A rendőrség a budai középosztály gennyes sebének nevezte és állandó megfigyelés alatt tartotta őket. Többen maradtak, páran disszidáltak. A totális rendszer ellen lázadó „kalefosok” a hatvanas évek Moszkva terén összeverődő, környékbeli gimnáziumok és kollégiumok tanulói voltak, a rendőrség szemében csak „galeri”. Nem tettek semmi rosszat, csupán fű alatt megünnepelték 1956-ot, autóstoppal mentek Lengyelországba, alternatív zenekarokat alapítottak, és az új művészeti mozgalmakat keresték. Hat kalefost kerestünk fel, hogy felidézzük a fiatalságukat.

A galeri kemény magja ma is rendszeresen találkozik a Széll Kálmán tér környékén, nemrég a rendkívüli nyári meleg sem tartotta vissza őket, hogy egy interjú kedvéért leugorjanak a térre. Az óránál találkozunk, és a Postapalota elé megyünk fotózni a „kalefosokkall”. Van egy régi kép a hatvanas évekből, amelyen a korláton ülnek az említett székház előtt, ezt próbáltuk éppen reprodukálni, amikor Döbrentey Csaba megjegyezte: tulajdonképpen azért jöttek ide fel régen, mert itt már nem figyelték őket a rendőrök.

„Állandóan üldöztek minket a téren, de rendszerint itt – a Magyar Posta székháza előtt – már nem voltak annyira jelen. A budai középosztály gennyes sebének hívtak minket és azt is mondták, hogy egy szike kell, amivel azt kivágják. Egyszerűen mi voltunk a hatalom szemében a budai polgárok gyermekei, tehát osztályidegenek. Fiatal korunktól a tudatunkba égett ez a megkülönböztetés”. Lényegében a közeli gimnáziumok, a Petőfi Sándor, az Arany János, a Toldy Ferenc, a Móricz Zsigmond és a József Attila Gimnázium tanulóit ötvözte a találkahely, de közéjük verődtek a környékbeli kollégisták is. Például Veszely Ferenc (Fityi) már főiskolásként olvadt be a körbe, ő székesfehérvári fiúként a Képzőművészeti Főiskolára felkerülve a budai kollégiumból a képző felé sétálva akadt össze a fiúkkal. Meg kell jegyezni, hogy a kalefosok alaptagjai, az egykori kemény mag Tősér Ádám Blokád című filmjében is megjelenített Antall-osztály volt a Toldy Ferenc Gimnáziumból, Antall József későbbi miniszterelnök tanítványai.

IRRITÁLTÁK A HATALMAT

Egy mai fiatal nehezen érti meg, hogy miért állt rá a rendőrség néhány tucat tizenévesre, akik szabadidejükben az akkori Moszkva téren találkozgattak, és a környéken buliztak. A partik egyébként jórészt az első kerületben voltak: a Bem rakpart, az Ifjúsági Park, a Jókai Klub, a Párizsi-kert és a Citadella voltak a legjellemzőbb törzshelyeik, de szerették látogatni a Metró klubot és a Dália presszót is. A Nádor utcánál két lengyel barát és a kalefos Lukács László (Layoska) alapította a Lengyel Klubot, amit két hónap múlva betiltottak. „Egy kis pitiáner tolvaj nem okozott problémát, kapott fél évet vagy megverték, vagy besúgóvá tették… Mi azonban zavartuk őket azzal, hogy közösséget alkottunk” – fűzte hozzá Dobozy Miklós (Micu). Szép számban születtek a jelentések a titkosszolgálatnak: könyvet lehetne kötni a besúgásokról, amit később az Állam biztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából (ÁBTL) az érintettek kikértek. „Dupla olyan vastag mappánk volt, mint a belvárosi, ugyancsak laza fiatalok bandájának. Ez is mutatja, hogy a régió, és az itt élő budai polgári réteg, a régi világ mementója volt a kommunista hatalom ellensége” – ezt már Körmendy Dezső mesélte, a kalefosok körében csak „Deddy”, aki a hetvenes évek végén Németországba disszidált. „Féltek tőlünk, de nem tudtak minket hova tenni. Nem voltunk köztörvényesek, nem voltunk olyanok, akik beálltak a sorba, és ezért szerettek volna közénk csapni” – jegyezte meg Döbrentey Csaba.

