2025. 04. 30.
időjárás

Tisztaság, rend, turisztika és kultúra – többek között ezt nyilatkozta az Indexnek Böröcz László, az I. kerület polgármestere azzal kapcsolatban, hogy milyen irányokat jelölt ki magának erre az önkormányzati ciklusra. Budavár első embere a beszélgetésben érintette a Ruszwurm cukrászda-, az előző városvezetés által kifizetett jutalmak ügyét, de szó esett a turistabuszok ügyéről, valamint arról, hogy a Várnegyed polgári kerületvezetése a tulajdonosi szemléletet szeretné előtérbe helyezni.

Négy pillér mentén valósítjuk meg céljainkat: tisztaság, rend, turisztika és kultúra. Az egyik legfontosabb dolog, hogy a köztisztasági ágazatok költségvetési kiadásait több lépcsőben a következő két évben megduplázzuk – mondta az Indexnek adott interjújában Böröcz László polgármester. Az I. kerület első embere a hírportálnak több, a városrészt érintő témáról, kihívásról és fejlesztési tervről is beszélt.

– A kampányban is sokszor felmerült, hogy milyen problémák jelentkeznek a Batthyány téren, a Vérmezőn vagy a Szilágyi Dezső téren. Ezeken a helyeken néhány ember életvitelszerűen, a közösségi együttélés szabályaira fittyet hányva viselkedett. A hajléktalankérdést két irányból közelítjük meg: a kerületi lakosok érdekében rendészeti szempontból megerősítjük a közterület-felügyeletet, és kineveztünk egy rendészeti biztost. Ami a probléma szociális oldalát illeti, a Máltai Szeretetszolgálattal együtt keressük a megoldásokat. Bár nyilván ez közterületi kérdés, mégis humánusan, előre figyelmeztetve érdemes fellépni. Idetartozó feladat a zöldfelületek karbantartása is, az elhanyagolt parkok melegágyai ezeknek a problémáknak – szögezte le interjújában Böröcz László.

A polgármester beszélt a Ruszwurm cukrászda ügyéről is. „Az önkormányzat a saját rendeleteit figyelmen kívül hagyva hozta helyzetbe a cukrászda tulajdonosát, amíg ő jóban volt V. Naszályi Márta volt polgármesterrel. Amikor pedig összevesztek, akkor az önkormányzat részéről is változott a hangnem. A Kúria ítélete alapján is, közel 400 millió forinttal tartozik a cég az önkormányzatnak, azóta évek teltek el, és ez az összeg csak emelkedett. Azzal, hogy a volt polgármester ennyire elhúzta az elmúlt négy évben az ügyet, azt érte el, hogy majd amikor a felszámolás megtörténik, vagy a végrehajtás lezajlik, egy fillért sem fogunk látni a pénzből, így az önkormányzat 400 millió forintot veszített.”

A megoldásról szólva a polgármester azt mondta, az (önkormányzati) ingatlanokat vissza tudják szerezni. „Mivel a két év múlva 200 éves Ruszwurm Cukrászda sokak szívéhez közel áll, tettünk egy javaslatot az ott dolgozóknak. Ennek az egyik része a tulajdonos felé az volt, hogy amennyiben a cég átadja a névhasználat jogát, akkor az önkormányzat tovább üzemelteti a két szóban forgó cukrászdát. Ha ettől elzárkóznak, akkor pedig a dolgozóknak ajánlottuk fel, hogy a kiürítés után az önkormányzat hajlandó átvenni az összes ott dolgozót, amikor már mi üzemeltetjük az üzleteket. Tehát az önkormányzat előbb-utóbb hozzájut a saját ingatlanához.”

Az előző városvezetés által kifizetett mintegy 71 millió forintos jutalmak kapcsán Böröcz László az Indexnek is jelezte, hogy „a botrányosan kifizetett jutalmak ügyében büntetőfeljelentést tett az önkormányzat.” Az új kerületvezetés tervei között Böröcz László polgármester említette, hogy szeretnének több önkormányzati tulajdonban lévő, elsősorban zöld területet is átvennének üzemeltetésre az eddig azokat kezeő fővárostól. „Ez ügyben főpolgármester úrral már folynak a tárgyalások.”

A helyiek életét megkeserítő turistabuszokról szólva a polgármester arról beszélt: „Sikerült megállapodni a fővárossal, és 2026-tól már a kerület tudja szabályozni ezt a kérdést. 2025 még átmeneti év lesz a behajtási engedélyek kiadása kapcsán, de már most jóval kevesebb nagy busz tud majd behajtani a Budai Vár területére. A végső cél pedig az, hogy az önkormányzatnak legyen egy saját maga által üzemeltetett elektromos kisbuszflottája, amely körjáratban hozza-viszi az utasokat. Ezzel is növelni tudjuk a turizmusból származó bevételeket, ugyanakkor a kerületet óvni tudjuk a szennyezéstől, terheléstől.”

bannerhely
© minden jog fenntartva - várnegyed magazin 2025