2025. 02. 18.
időjárás

Olyan kerekasztalt szeretnének a Gellért-hegyen lakó I. és XI. kerületiek, amely a terület fenntartásáért felelős önkormányzatokat, fővárosi, környezetvédelmi és állami szerveket egyaránt tömöríti. A Gellérthegyi Lakók Érdekvédelmi Egyesülete (GLÉE) szeptember 25-ei, évadnyitó fórumán a FŐKERT munkatársai, politikusok és V. Naszályi Márta, leköszönő polgármester is jelen volt. Szabadházy András, a szervezet elnöke úgy fogalmazott, hogy a fórum azokat a témákat és javaslatokat hivatott egybe gyűjteni, amelyek köré a jövőben egy-egy önálló estet szervezhet az egyesület.

Nem kérnek a kifogásokból

A civil szervezet vezetője az est folyamán csalódottságának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy eddig mind a politika, mind a városrész fenntartásáért felelős intézmények részéről csak egymásra mutogatást, a felelősség kerülését és kifogáskeresést tapasztaltak. Hogy mennyire fogytán van a türelem, azt jól jelzi, hogy az elmúlt ciklust mentegető V. Naszályi Mártát nyomatékkal megkérték, hogy ne keverjen politikát a beszélgetésbe és ne próbálja „Budapest fideszes kivéreztetésére” fogni az eredménytelenségét. A leköszönő polgármestert még a FŐKERT jelenlévő munkatársai is helyre tették, amikor azt próbálta bizonygatni, hogy márpedig az ő munkájuk a forráshiány miatt a szemétszedésre koncentrálódik.

A felmerült témák többsége nem újdonság: továbbra is napirenden van többek között a turistabuszok és a tranzitforgalom kérdése; a sikló terve; a hajléktalanok jelenléte és a közbiztonság; a szemét; a kutyás-nem kutyás együttélés nehézségei; a hegyen zajló építkezések; a zöldfelületek és az infrastruktúra állapota; a hiányzó gyalogátkelők; illetve az egész hegyre vonatkozó fejlesztési koncepció és a parkőrség igénye. Előremutató kezdeményezés volt az önálló gellérthegyi kerekasztal ötlete, amely a felvetés szerint az I. és a XI. kerületi önkormányzatot, a Fővárosi Önkormányzatot, a FŐKERT, az FKF, a Budapest Közút és a Duna-Ipoly Nemzeti Park képviselőit fogná össze egy érdekegyeztető szervezet keretében.

(A cikk megjelent a Várnegyed 2024/17. számában; fotók: Kőrösi Tamás)

bannerhely
© minden jog fenntartva - várnegyed magazin 2025