2026. 01. 18.
időjárás

A háziorvosi praxisát megtartó Bodroghelyi Lászlót a Ferencvárosból érkező Mechler András váltotta az Egészségügyi Szolgálat élén. Az egészségügyi menedzser végzettségű új főigazgató arról beszélt, Budaváron egy nagyon elhivatott és gondoskodó, hozzáállásában nagyon pozitív önkormányzati attitűdöt lát. Ez pedig meglátszik az intézménynek nyújtott működési támogatáson, illetőleg a dolgozóknak a megbecsülésén is. Az Egészségügyi Szolgálat új főigazgatója az első tapasztalatokról, a várható fejlesztésekről és a prevenció jótékony hatásáról.

– Július elsejével vette át az Egészségügyi Szolgálat irányítását. Mik az első tapasztalatai?

– Egy alapos átadás-átvételi folyamat keretében Bodroghelyi doktor úr részletesen megmutatta a rendelőhöz tartozó telephelyeket, szervezeti egységeket, dokumentációkat, így behatóan felkészülhettem. És persze a pályázati eljárás során magam is tájékozódtam a helyzetről. A Maros utcai rendelő két fő tevékenységet végez: alapellátást és szakellátást. Bejártuk az alapellátást végző – háziorvosi, iskolai egészségügyi, gyerekfogászati és védőnői – rendelőket. Most pedig már a járóbeteg szakellátás, tehát a szakorvosi tevékenység áttekintése zajlik. Alapvetően egy jól felszerelt rendelőt látok, ami az önállóan működő járóbeteg rendelők közül az elérhető szakorvosok, rendelési óraszámok nagyságrendje alapján a középmezőnyben van, ugyanakkor ehhez mérten engem is meglepett, hogy milyen sok beteget lát el a hasonló intézményekhez képest.

– Ferencvárosból érkezett Budavárra. Egy kisebb kerületben könnyebb-e megszervezni az egészségügyi ellátást?

– Méretétől függetlenül a feladat ugyanaz, ami szép kihívás. Meglepő, hogy itt olyan országos hiányszakmákban, mint például az endokrinológia, a pajzsmirigy betegségek, a bőrgyógyászat vagy a radiológia, vannak szakorvosaink. Egy-két szakterületen akad javítanivaló az előjegyzési idők csökkentésében, de azon vagyunk, hogy ezt megvalósítsuk.

– Egészségügyi menedzserként hogy látja, mely területek szorulnak fejlesztésre és ezekhez hol lehet forrásokat találni?

– Az egészségügyi intézményeknek két fő bevételi forrása van, az egyik a társadalombiztosítási finanszírozás, a másik a fenntartói támogatás. Fontos megjegyeznem, hogy itt Budaváron egy elhivatott és gondoskodó, hozzáállásában nagyon pozitív önkormányzati attitűdöt látok. Ez meglátszik az intézménynek nyújtott működési támogatáson, illetőleg a dolgozóknak a megbecsülésén is. A magyar egészségügyi ellátórendszer olyan, hogy az intézmények saját bevételt korlátozott módon vehetnek igénybe, hiszen a betegektől térítést nem kérhetnek olyan vizsgálatokért, amik a társadalombiztosítás keretein belül finanszírozottak. Ennek megfelelően kisebb volumenű bérbeadási, foglalkozás-egészségügyi tevékenységből származhat bevétele. Az intézmény gazdálkodása egyébként rendben van, néhány olyan beruházásra, fejlesztésre lesz szükség, amik mindenképpen önkormányzati támogatásból kell, hogy megvalósuljanak. A szakrendelők szabad kapacitásuk egy részét fel kell ajánlaniuk az egészségablak alkalmazás időpontfoglalási rendszerében, azaz így nemcsak az itt lakó betegeket kell ellátniuk, hanem kerületen kívülről érkezőket is. Ehhez komoly infrastrukturális, informatikai fejlesztések szükségesek, amik meghaladják azt a nagyságrendet, amit egy rendelő önmagától ki tud gazdálkodni. De én erre is pozitív jelzéseket kaptam az önkormányzattól.

