Géczy Dávid: Filmesként nehezebben fogadom el, hogy a Himalája közelében halok meg, mint a hegymászók

Húsz éve foglalkozik a magyar hegymászókkal, Géczy Dávid filmrendező, aki kicsit közelebbről mutatná meg azt a világot, amit a magyarok jórésze még mindig extrém hobbiként kezel. Hamarosan a Spektrum Tv műsorán lesz látható a Minek ment oda című sorozat, és azt reméli, első nagyjátékfilmje, a Game Over Club sem marad a fiókban. További filmterveiről is beszélt lapunknak az alkotó, aki szeptembertől beiratkozott a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetbe, hogy a filmezés speciálisabb területével is megismerkedjen. A művész, aki a tabáni Bethlen udvarban él, megfigyelte, hogy szakmai életének több lényeges állomása a Várnegyedhez köti.

-Egy vandál történet dereng nekem, biciklirongálás esete, amit megosztott egyszer a Facebookon. Itt történt a kerületi házánál?

– Igen, és miközben alapvetően szép élmények kötnek ide, volt néhány hasonló eset az utóbbi években. A Bethlen udvar-ban lakunk, abban a nagy egyedülálló, 500 lakásos óriási ház-ban a Krisztina körút és az Attila út között a Tabán elején. A polgárőrség házaként is emlegetik, mert ott van az irodájuk. Tavaly, amikor egy állami ösztöndíjjal Amerikába költöztünk, ellopták a motoromat. Később a polgárőrség ipari kameráján meg tudtam nézni, hogy egy ember, nagy erővágóval levágta a láncot, a motort a hóna alá kapta, és elsétált vele. Négy kamera felvette, de sohasem lett meg a motor. Az említett biciklirongálás több évvel ezelőtt történt. A barátnőm újonnan vett, vintage kerékpárját akarták tönkretenni. Én úgy szoktam mondani, meggyalázták a biciklit: szétrugdosták, összekenték valamivel, még sálat is rátekertek. Szóval elég komoly üzenete volt az elkövető részéről ennek az akciónak. Sok itt a kiadó lakás, ezért sok az ideiglenes lakó az Airbnb miatt. Egyik este a Tabán felől hazafelé jövet kaptam egy durva beszólást: „Krisztus-fejű hülyegyerek” kiabált felém egy ismeretlen alak a házból, és azt mondta, le fog lőni egy fegyverrel. Visszaszóltam neki, hogy jöjjön le, majd kiálltam a ház elébe és felhívtam a rendőrséget.

– Hatalmas ez az épület, több száz lakással. Biztosan rengeteg régi történet kapcsolódik hozzá. Nem gondolt arra, hogy filmesként is izgalmas volna feldolgozni?

– A házról készítettem már dokumentumfilmet, Klötzl Géza producerrel, de még nem mutattuk be. Legendás hely volt, sok sztori tapad hozzá. Itt lakott például Pintér Tamás, akit Oroszlán művésznéven ismernek leginkább, a leghíresebb magyar kaszkadőr. Édesapját a kapualjban lőtték le, amikor fedezni próbált két embert a II.világháborúban. A háztömb alatt fut az Ördögárok, itt bújtatták a II. világháborúban az embereket. A Bethlen udvar nagyon segítő közeg volt, sokak életét megmentették az itt élők. Én a nagymamámtól örököltem a háromszobás ingatlant, jó tíz éve jöttem vissza ide lakni. Azt is hallottam, hogy az Omega zenekar tagjai, Kóbor Jánosék, amikor disszidálni szerettek volna, a mi lakásunkban beszélték meg a terveiket. El is indultak, de a határnál visszafordultak.

A magyarok nem értik azokat, akik a hegymászásra adják a fejüket

– Több éve forgat hegymászókról dokumentumfilmet, amiből idén dokumentumfilm-sorozat készül, hamarosan a Spektrum Tv-n látható is lesz.

– Húsz éve foglalkozom a hegymászókkal, de maga a sorozat forgatása egy évet ölel föl. Az MTV-ben volt régen egy pályakezdőkről szóló sorozat, ehhez kerestük meg Klein Dávidot, aki azzal hívott, hogy kísérjem el Nepálba az expedíciót. Egy-két évvel később meghalt az egyik hegymászó társa, Várkonyi László. Így amikor a Spektrumra készülő sorozat terve kialakult, Várkonyi lett az egyik epizód hőse, és Erőss Zsolt, Ács Zoltán, Nedeczky Julcsi, Suhajda Szilárd, Klein Dávid pedig a többi történeté. Mindegyikük nyolcezres hegyeket mászott meg és a Himalája koronája című expedíció-sorozat szereplőiként azt tűzték ki célul, hogy a 14 nyolcezres hegyet magyar mászók is teljesítsék. Bár világszinten lehet, hogy nem akkora nagy teljesítmény, mert vannak alpin nemzetek, de mivel mi nem tartozunk közéjük, ezért hatalmas dolog. Az AMC Central Northern Europe-nak készült a dokumentumfilm, a címe pedig az lett, hogy Minek ment oda. Azért is választottuk a polgárpukkasztó címet, mert kihalt az emberek tisztelete a hegymászók iránt itthon, és inkább kötik extrém, felesleges kockázatvállaló hobbihoz, mint akár egy osztrák ember, aki felnéz erre a sportra.

