfogadható álmait szolgálja.

– Pályája elején inkább a színészközpontúság volt jellemző a magyar színházra?

– Igen, akkoriban inkább együtt gondolkodtunk a darabokról, ami egyébként mind a néző, mind pedig a színész által áhított dolog volt. Nemrég beugrott egy fiatal színész a Macskajátékba, aki meglepetten és boldogan azt mondta nekem: „Péter, én még ilyet nem csináltam, hogy a partner az partner, ránézek a partneremre és válaszol, szituáció van. Én eddig azt sem tudtam, hogy mi az a szituáció!” Azt tudtam erre mondani a fiatal kollégának, hogy ugye milyen öröm az, ha egy darabban kapcsolatok, szituációk vannak!

– Az Ők tudják mi a szerelemben játszótársa, az imádott nő megformálója Udvaros Dorottya. A színésznő közben elhagyta a színházat, és csak előadásokra játszik vissza. Ugyanolyan örömmel játsszák tovább?

– Ez Dorottya hozzáállásától függ, aki hihetetlen eleganciával emelkedett felül azon, ami vele történt. Én úgy gondolom, hogy az nem helyes, hogy egy ilyen rangú, korú és minőségű színésznőt elküldjenek a társulattól. Nyilván maradt egy tőr a szívében. Ha mi egy demokratikus színház vagyunk, – ezt hirdeti magáról a színház, – akkor mindenki elmondhatja a véleményét. Udvaros Dorottya is elmondhatja a véleményét. Azóta ő ezen továbblépett, volt egy nagy bemutatója Kaposváron, most a Katona József Színházban próbál. Szerintem ezt az éles kultúrharcot is be kellene már fejezni, ami eluralkodott a színházi életben. Nincsen jobb- és baloldali végszó. A jó színészek megértik egymást és egymást szeretve játszanak.

– A Macskajáték is egy időskori szerelem, pontosabban egy szerelmi háromszög története. Mennyiben találkozik ez a két karakter?

– Hubay darabjában Berlioz egy fantaszta, aki egy életen át hordozza magában a be nem teljesült gyerekkori szerelmét. A Macskajáték Csermlényi Viktora egy elhízott bohém, aki szereti a kaját látni is, nemcsak enni. Az ő korában már átmegy a szexuális élvezet a kulináris élvezetbe, mondhatnám úgyis: az ágyból átülnek az asztalhoz a szerelmesek. Mi már régi társak vagyunk Dorottyával, mert régen a Katona József Színházban, de itt a Nemzetiben a Buborékok Csiky Gergely-darabban is férj és feleséget játszottunk. Volt is egy olyan kedves ugratása, amikor újra egymás mellé osztottak bennünket: jaj, már megint házaspár leszünk, hiszen előled menekülök!

– A Nemzeti Színház társulatához tartozik 2002 óta, azóta, hogy átadták a színház új épületét. Korábban, még Alföldi Róbert vezetése alatt azonban néhány évig mellőzött volt, nem kapott nagy szerepeket. Hogy élte meg ezt az időszakot?

– Azóta sem derült ki, hogy pontosan miért, hiszen Alföldi Robit jól ismertem a szakmából és egyszer csak kiderült, hogy nem játszom szinte semmit. Három mondat itt, gyerekdarab ott, szóval partvonalon voltam. Azt gondolom, hogy ha egy évad nem jól sikerül egy színész életében, akkor elfogadja, hogy kicsit hullámzó ez a pálya. De amikor a harmadik sem sikerül, akkor nyilvánvaló tendenciáról van szó. Alföldi Robi tudta, hogy mit érek, hiszen ismert jól. Egyértelmű, hogy politikai oka volt, valaki rászólt, de ezt nem tudom bizonyítani.

– Merthogy nem rejtette véka alá politikai nézeteit?

– Én úgy gondolom, hogy nem titok az, amit gondolok. Az ember, amit a világról, a nemzetéről gondol, azt nyugodtan mondja ki. Mindenki politizálhat, hiszen az utcára kilépve már politika van körülöttünk, ezt nem lehet kihagyni. A közélethez mindenkinek köze van. Hadd mondja el a véleményét bárki.

– A pályája kezdetétől nagy panorámát lát a magyar színházi életből. Ebből a perspektívából szemlélve melyik volt a legjobb időszak?

