2025. 04. 30.
időjárás

A 182 napirendből álló, az önkormányzati választások előtti utolsó testületi ülés napirendjének gyökeres átírásával kezdődött a budavári képviselők vitája a Városházán. A jobboldali többség interpellációi kivétel nélkül a budavári közélet legnagyobb visszhangját kiváltó közelmúltbeli ügyeire irányultak. A képviselők óvodai csoportok létszámáról, társasház-alapításról, a Ruszwurm cukrászdát illető eljárás elleni fellebbezés ügyében, valamint a Budavárért Emlékérem adományozásáról is döntenek. 

Indokolatlan jutalomeső 

Fazekas Csilla jobboldali önkormányzati képviselő szerint V. Naszályi Márta polgármester az elmúlt évek során több száz millió forintot osztott ki jutalmak formájában a Polgármesteri Hivatal dolgozói között. A politikus a május 16-i képviselő-testületi ülésen kifogásolta, hogy a kerület vezetője továbbra sem hajlandó elárulni, hogy ebből milyen jogcímen mekkora összegek jutottak a kabinetjében dolgozóknak.

Fazekas Csilla szerint míg 2021-ben 91 millió forintot, addig 2023-ban már 217 millió forintot „szórt ki” jutalom formájában V. Naszályi Márta a Polgármesteri Hivatal dolgozói között.

„Idén 246 milliót akar költeni jutalmakra, ebből akarja kifizetni a politikai tanácsadóit és aktivistáit is, természetesen az ő esetükben objektív teljesítményértékelés nem szükséges. Így kaphatott tavaly a jegyző asszony pár hónapos munka után több, mint 5 millió forintot, míg a jegyző személyi titkára 3,5 millió forintot” – hívta fel a figyelmet a képviselő.

Szerinte az említett összegekből 40 ezer forinttal lehetett volna támogatni az összes, I. kerületben élő nyugdíjast; minden kerületi fiatal ingyen kaphatott volna jogosítványt; illetve minden kerületi család ingyen nyaralhatott volna a Balatonnál.

„Továbbra is várjuk válaszát azzal kapcsolatban, hogy tavaly mennyi jutalmat osztott ki a politikai aktivistáknak, akiket a hivatalban helyezett el?” – szegezte a kérdést a polgármesternek Fazekas Csilla.

Politikai vádak

V. Naszály Márt szerint, mivel a Polgármesteri Hivatalban nincsenek politikai aktivisták, semmiféle jutalmat nem fizettek ki ilyeneknek. A polgármester szerint a jobboldali képviselő torzítja a valóságot, ami az, hogy a hivatal dolgozóinak jutalmáról is a képviselő-testület dönt, amely új polgármesteri tanácsadói pozíciókat sem engedélyezett azután, hogy a Fidesz többséget szerzett a testületben.

Szerinte sem a jegyző, sem a jegyzői iroda vezetője nem politikai szereplő, vagy aktivista, illetve a próbaidő nem akadálya a jutalmazásnak. Közölte, hogy az előző önkormányzati ciklusban is volt erre példa. V. Naszályi Márta úgy látja, hogy a jobboldali képviselők tisztességes, dolgozó embereket akarnak besározni.

Egyenes válaszok híján

Fazekas Csilla szerint V. Naszályi Márta a kérdésben „tereli a szót, másra mutogat”, és jegyzői segítséggel nem hajt végre számos, fontos testületi döntést. A képviselő szerint ez a jegyzői tevékenység nem érdemel jutalmat, pláne úgy, hogy a hivatal munkája kritikán aluli. Szerinte ilyen teljesítmény mellett komoly és fontos kérdés, hogy ki és milyen jogcímen részesül a kerületi közpénzből. Kiemelte azt is, hogy a jutalmakra vonatkozó kérdés a polgármesteri kabinet munkatársaira és a polgármesteri tanácsadókra vonatkozott. „Az, hogy titkolózással húzzák az időt, azt mutatja, hogy van takargatnivalójuk” – fogalmazott Fazekas Csilla.