– Erőss Zsoltot miként dokumentálta?

– Egyetlenegyszer találkoztam vele, de Kollmann András forgatta vele a Hópárduc talpra áll című dokumentumfilmet, ám abból végül egyetlen snittet sem tudtam megszerezni. Minden más, róla fellelhető anyagból állítottam össze az epizódot. Meg kell jegyezzem, a televízióban lévő archívok kiadása mostanában nagyon nehéz ügy, hiszen egy másodperc 23 000 forint-ba kerül. Amikor nyolc-kilenc millió forintos támogatásból egy évig forgatunk és egy egész stábot ki kell fizetnünk, nem tehetjük meg, hogy az archív többe kerüljön, mint maga a támogatás. Nagyon értékes életrajzokat kellene elmesélni, így meg igencsak nehéz. 2007-ben forgattam Klein Dáviddal, de nem használhattam a saját anyagomat, hiszen a televíziós csatorna tulajdonában van.

– Megélt a hegyekben rázós pillanatokat?

– Tragédia közelében nem voltam, de olyan előfordult, hogy azt éreztem, én is ott lehetnék a bajban. A K2 felé tartottunk 4000 méteren, amikor hallottuk, hogy egy 18 fős csapat eltűnt, elvágta őket egy lavina. Teherhordókkal meneteltünk fel egyszer a hegyekbe, és hirtelen leszakadt egy szikla. Láttuk, ahogy becsapódik a vízbe, viszont pár perccel előbb egy másik teherhordó szamárral úszott ott. Ilyenkor annyit mondanak, hogy „Isten kezében van”. Filmesként nehezebben fogadom el, hogy így halok meg, mint egy hegymászó, akinek ez az élete.

– Sokszor találja meg a dokumentumfilmjeiben a bűnözői világot is. A Csepel-sziget című munkája a csepeli kettős gyilkosságot rekonstruálja számos archív hanganyaggal. Hogyan jött ez a téma?

– Az ilyen témákat jórészt a producer, Skrabski Fruzsina ötletei alapján készítettem. Sokáig ő volt a dokumentumfilmes producerem, neki pedig nőként nem volt gyomra megcsinálni a csepeli kettős gyilkosságot, mert túlságosan kemény történet. Talán az volt a legsötétebb élmény, amikor felvételről hallgattunk végig olyan embereket, akiknek tudtuk a sorsát. Hallgattuk a jóízű beszélgetést, mégis volt valami furcsaság benne. Drámai, hogy tudtuk, meg fognak halni azok, akik egymással beszélgetnek, mert nem sokkal azután megölik egymást. Kegyeleti okokból az áldozatok hangját nem adtuk le, de az elkövetőkét be tudtuk mutatni. Érdekesség, hogy a 2009-es gyilkosságot öt évvel később ugyanazon a napon és órában rekonstruáltuk és forgattuk le, mint amikor maga a bűnügy történt. Skrabski Fruzsina volt a producerem a Népirtás Pozsonyligetfalun (2020) című dokumentumfilmben is, ami a szlovákiai kitelepítésekkor meggyilkolt családoknak állított emléket. Néhány sarokkal mellettem van egyébként Fruzsina irodája. Megfigyeltem, hogy az életemben a fontos helyszínek és történések idekötnek az I. kerülethez. Most például újra idejárok a kerületbe 43 évesen a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Egyetemre a Naphegyre, a Second Unit szakra iratkoztam be, Gulyás Buda operatőr osztályába. Nagyon izgalmas megtanulni, hogyan teremthetünk filmes hátteret egy western- vagy egy akciófilmnek.

– Sok műfajban dolgozik: imázs-, dokumentum-, rövidfim. A játékfilm még várat magára?

– Az igazság az, hogy játékfilmmel szeretnék foglalkozni, de nagyon nehéz Magyarországon játékfilmet forgatni. Eddig nem kaptam lehetőséget nagy filmre. Kaptam már támogatást rövidfilmre, dokumentumfilmre, de játékfilmre még nem.

