2025. 05. 17.
időjárás

Október 5-én rendezték meg a Budavári Rendvédelmi Sportnapot a Czakó Utcai Sport- és Szabadidőközpontban. Az eseményre több mint 120-an látogattak ki, az érdeklődők pedig egy rendhagyó sportágat is kipróbálhattak.

„Tavaly rendeztük meg az első Rendvédelmi Sportnapot, amelyet elsősorban az ilyen területen dolgozó I. kerületiek részére álmodtunk meg, de nem kizárólag ők vehetnek részt rajta” – árulta el a rendezvénnyel kapcsolatban Fróna Levente önkormányzati képviselő, aki maga is kivette a részét a szervezésből.

Hozzátette, hogy a 2023-as rendezvényen csak kispályás fociban mérhették össze az erejüket a csapatok, idén azonban bővült a paletta: a „civil” közönség páros tenisz és pingpongbajnokságon indulhatott, de darts, bocsa, célba dobás, célba rúgás, frizbizés, gólyalábazás, tollas- és röplabdázás is segítette az aktív kikapcsolódásukat.

„A résztvevők, a Magyar Öttusa Szövetség jóvoltából profi felszereléssel próbálhatták ki az úgynevezett laser runt” – emelte ki Fróna Levente, aki azt is elmondta, hogy a lövészetet és a futást ötvöző, mára az öttusa részét képező sportág nagy sikert aratott.

A kispályás labdarúgó bajnokságon végül a Szent Anna Sördögök diadalmaskodtak, a kerületi tanintézmények testnevelő tanáraiból alakult csapat a második, a harmadik helyre pedig az I. kerületi rendőrök futottak be.

Czene Attila, Germus András és Márton Zoltán
Czene Attila, Germus András és Márton Zoltán

A sportnap fővédnöke Czene Attila, olimpiai bajnok úszó volt, a szervezésében a Budapest I. kerületi Közbiztonsági Közhasznú Közalapítvány mellett az I. Kerületi Rendőrkapitányság és a Budai Fiatalok Lokálpatrióta Egyesülete is részt vett. Az utóbbi két szervezőt Márton Zoltán rendőr alezredes és Germus András egyesületi elnök képviselte.

(Fotók: Kocsis Attila)

bannerhely
© minden jog fenntartva - várnegyed magazin 2025