AUTÓSTOP ÉS EGYÉB TRÜKKÖK

Mint minden fiatal, a kalefosok is vágytak belélegezni valamit a nyugatból akkor, amikor még nem lehetett menni sehová, csak ők talán több kalandot vállaltak ezért. Akkor még csak az a bizonyos, a szocialista országokba érvényes piros útlevél létezett, az egyetlen közeli tengerpart pedig Bulgária volt. Így hát elindultak Bulgáriába.

„Először Erdélyen keresztül mentünk, harmadszor már Jugoszlávián át, mert oda volt egy 72 órás tranzit útlevél. Amikor azonban Jugón keresztül mentünk, kapcsoltunk, hogy miért is utazunk mi ennyit? Az orrunk előtt ütötték be az útlevélbe a dátumot, de amikor a rendőr elfordult, összedörzsöltük a lapot, elmosódott, attól kezdve Jugoszláviában nyaraltunk. Ennyi kockázatot megért nekünk, hogy szabadnak érezhettük magunkat” – idézte fel Döbrentey. „Ki is raboltak minket Bulgáriában 1977-ben” – vágta rá Micu. A hatvanas években még Lengyelország volt a célpont, oda autóstoppal indultak el a Széll Kálmán téri fiatalok. „A lengyelek autóstoppos igazolványt váltottak ki. Ez annyit jelentett, hogy aki megfelelő számú stoppost vett fel, pénzt kapott az államtól. Emlékszem, kint hihetetlen gazdagnak éreztük magunkat. Úgy éltünk ott, mint az urak” – mesélte boldogan Döbrentey. „Olyan jazzklubok voltak ott a hatvanas években, amelyek Magyarországon nem léteztek akkortájt. Nem beszélve arról, hogy itthon eleve tiltott műfaj volt a jazz. Olyan filmeket nézhettünk a lengyeleknél, amiket itthon soha. Kajában rosszabbul álltak, mint mi, de ami volt, azt nagyon szívesen adták” – emlékezett Körmendy. A csapat további meghatározó lengyel-élménye az Animals brit kult-banda 1963-as Vasfüggöny mögötti turnéja. Dobozy Miklós pedig itt idézte fel Polanski Kés a vízben (1962) című kultikus pszicho-thrillerjét. Az általános lengyel-magyar szeretet és a szép lányok élménye mind egyikükben megmaradt, de mint mondták, a nagy szabadság mellett a „vallásos nemzet” beidegződése is nagyon érvényesült a fiatalok viselkedésében.

„Mi csak tátottuk a szánkat, hogy zakóban randiztak a fiatalok és a lányoknak kezet csókoltak a fiúk! – állapította meg Veszely Ferenc. A kalefos közösségnek a kortárs művészetek iránti szenvedélyes lelkesedése adta az erejét, és ez ugyanolyan összetartó erő volt, mint a szabadságvágy. „Ez a korszak a zene, a tudomány és a művészetek területén is megújulás volt. Nekünk mindez a legizgalmasabb életkorra esett, amikor a leginkább fogékonyak voltunk az újra, főként a szocializmus szürkeségében. Lengyelország inspiráló volt az alkotásokon át, egy újfajta haladó szemlélet belélegzése” – magyarázta Deddy. Itthon ehhez hasonló szellemiség az Egyetemi Színpadon volt tapasztalható, a Kalef-tagok idején Nemeskürty István tartott előadásokat, és ritkaságszámba menő filmbemutatókat láthattak. „Abban a laza szellemiségben éppen olyan szava volt a rendező-aspiráns Sipos Istvánnak, mint a villanyszerelőnek” – állapította meg Lukács László (barátai körében Layoska).

Az Illés és a Metró zenekar bulizó helyeire jártak a belvárosiakkal. Szerették az új zenét, a rock and roll-t, ott voltak a Petőfi Sándor utcában az Illés bölcsőjében. Balatonbogláron hallgatták az angyalföldi Sankó együttest, 1963-ban Székesfehérvárra mentek az egész országot megmozgató Csontváry-kiállításra.

