2025. 04. 30.
időjárás

Még múlt év decemberében fogadta el a budavári képviselő-testület Böröcz László polgármester előterjesztését arról a 71 millió forintos keretösszegű pályázatról, amellyel az önkormányzat vezetése a kerületben élőket szeretné támogatni. Nyelvtanulást, nyelvvizsgát, gépjárművezetői tanfolyamot, illetve egészségügyi eszközök beszerzését támogatja az önkormányzat.

Az intézkedés azonban több puszta szociális támogatásnál, szimbolikus jelentősége is van: a jobboldali többség ezzel „adná vissza” a kerületieknek azt a pénzösszeget, amelyet a gyanú szerint V. Naszályi Márta volt polgármester jogtalanul osztott ki jutalomként és egyéb jogcímeken a legközelebbi munkatársainak és Czukkerné dr. Pintér Erzsébet jegyzőnek.

A volt polgármester többször is megvédte saját intézkedését. Utódja, a fideszes Böröcz László viszont úgy látja, etikátlan a politikai hűség alapján osztogatott jutalom. „V. Naszályi Márta belső körének, akikkel együtt dolgozott az elmúlt két évben, 71 millió forintot fizetett ki különböző jogcímeken az elmúlt önkormányzati ciklus utolsó napjaiban. Ezt a fajta gyanús jutalmazási módszert a jobboldal tisztességtelennek tartja, ezért tettünk rendőrségi feljelentést. Mi úgy gondoljuk, hogy a pénz a kerületieké, őket illeti meg az összeg, ezért adjuk vissza ezt az embereknek pályázat formájában” – nyilatkozta.

Böröcz László polgármester, Sölch Gellért jegyző és Bartos Diána aljegyző a decemberi testületi ülésen (Fotó: Vadnai Szabolcs)

Cikkünkben a január 31-étől egészen szeptember 15-ig igénybe vehető pályázat részleteit mutatjuk be. Fontos tudni, hogy az I. kerületben élő családok, rászorulók és idősek életkörülményeit javító és segítő támogatás 71 millió forintos keret összege a beérkező igények szerint oszlik meg hat támogatási forma között: nyelvvizsga-támogatás (legfeljebb 30 ezer forint); nyelvtanulási támogatás (legfeljebb 50 ezer forint); gépjármű vezetői engedély megszerzésének támogatása (legfeljebb 200 ezer forint); gyógyászati segédeszközök beszerzése (a vételár 50 százalékáig, de legfeljebb 50 ezer forintig); fogszabályzási támogatás (legfeljebb 50 ezer forintig); valamint fogpótlási támogatás (legfeljebb 150 ezer forint értékben).

A pályázati összegek utófinanszírozásban igényelhetők, tehát számlákkal és igazolásokkal (pl. nyelvvizsga-bizonyítvány) kell igazolni, hogy a pályázók arra fordították az elnyert pénzt, amire az önkormányzat szánta. A különböző támogatásokra egy alkalommal lehet pályázni, jogosítvány megszerzésére pedig családonként egy fő jelentkezhet. Általános feltétel, hogy a pályázók az I. kerületben bejelentett, érvényes lakóhellyel rendelkezzenek és életvitelszerűen itt éljenek, illetve családjukban az egy főre jutó havi nettó jövedelem ne haladja meg a 199 500 forintot. Egyedülálló szülők esetén a pályázó esetében ez a határ 213 750 forint.

NYELVVIZSGA-TÁMOGATÁS

A támogatás a 26 támogatott nyelv közül a pályázat kiírását követően sikeresen megszerzett, államilag elismert általános nyelvi vagy szaknyelvi komplex B2 (középfokú) vagy komplex C1 típusú (felsőfokú) nyelvvizsga vagy írásbeli és szóbeli rész vizsga letételéhez nyújt segítséget. A benyújtandó mellékletek között szerepel a sikeres vizsga bizonyítványa és a díjfizetést igazoló dokumentumok.

