A kis kacskaringós utcáiról ismert Tabán lakóinak többsége 1810. szeptember 10-én a környező szőlőhegyeken szüretelt. A kádárok pedig hordókat kéneztek és égettek ki az új bor számára délután. Így tett Schuller János kádármester Gierl nevű pintérinasa is, aki délután negyed egy körül rakott tüzet az udvaron a munkálatokhoz. „A felszálló parázs azonban hamarosan lángba borította az egyik közeli lakóépületet, az erős szél pedig villámgyorsan továbbsodorta az égő zsarátnokot a környező viskókra. A tűzeset szemtanúi azonnal megkezdték az oltás szervezését, ám munkájukat több negatív körülmény is hátráltatta: az egyik fő probléma a polgárok távolléte volt, de a mentési kísérlet kudarcában az is szerepet játszott, hogy a hetek óta tartó szárazság kiapasztotta a kutakat” – írta az estet feldolgozó írásában a Rubicon történelmi magazin.

A fáma szerint a kétségbeesett helyiek a felszálló láng- és füstoszlopot meglátva mindent eldobtak és rohantak haza a tűz megfékezésére. A végén már a saját borukkal próbáltak oltani, ám a tűz oly hevesen izzott, hogy magára kellett hagyniuk a városrészt. A lángok a dunai hajóhíd budai végét is elértek, és felgyújtották, a pesti oldalról így nem tudtak átjönni segíteni. A Döbrentei téren szélén, a Gellért-hegy oldalába elhelyezett emléktábla szerint 600 épület lett a tűz martaléka, miközben ötvenen vesztették életüket a katasztrófában, ám mások szerint a halottak száma akár a század is elérhette. A romok alól főleg nők, gyerekek és idős emberek kerültek elő. Odalett az ortodox szerbek temploma, másnapra pedig a katolikus templom falai is megadták magukat.

A tűzvészről készített összeállításában a Fővárosi blog idézi Vitkovics Mihály szeptember 8-án Kazinczy Ferencnek küldött levelét, amelyben leírta a pusztulást: „Budán a Rácvárosban a múlt szerdán tizenkét és egy óra között egy bodnárnál tűz támadván, az egész Rácvárost egyszerre lángba borította: sőt a Vízivárost is a Duna részről egészen a kapucinusokig felgyújtotta, s így közel ezer házat felprédált. A rác templomot is a plébániával együtt fel- és leégette, következésképpen szegény János öcsémnek, az ottani plébánosnak mindene odaégett, úgy hogy ő, felesége, gyermeke, cselédje csak a rajtavalóival menekedhetett meg.” A levélében Vitkovics beszámolt arról is, hogy a tűz áldozatává váltak Virág Benedek kéziratai is. A készülő Magyar Századokat szerencsére így is be tudta fejezni: megírta újra, ami akkor elveszett.

József nádor a tűzoltás mellett az újjáépítés irányítását is magára vállalta. Egy szabályozási terv mentán új utcákat és tereket alakítottak ki, aminek köszönhetően a város kifejezetten jól átvészelte az 1838-as nagy dunai árvizet. Ez az utcahálózat egészen a Tabán 1930-as évek végi lebontásáig megmaradt.

A városrész pusztulását Schöfft József budai festőművész is végignézte. Egy évvel később pedig elkészítette a Szent Flórián a lángoló Tabán felett című oltárképét. A kép felső részén Szent Flórián, a tűzoltók védőszentje látható, amint vizet önt a lángokra, alatta viszont a lángokban álló, vörösen izzó Tabán rajzolódik ki a sűrűn egymás mellé épült, égő és összeomló házaival. A tűzvész egyetlen hiteles, korabeli ábrázolása a Tabáni Alexandriai Szent Katalin Plébániatemplomban található.

(Címlapfotó: Pest-Buda dunai látképe, Franz Jaschke, 1810. A festmény közvetlenül a nagy tabáni tűzvész előtt örökítette meg a Tabánt.)