Közterület-felügyelők a Budavári Városháza üléstermében

A nyilvános ülésre egyébként csak személyazonosság-ellenőrzés után, közterület-felügyelők jelenlétében lehetett bejutni.

A fideszes képviselők a NEO Property Services ügyében is felkérdezték a kerületvezetőt.

Gulyás Gergely Kristóf  emlékeztetett arra, hogy V. Naszályi Márta férje 2019-ben a felesége polgármesteri kampányának „beszerzési és pénzügyi intéző embere volt”. Szerinte ezért különösen aggályos, hogy az önkormányzat egy olyan céggel kötött szerződéseket, amely a polgármester férjét alkalmazza. A Fidesz szerint a NEO Property Services Zrt. akár bruttó 80 millió (nettó 62 millió) forint közpénzt is kaphatott a GAMESZ-szel kötött megállapodások révén.

Gulyás szerint a polgármester a médiában többször is félrevezette az I. kerületieket, amikor valótlanságokat állított az üggyel kapcsolatban. Számon kérte V. Naszályi Mártán, hogy a testület és a nyilvánosság előtt miért hallgatta el férje érintettségét, miért csúsztatott az ügyben?

V. Naszályi Márta részletezte, hogy a cég miként került képbe a Márai Sándor Művelődési Ház új épületének üzemeltetésénél és hangsúlyozta, hogy a férje 15 éve diszpécser a cégnél, de nincs döntéshozói pozícióban.

Aktivisták molinóztak, azonnal szünetet rendeltek el

Az ülésen Csárdi Antal LMP-s, illetve Gelencsér Ferenc momentumos országgyűlési képviselő V. Naszályi Mártát bíráló megjegyzéseit ábrázoló molinókkal demonstráltak a jobboldali képviselők. A kritika elhallgattatása érdekében a polgármester többször is szünettel szakította félbe az ülést.

Fazekas Csilla önkormányzati képviselő azt kérdezte tőle, hogyan értékeli azt, hogy senkivel sem tud együtt dolgozni és folyamatosak a konfliktusok körülötte.

A polgári oldal képviselője megjegyezte, hogy V. Naszályi Márta munkáját az érdemi előrelépések hiánya, a közterületi szemét és a káosz jellemezte a városrészben.

Jobboldali aktivisták a Városháza üléstermében

Jobboldali aktivisták molinókat tartanak fel, a feliratokat Kun János párbeszédes képviselő olvassa

A felszólalás közben jobboldali szimpatizánsok molinókkal próbálták kifejezni a véleményüket V. Naszályi Márta városvezetői teljesítményével kapcsolatban, amelyekre a nevezett ellenzéki politikusok idézeteit nyomtatták ki, ám a polgármester rendzavarásra hivatkozva szünetet rendelt el.

A félbeszakadt ülés egy óra múlva folytatódhatott, a felfokozott hangulat azonban maradt. A jobboldali képviselők az említett molinókat a polgármester asztalára ragasztották, ám egy újabb szünetben azokat Tölcsér Borbála és Molnárka Gábor momentumos képviselők eltávolították.

V. Naszályi Márta szerint a matricák kiragasztása a „sivár fantáziátlanságot és a munkához való hozzáállás hiányát mutatja”.

Fazekas Csilla kérdésére válaszolva közölte: egy polgármester munkája, kis túlzással, kizárólag a konfliktusok vállalásából és rendezéséből áll. Szerinte ő eddigi ciklusában több ilyet is sikerrel vállalt fel, példaként említette a Pénzügyminisztérium túlépítése kapcsán a kerülethez befolyt 200 millió forintos összeget, illetve a MÁV-val történt megegyezést, amelynek eredményeként szabadidőpark épülhet a Mészáros utcai, használaton kívüli vasúti területen.

Kiemelte, hogy a kerület érdekében akár a saját szövetségeseivel is szeme kell szállnia egy polgármesternek.

 

bannerhely

Kapcsolódó cikkek

© minden jog fenntartva - várnegyed magazin 2025