MEGÜNNEPELTÉK OKTÓBER 23-ÁT

Akkoriban, ha hosszú haja volt valakinek, igazoltatták, és ha október 23-án fekete vagy piros inget öltött, az is mindjárt probléma volt. „1964-ben volt egy kisebb társaság, akikkel eldöntöttük, hogy a forradalom évfordulóján megkoszorúzzuk a Petőfi szobrot” – emlékezett Körmendy Dezső.

„Nyolc besúgó volt ránk állítva, ebből az egyik egyből jelentett a rendőrségnek, mind az ötünket elkapták. A Szilágyi Erzsébet fasornál lakott egy bohém figura, a Titi, a társaság középpontja, nagyon szeretett szerepelni, Chaplin-szerűen gesztikulált. Jobboldali, rendszerellenes szlogeneket kezdett hangoztatni, amiért beperelték. Az ő perét és a koszorúzási pert összekötötték. Titit és a koszorúzást kezdeményező Gerencsér Attilát elítélték, Én államellenes izgatással voltam beperelve, de felmentettek.”

KI VOLT A TÉGLA A KALEFBAN?

A legnagyobb csalódásom az volt – folytatta Körmendy Deddy – hogy egy jó barátom, aki vasárnap nálunk nézte a meccset, bement és jelentett rólunk. A beszélgetés e pontján kapcsolódott be Kisfaludy András dokumentumfilm-rendező, zenész, aki azt mesélte el, hogy a Várban lakott ez a bizonyos barát, ő kezdte el a képkereskedést, hozta-vette a rézkarcokat. A Kalefban ugyanis több képzőművész volt, így az ő munkáikkal kezdte a kereskedést. Az említett fiúról jóval később derült ki, úgy a kétezres évek közepén, hogy tégla volt. „Felhívott néhány embert a lakására és elmondta. Annyira megviselte őt ez az egész lelkileg, egyhuzamban itta a pálinkát és vallomása közben elájult” – emlékezett Kisfaludy. Azonban volt egy konkrét ellenálló akció, amelyről viszont sok évvel később vált világossá, hogy jelentettek róla. „Réthelyi Géza barátunk szeretett volna 1966. október 23-án a Móricz Zsigmond körtéren megemlékezni a forradalmárokról – folytatta Kisfaludy. A terve az volt, hogy egy szalagot körbehúz a téren, melyen a „Még élünk”felirat áll.. Senkinek nem mondta el, hogy mire készül. De mégis volt egy ember, akinek elmondta. Na az volt a tégla: az „Agárdi” fedőnevű, a valóságban Andics vezetéknevű „barát”. Nyolc embert mozgattak meg hogy elkapják”. Réthelyi Gézát két és fél évre ítélték, amiből körülbelül fél évet ült le, de a történtek után úgy érezte, nincs maradása és Bécsbe disszidált. Ma is ott él.

A későbbi Kalef-történet írója, Markó György – A Kalef – A Moszkva téri galeri 1964-1965 (2006) – derítette ki, hogy ki volt az Agárdi fedőnevű besúgó. Róla annyit érdemes tudni, hogy tíz évesen az ötvenhatos lövöldözések során megsérült a Moszkva téren. Az akkori kalefosok között senkiben nem merült fel, hogy spicli. „A rendszer jellemzője volt ez a trükk. Valamilyen ürüggyel elfogták, bevitték és beszervezték. Vendéglátóipariba járt, pincérként dolgozott és besúgó lett” –osztotta meg Kisfaludy.

BECSÖNGETETT MÁTÉ PÉTER

A Drazsé Expressz 1971-73 között jött létre, Dobozy Miklós, aki énekelt és orgonált, lapunknak szerényen megjegyezte, senki nem tudott semmilyen hangszeren, de rendszeresen vállaltak fellépéseket, például a XI. kerületi pártházban.