– Mindenbe beszivárog a politika és még a szakmai dolgokat is ezen az alapon ítéljük meg. Amikor a Katona József Színházban voltam 1987-től közel tíz évig, becsültük egymás tehetségét, ki volt zárva a színház életéből a politikai acsarkodás. Ebből a szempontból az egy jobb időszak volt. Nyilván közrejátszik, hogy én is fiatal voltam és mindent szebbnek látok visszatekintve. A világ persze sajnos megváltozott és a széthúzás irányába változott. Megnéztem a napokban az európai uniós vitanapot, amiben Orbán Viktor miniszterelnök felvázolt egy lehetséges víziót a jövőről. Megdöbbentő volt, hogy senkit nem érdekelt, helyette a szokásos, hazug vádaskodás záporozott. Nem érdekli az unió elnökségét egy ilyen kvalitású ember jövőképe, csak a sértegetést lehet hallani? De a miniszterelnök úr keményen állta a sarat. Megkapta minden vádaskodó azt, ami járt neki. Szomorú látni, hogy meg nem választott emberek beleütik az orrukat egy nemzet belügyeibe. Megváltozott a világ és ez látható a mi szakmánk megosztottságán és a fel nem dolgozott sérelmeken is.

– Nem olyan régen pár hónapig egészségügyi okokból nem játszhatott. Hogy van most?

– Reméljük, jól, bár nemrég voltak problémáim a torkommal, mert a nyáron elkaptam egy vírusfertőzést. Két gégész és egy logopédus három hónapon át gyógyított. Az orvos azt mondta, legyek türelemmel, mert időskorban már nehezebben regenerálódnak a szövetek.

– Évek óta a Várnegyedben van az otthona. Hogyan emlékszik a fiatal éveiből a környékre, amikor még színházi élet is volt a Palotanegyedben?

– Tíz éve költöztünk fel az Úri utcába, felújítottuk az önkormányzati bérlakást, amiben élünk. A Várszínházba annak idején nézőként jártam, volt egy nagyon szép időszaka annak a teátrumnak. Érdekes, hogy Sinkovits Imre és Tolnay Klári ott játszotta az Ők tudják, mi a szerelem című darabot. Mensáros Lászlónak a csodálatos Arany János-estjét láttam a Várban. De láttam Tartuff e-öt Szinetár Miklós rendezésében, Bubik István, Kállay Ferenc játszottak benne. Per Olov Enquist Tribádok éjszakája című darabját a miskolci bemutatónk után mutatta be a Várszínház. August Strindberg a darab főszereplője, a nagy nőgyűlölő hírében álló Nobel-díjas író. Gábor Miklós játszotta a Várban, amit én Miskolcon. Létezett azonban itt a Várban egy nagyon jó fellépő hely, ami a színészeknek az önálló estjeire adott lehetőséget: A Korona Pódium a Dísz téren a Korona Cukrászdában. Látogatott helye volt a Várnak, ahol mások mellett Ruttkai Éva, Bessenyei Ferenc, Váradi Hédi is felléptek.

– A Várban forgatták a Bánk bánt a ’80-as évek végén, amelyben a címszereplőt alakította. Hol volt a forgatás?

– Amikor a stáb kibérelte a forgatásra, akkor a Labirintus még nem a mai múzeumszerű jelleggel működött az Úri utcában. Emlékszem, Bánk és Petúr kettősét is ott vettük fel, de két-három jelenetet készítettünk a Várbarlang nagyon autentikus környezetében. Kétrészes film született belőle Szőnyi G. Sándor rendezésében, amit többször is megismételt a Magyar Televízió. Az életemben nagyon fontos állomás volt, hogy Magyarország nagyurát alakíthattam.

– 2012-ben lett a Várnegyed díszpolgára, egy évvel a Kossuth-díj átvétele után. Mit jelent önnek a megannyi elismerése mellett ez a cím?

– Köszönet és hála érte! Megtisztelő számomra, hogy a képviselő testület egyhangú szavazással választott ennek a csodálatos kerületnek a díszpolgárává. Éltem Óbudán, felnevelkedtem a VIII. és a XIII. kerületben, de ma már a Várnegyedet érzem otthonomnak.

Megjelent a Várnegyed Magazin 2024/19. számában.