NYELVTANULÁSI TÁMOGATÁS

A támogatás a nyelvtanfolyamon való részvételhez nyújt segítséget, amely a B2 vagy C1 típusú nyelvvizsga megszerzéséhez szükséges, a támogatott 26 nyelv valamelyikéből. A támogatáshoz szükséges benyújtani egy tanfolyami igazolást és a díjfizetést igazoló számlát.

GÉPJÁRMŰVEZETŐI ENGEDÉLY TÁMOGATÁSA

A pályázat a „B” kategóriás (személygépkocsi) jogosítvány megszerzéséhez nyújt anyagi segítséget. A támogatás a tanfolyam- és vizsgadíjakra vonatkozik. 18 év alatti gyermek esetén a törvényes képviselő nyújthatja be a kérelmet. Az igazoláshoz mellékletként csatolni kell többek között a pályázat kiírását, közzétételét követően megszerzett érvényes vezetői engedély másolatát, valamint az oktatási és vizsgadíjak megfizetéséről szóló igazolást és számlát.

(Fotó: Tóth Tibor)

GYÓGYÁSZATI SEGÉDESZKÖZÖK BESZERZÉSÉNEK TÁMOGATÁSA

Erre az nyújthat be pályázatot, aki átmeneti vagy végleges egészségkárosodással, fogyatékossággal él, és akinek orvosi javaslat alapján gyógyászati segédeszköz használata szükséges. A támogatott gyógyászati segédeszközök között van például a hallókészülék, a szemüveg, a vérnyomásmérő, a vércukorszint mérő, a járókeret, stb. Egy jelentkező legfeljebb három darab segédeszköz beszerzésére pályázhat, egy alkalommal. A támogatás a vételár felét fedezi, maximum 50 ezer forintig.

(Fotó: Tóth Tibor)

FOGSZABÁLYZÁSI TÁMOGATÁS

Ez a támogatás – az általános feltételek teljesülése mellett – akkor vehető igénybe, ha a fogszabályzást az I. kerületben területi ellátási kötelezettséggel rendelkező, a kerület közigazgatási területén kialakított, meghatározott fogorvosi körzetben fogorvosi alapellátást nyújtó fogorvos végzi.

Pályázónként egy készülék vásárlását támogatja az önkormányzat. A támogatás mértéke a készülék árának megfelelő összeg, de legfeljebb 50 ezer forint.

FOGPÓTLÁSI TÁMOGATÁS

A rágóképesség helyreállításához szükséges fogpótlás támogatását szintén csak akkor finanszírozza a helyhatóság, ha a beavatkozást végző fogorvos megfelel az előző pontban részletezett kritériumoknak. Egy pályázó csak egy fogpótlási eljárásra, beavatkozásra, egy alkalommal pályázhat. A támogatás a fogpótlás költségét, de legfeljebb 150 ezer forintot fedez. A fenti három támogatási formára az alábbi dokumentumokat szükséges csatolni:

◆ Orvosi/fogorvosi igazolás a szükségességről (30 napnál nem régebbi);

◆ Számla másolata a megvásárolt eszközről;

◆ Jövedelemigazolások a pályázatot megelőző hónapról. Fontos, hogy a 18. életévüket nem betöltött gyermekek számára a törvényes képviselő nyújthatja be a pályázatokat.

A pályázati feltételek további részleteiért látogassanak el a Budavári Önkormányzat honlapjára, ahol a Rólunk menü Pályázatok pontjában találhatnak bővebb felvilágosítást. Telefonon az Ügyfélszolgálati Iroda (06-1/458 3030, 06-1/458-3025), illetve a Szociális és Intézmény támogatási Iroda (06-1/458-3000) munkatársai tudnak bővebb felvilágosítást adni.

(A cikk megjelent a Várnegyed 2025/2. számában, szerző Kuthi Áron és Tari Tamás)

bannerhely
© minden jog fenntartva - várnegyed magazin 2025