Mechler András az Egészségügyi Szolgálat főigazgatója (Fotó: Tóth Tibor/Várnegyed)
Mechler András az Egészségügyi Szolgálat főigazgatója (Fotó: Tóth Tibor/Várnegyed)

– Milyen visszajelzéseket kapnak a betegektől?

– Nagyon fontosnak tartom a jó kommunikációt a betegekkel. Hogy minél gyorsabban jussanak be a kért vizsgálatokra vagy épp minél előbb el tudják érni azt a szakrendelést, ahová menni szeretnének. A betegelégedettséggel kapcsolatos visszajelzések azt mutatják, hogy egy 1-től 5-ig terjedő skálán 4,5-ös átlagértéket kap a rendelő. Noha még csak rövid ideje vagyok itt, de nem találkoztam komolyabb panasszal. Ugyanilyen fontosnak tartom azt is, hogy olyan munkakörülményeket teremtsünk, ahol a dolgozóink jól érzik magukat és tényleg minőségi munkát tudjanak végezni.

– Bemutatkozásakor említette, a prevenciófókuszú szemlélet híve. Ez mit jelent a gyakorlatban?

– Egy szakorvosi rendelő fő feladata, hogy a hozzá forduló betegeket ellássa, meggyógyítsa. Emellett fontos az egészségmegőrzés is, amiben a szűrővizsgálatok segítenek. Főszabály szerint az állami egészségügyi ellátás feladata, hogy ezt megszervezze, megteremtse. Ezt hívjuk ugye prevenciónak, egészségmegőrzésnek, és vannak is sikerrel futó országos programok, ilyen a mellrákszűrés vagy a vastagbélrákszűrés. Ugyanakkor az, hogy egy önkormányzat a fenntartója a kerületi egészségügyi ellátásnak, egy nagyon nagy fegyvertény a fenntartók kezében, tehát hogy a területén élő állampolgárok egészsége, a betegségek megelőzése érdekében minél többet megtegyen. Ezért gondolom azt, hogy a szakrendelőnek az alapfeladatán túl minél többet meg kell tennie azért, hogy a rendelkezésére álló erőforrásokat fordítsa ebbe az irányba is. Ezt hívom prevenciófókuszú szemléletnek. A rendelőket nyissuk ki az egészségesek számára is. Ez hosszú távon egy önálló, ezzel a feladattal foglalkozó szervezeti egységet jelent, amit egészségfejlesztési irodának hívunk, de rövidebb távon is lehet kisebb lépéseket tenni. Ki tudunk települni a kerületi programokra, mérni tudjuk a különböző betegségek rizikóit, és edukálni is lehet a lakosságot, hogy mit tehetnek ők maguk az egészségükért, hogy minél kevesebbet kelljen orvoshoz fordulniuk, és minél magasabb legyen az egészségben eltöltött éveik száma. Célzott szűrőnapokat fogunk szervezni a rendelőben.

– Mit lehet tudni, hogy áll a 13-as számú háziorvosi körzet státuszának kérdése?

– A nyár végétől a Maros utcai rendelő működteti a 13-as számú, Attila úti felnőtt háziorvosi körzetet. Megvan már az orvos, folyamatban van a szerződéskötés, a különböző hatósági engedélyek beszerzése, a finanszírozási szerződés megkötése.

A Várnegyedet pdf-formátumban digitálisan is olvashatja, friss számunkért IDE kattintsanakLapunk tartalmait Facebookon is követhetikSzerkesztőségünkben (1013 Budapest, Krisztina krt. 73.) pedig a készlet erejéig a korábbi lapszámaink is elérhetőek!

bannerhely
© minden jog fenntartva - várnegyed magazin 2026