2025. 03. 21.
időjárás

Az eddigi teltházas koncertek után ismét a Hot Jazz Band lép színpadra a MáraiKultban. A Jazzmester-sorozat második előadásán, február 27-én a magyar film hőskorának slágerei, Márkus Alfréd, Eisemann Mihály, Ábrahám Pál, Fényes Szabolcs dalai lesznek előtérben. Március végén pedig az Amerikában világhírűvé vált magyar zeneszerzők dalait hozzák el a közönségnek.

Bényei Tamás, a zenekar vezetője lapunk érdeklődésére arról beszélt, hogy a magyar kultúrában nagy hézag van a jazz zenét illetően, hiszen sokáig tiltották ezt a zenei irányt és mire engedni kezdték, már csak a modern jazz jelent meg itthon.

Hot Jazz Band

A jazz műjajon belül a sweet áll közelebb hozzájuk  Fotó: Hot Jazz Band 

 

„A konszolidáció idején a modern jazzt tíz-húsz ember játszotta, és jóformán képesítés nélkül tanította. Olyan mélységesen mély kulturális elmaradásban vagyunk, hogy amikor negyven éve ezt a korai jazzt elkezdtem játszani, feladatomnak gondoltam, hogy, bemutassam és újra felfedezzük a jazz aranykorát.” Kezdetektől azt vallja, hogy az együttes képzeletben egy korabeli jazz-zenekar, akik a maguk módján játsszák el az akkori számokat. „Azt is szoktam mondani, hogy audiomuzeális darabok vagyunk. Ma úgy látom, hogy a zenekarok mindenütt az autentikus hangzást keresik, és hangról hangra leírják a régi hangszereléseket, így a közönség időutazásban vesz részt.”

Ezzel együtt ez egy kortalan zene, a kezdetektől fiatalok jártak koncertjeik re, 2005 körül a Sziget Fesztiválon tömegek énekelték a dalaikat. A magyar könnyűzenei formációkat a háború előtt jazz zenekarnak nevezték, akkor is, ha nem játszottak a szó szoros értelmében vett jazzt. „A háború előtti könnyűzene a jazz volt, ezen belül a hot és a sweet vonal volt jelen, hozzám ez utóbbi áll közelebb. Fényes Szabolcs dalaiban is nagyon szeretem ezt a fajta könnyedséget és az utóbbi időben egyre inkább meg vagyok fertőzve szerzeményeivel.” Március 27-ére az amerikai és a nemzetközi párhuzamokat fogják beválogatni Fényes Szabolcs, Schwartz Jenő (Jean Schwartz) és Romberg Zsigmond (Sigmund Romberg) szerzeményeivel, akik az USA-ban lettek híresek. Érdekesség, hogy 1912-ben Schwartz a New York-i kínai negyedről írt dalt Chinatown, My Chinatown címmel, amit mindenütt játszanak ma a világban.

A Hot Jazz Band idén negyven éves, és e hosszú idő alatt a megújulás időszaka is elkövetkezett a zenekar életében. A muzsikusok felszabadult hangulatú, interaktív, együtténeklős koncertet ígérnek a MáraiKultban.

(A cikk megjelent a Várnegyed 2025/3. számában)

bannerhely
© minden jog fenntartva - várnegyed magazin 2025