„Mi háromezer forintot kaptunk éjszakánként. A Speedy Gonzalest tudtuk, és játszottunk folyamatosan, egyszer még Hobo is fellépett velünk, a Kecskeméti utcában. Volt egy rádióinterjúnk is, abban az underground és a progresszív rock közé helyezték a stílusunkat, de annál jóval agresszívabb volt szerintem, amit mi műveltünk.” Lukács László pedig arra emlékszik, hogy a Petőfi -gimis zenekarral az Attila út 33-ban, az otthonukban gyakoroltak, ami kor egy szemüveges fiú becsengetett. „Szeretett volna velünk játszani, mondta, hogy milyen hangszereken tud. Szerény volt, szimpatikus. Ő volt Máté Péter.”

A hatvanas évek végén megalakult a Kex Együttes, Dole viczényi Miklós, szintén toldys barát alapításával. Ott tűnt fel a hosszú hajú Baksa-Soós János, a Kex meghatározó alakja, performer, aki már szimpla megjelenésével irritálta a hatalmat.

AKIK DISSZIDÁLTAK A KALEFBÓL

„Baksa-Soós Jánost katonai dzsippel akarták elütni – idézte fel a Kex egykori dobosa, Kisfaludy András. Én ezt egy rádióinterjúban elmeséltem, mire megkérdezték Baksa feleségétől, hogy is volt ez. Stiller-Luzsicza Ágnes megerősítette, hogy nemcsak Baksát, hanem őt is kergették a rend őrei.

A Bimbó úti utolsó nagy kanyarnál laktak, és a Május 1. (ma Átrium – a szerk.) moziba akartak lemenni, amikor mindkettőjüket megpróbálták elütni. Olyan kemény volt helyzet, hogy a Baksa-család a második ilyen akció után összepakolt és Németországba disszidált. Az együttes Baksával mindössze pár évet zenélt együtt. Az ellenálló tréfákért Körmendy Deddy-t már egyszer államellenesnek nyilvánították, útlevél kérelme, vélhetően ezért „közérdeket sértett.” Ez volt a hivatalos álláspont, ő eleve nem kapott útlevelet, és talán pont emiatt fiatalon disszidált. Harminchárom évesen, végzett tanárként 1979-ben hagyta el az országot. Négy ember jelentett róla, 120 oldalas dokumentum van a levéltárban. Addigra már az ’56-os akciójáért elítélt Réthelyi Géza elhagyta az országot. „Háromnapos útlevelet kaptam Németországba és nem jöttem vissza. A családom utánam tudott jönni” – zárta rövidre.

A MARKÓ-KÖNYV ÉS AZ ÚJ TÁRSASÁGOK

A rendszerváltás idején a kalefosok már érett, felnőtt emberek voltak, amikor történetük feldolgozása érdekessé kezdett válni. Időközben a Moszkva tér is visszakapta eredeti nevét. Markó György a kétezres évek elején kezdett foglalkozni mélyebben ezzel a körrel, utánanézve minden dokumentumnak, ami róluk létezik. Kisfaludy András ezután dokumentumfilmet készített a galeriről, amelynek tagjai 2008 óta minden évben összejönnek az egykori barátok, Veszely Ferenc dörgicsei birtokán.

VESZELY FERENC Munkácsy-díjas festőművész. Kezdeményezésére, 2008 óta dörgicsei telkén minden év augusztus végén összejön a nagy galeri

DOBOZY MIKLÓS (MICU) Kalef-szimpatizáns, latin-történelem szakos tanár, a Drazsé Expressz alternatív zenekar énekese, billentyűse

KÖRMENDY DEZSŐ Testnevelő tanár, rádiós. A Szabad Európa Rádió szerkesztő-műsorvezetője

KISFALUDY ANDRÁS Dokumentumfi lm-rendező, érdemes és kiváló művész. A Kex Együttes dobosa, és alapító tagja

DÖBRENTEY CSABA Galériás, a Koller Galéria egykori művészeti vezetője

LUKÁCS LÁSZLÓ (LAYOSKA) Az egyik első magyar DJ a belvárosban, később a Magyar Elvis Klub alapítója

(A cikk megjelent a Várnegyed 2024/13-14. számában)

Fotók: Béres Attila,

Archív kép: Markó György, Kalef -A Moszkva téri galeri című könyve