A nyolcezresektől az öngyilkosjelöltekig

– A Game Over Club az első saját alkotása, ami elkészült. Miért nem került forgalmazásba?

– Olyan producereket választottam, akik még nem csináltak játékfilmet. Eddig nem tudtak annyi pénzt előteremteni, hogy be tudjuk a filmet mutatni. Most, hogy új producernél van, látom a fényt az alagút végén. Egyébként nem egy nagy költségvetésű alkotás, sokkal drágábbak készülnek itthon, de van remény, hogy mégiscsak forgalomba kerül. Sokan, akik látták azt mondták, hogy egy hiánypótló fekete komédia, szatíra a magyar társadalomról. A történet szerint öt öngyilkosjelölt találkozik egy szállodában, akik lefedik a magyar társadalmat: egy alkoholista tanár, egy kokainista futball edző, tinderfüggő kozmetikus, török dürüm árus, akit mindenki „migránsozik”, rendőr, aki kibukik a rendőrség kötelékéből és egy megfoghatatlan, néma alak, aki nem tudni, hogy mit is gondol a világról. Remek színészek Thuróczy Szabolcs, Földes Eszter, Szabó Győző, Nagypál Gábor, Kamarás Iván formálják meg a főbb szerepeket, közben ott vannak az izgalmas mellékszereplők is, akiket olyan színészek játszanak, mint Reviczky Gábor és Lukáts Andor. Hat évvel ezelőtt, amikor forgattuk, még nem indult be a magyar filmgyártásnak ez a vonala. A színészek nagyon élvezték, hogy ilyen jelenetekben vannak.

– Ilyenkor mit tud tenni egy rendező, mindenfelé magyarázkodik?

– Igen, elég kellemetlen. Gondolkodtam én is sokat, hogy miért kaptam ezt, hogy végre sikerült 37 évesen megcsinálnom egy nagyfilmet, azt sem állami támogatásból, hanem magán úton és nem került moziba. Nyilván az emberek azért jöttek el a forgatásra, mert volt hitelem előttük, sokat dolgoztunk együtt korábban. A lényeges, hogy most mindenki megkapja a pénzét és utána az, hogy be is mutassák. Hiszen ez egy megnem valósult első film. Bacsó Péternek három vagy négy évig volt dobozban a Tanú című filmje, de az enyém már hat éve vár a bemutatásra. Külföldön léteznek támogatások a bajba jutott filmekre, jó lenne itthon is valami ilyen alapot létrehozni.

– Édesapja tévés főgyártásvezető volt a királyi televízióban. Soha nem volt kérdés, hogy filmes területre kerüljön? Miért a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet választotta?

– Édesapám a zenei osztály főgyártásvezetője volt a Zenebutiknak, a Táncdalfesztiválnak, később a Játék határok nélkül műsorok készítője. Tizenhat évesen eldöntöttem, hogy filmekkel szeretnék foglalkozni. Azért a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarára mentem, mert nagyon erős volt akkor a televíziós-filmes szakirány és az ország egyik legerősebb filmklubja ott volt Teszler Tamás vezetésével. Hétről-hétre jöttek ki a kortárs filmek a rendezőkkel. Folyamatosan beszélgetést vezettem, ezek olyanok voltak, mintha kis mesterkurzusokon vettem volna részt. Megismerhettem Jancsó Miklóson keresztül, Szabó Istvánon át mindenkit. Próbáltam a Színművészetire is bekerülni, de nem sikerült. Az élmény hiányzott, hogy egy osztályhoz tartozzak, akikkel alkotni lehet. Új élmény nekem, hogy ott ülök az első kerületben az egyetemen és egy alkotóközösségben dolgozom.

– Milyen egészestés film terve van még?

– Rodolfóról szeretnék forgatni egy filmet, ami egyben XX. századi tabló, aminek hangsúlyos része a dzsesszkorszak, a varietévilág lenne. A családtól megvan már a hozzájárulás, nálunk vannak a megfilmesítési jogok. Évek óta foglalkozom a témával. Szerintem olyan alázat kell ahhoz, hogy valaki Rodolfóról forgasson, mint amit mi ebbe évek óta beleteszünk. Több évig forgattunk dokumentumfilmet és az AMC-nek ebben a témakörben: illuzionizmus, szabadulóművészet, mentalizmus, olyan figurákkal, mint Uri Geller és David Copperfield. Van tehát egy nagy előtanulmánya, hogy a helyén kezeljük az életutat, abból a szempontból pedig egyedülálló lenne, hogy a magyar varietévilág, úgy ahogy én szeretném, még nem volt feldolgozva a maga pompájában.

Fotók: Kaiser Ákos; Nagy Brigitta Szonja AMC Central Northern Europe

Megjelent a Várnegyed Magazin 17. számában