2025. 04. 30.
időjárás

Ezúttal a Csalogány utca 38. szám alatti üres telken okoznak problémát a hajléktalanok az I. kerületben. A hosszú ideje beépítetlen területen megjelent hívatlan látogatók rendszeresen a telken végzik el kisebb-nagyobb dolgukat, de szemetet is hagynak maguk után. A környéken élők aggódnak, hogy hamarosan a rágcsálók és a rovarok is megjelennek a szomszédban.

Méretes bálványfák, a magas kerítésre felfutó borostyán és égbeszökő tűzfalak diszkrét ölelésében bújik meg a Csalogány utca 38. szám alatti üres telek, a Vándor utcai lépcső mellett. Ha a növényzet foghíjain át nem is látszanának az elvadult állapotok, a 40 fokos hőség által felerősített szagok akkor sem hagynának kétséget az arra járókban: itt valami bűzlik.

Ha körbejárjuk a területet, hamar ráakadunk a masszív kapuval védett telek „biztonsági résére”: a Hattyú utca 13. mögött valakik kibontották a drótkerítést. Épp csak annyira, hogy egy ember négykézláb átférhessen a lyukon. A szeméttel bőven szegélyezett „bejárattól” pedig látványos ösvény vezet a tikkadt kórók között a telek szemközti sarkába. Kívülről megállapítható, hogy egy szintén hulladékkal körülvett matrachoz. „Éjjel 11-kor rendszeresen itt végzik a dolgukat és szemetelnek” – árulta el érdeklődésünkre a környék egyik lakója, aki szerint három hajléktalan hosszú hónapok óta, többek között vécének használja a gondozatlan területet. Hozzátette: „A teleknek van tulajdonosa, annak kellene rendet tartania.”

Egy másik, neve elhallgatását kérő kerületitől megtudtuk, hogy a kéretlen jövevények ugyan nem hangoskodnak, de a szemét miatt ő is aggódik: „Ebben a hőségben azonnal jönni fognak a patkányok és a csótányok a sok limlomra, amit idehurcolnak. A bűzről nem is szólva.” A környéken élő lakosok azt is elárulták, hogy pár hónapja az önkormányzat már felszólította a tulajdonost, hogy tegyen ellenlépéseket: „Akkor úgy-ahogy lenyírták a füvet, de más, érdemi dolog nem történt. Én nem akarok szólni a rendőrségnek, mert sajnálom ezeket a szerencsétleneket, de az önkormányzatnak igenis dolga lenne, hogy gátat szabjon az ilyesminek és megelőzze az egészségügyi kockázatot itt, a város szívében” – mondta méltatlankodva az egyik férfi . Természetesen az ügyben megkerestük az önkormányzatot is, ám Czukkerné dr. Pintér Erzsébet jegyzőtől lapzártánkig nem kaptunk választ kérdéseinkre.

„Segítő, de határozott fellépésre van szükség” – fogalmazott megkeresésünkre Fazekas Csilla, a körzet megválasztott önkormányzati képviselője, aki elfogadhatatlannak nevezte, hogy egyesek Budavár történelmi közterein, parkjaiban végezzék a dolgukat, szemeteljenek, alkoholt vagy drogot fogyasszanak. „A Csalogány utca 38. alatti telekkel kapcsolatban beérkezett panaszok alapján kértük az önkormányzatot, hogy jelezzék a terület tulajdonosának, hogy áldatlan állapotok uralkodnak a telken, amit a lehető leghamarabb rendezzenek. Októbertől az ehhez hasonló esetekben, ha a tulajdonosok nem oldják meg a problémát, az önkormányzat intézkedni fog, de a felmerülő költségeket kiszámlázza” – szögezte le a fideszes képviselő, aki arról számolt be, kerületszerte továbbra is számos lakossági bejelentés érkezik a polgári képviselőkhöz a hajléktalanokról.

Az I. kerület nem bordélyház

Július 18-án ismét nyilvános szexuális aktust folytatott két személy, ezúttal a Batthyány és Toldy Ferenc utca sarkán lévő zöld területen. Böröcz László megválasztott polgármester lakossági jelzés alapján értesítette a rendőröket, akik azonnal intézkedtek az ügyben. A Fidesz politikusa közölte: „Az I. kerület nem bordélyház! Októbertől a megújult közterület-felügyelet a rendőrséggel közösen fogja vigyázni családjaink nyugalmát, és megszüntetjük a sorozatos közszeméremsértéseket.”

(A cikk megjelent a Várnegyed 2024/12. számában, fotók: BR, TT)

 

bannerhely
© minden jog fenntartva - várnegyed magazin 2025