Csuri Ferenc kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes paralimpikon úszó, Európa-csúcstartó a magyar parasportolók fiatal nagykövete, példája sokakat inspirál. Az általános iskolát egy karral kezdte, kemény lelki küzdelmek állnak a 36 éves fiatalember és családja mögött. A Czakó Utcai Sport- és Szabadidőközpont sportszervezőjét karrierjéről, kihagyott lehetőségekről és a sport emberformáló hatásáról kérdeztük.

– Budaörsön születtem és itt is élek, hét évesen, 1994-ben egy banális orvosi műhiba következtében mozgáskorlátozott lettem, jobb karomat elvesztettem – kezd bele élettörténetébe Csuri Ferenc paralimpikon úszó, aki tizenkét éven át profi parasportolóként két olimpián, négy világ- és négy Európa-bajnokságon vett részt, és tíz éven át az összes paravilágversenyen döntőt tudott úszni. – A műtét után pár héttel már kezdtem is az iskolát. Szüleimnek nagyon hálás vagyok, mert mellettem álltak és támogattak ebben a legnehezebb időben is. Rehabilitációra a Semmelweis Egyetem Ortopéd Klinikájára járt, ott javasolta neki egy főorvos, hogy az úszás jó terápia len ne számára, mivel a mozgás testileg-lelkileg egyaránt jótékony hatással bír. Itt kell megemlékezni Málnai Istvánról, Pike bácsiról, aki végtaghiányos és látássérült gyerekeket tanított úszni a Dagályban. A 2012-ben elhunyt úszásoktató végtelen szeretettel és türelemmel fordult az úszni tanuló kisgyerekekhez, és persze a nála megoldást, (lelki) gyógyulást kereső szülőkhöz. Pike bácsi (akinek nevét az uszodánál emléktábla is őrzi) sok száz gyereket segített hozzá a helyes önértékeléshez, az egészségesebb élethez. Nála kezdett úszni Ferenc is, aki hamarosan azt javasolta neki, hogy járjon edzésekre, induljon versenyeken.

– Az első versenyem egy Mikulás-kupa volt tíz évesen, ott az egy nagyon erős élmény volt számomra. Akkor láttam egy szerre nagy tömegben mozgássérült gyereket, és akkor lát tam meg, hogy létezik olyan Magyarországon, hogy parasport mozgalom. Onnan kezdve mentem edzőtáborokba, és ez na gyon jó esélyt adott arra, hogy a sérülésemmel együtt is meg tudjam mutatni és méretni magamat. Ferenc 17 éves koráig Málnai Istvánnál edzett, ő volt az, aki a nemzetközi versenyen való indulást is javasolta. Így 2004-ben Brünnben a nemzetközi úszó világkupa 8-as sérültségi kategóriájában indult (a parasport 10 kategóriába sorolja az indulókat, ahol az 1. kategória jelzi a legsúlyosabb mozgáskorlátozottságot), és 100 méter gyorson bronzérmet szerzett. Aztán sorban kezdtek jönni az eredmények, 50 méter gyors, 100 méter pillangó, 200 méter vegyes, ezekben a számokban volt igazán sikeres. – A 2006-os durbani úszó világbajnokság, az 50 méteres gyorsúszásban szerzett 5. hely adta a legnagyobb lökést ahhoz, hogy a paralimpiai indulás sem elérhetetlen. Így megkezdtük a felkészülést a pekingi játékokra. De ehhez már koncentráltabb készülés kellett, és Sós Csaba, a magyar úszóválogatott mostani szövetségi kapitánya javasolta, hogy a Ferencvároshoz igazoljak. Az egy meghatározó élmény volt számomra, mert itt fordult elő először, hogy ép gyerekek és fiatalok között edzek.

Ferenc nem a kortársak, az akkori 17 évesek sávjában, hanem a 14-15 évesek között úszott, mivel fél karjával természetesen valamivel lassabb volt.

– Teljesen normális volt, hogy megnéztek. Honnan kéne tudnia egy gyereknek, hogy mi történt velem, hogy miért nézek ki így? Málnai Istvánnak volt egy nagyon jó mondása erre. Az úszás azért nagyon jó terápiás tevékenység, mert nem tudod nagyon takargatni a sérülésedet. Tehát azzal, hogy kimész, levetkőzöl, elfogadtatod magadat, ezáltal elfogadod magadat. Hozzászoksz, hogy megnéznek, és ez az, ami nagyon fontos. Ez így elég kemény dolog, de egy idő után nem is foglalkozol vele. Ha én nem csináltam volna azt, amit egész életemben, egy gátlásos ember maradtam volna. Persze egészséges önreflexió és humor se árt ahhoz, hogy el tudd fogadni a helyzetedet. Az semmiképp se segít, ha sajnáltatod magadat.

Véleménye szerint az elmúlt tíz évben rengeteget fejlődött a mozgássérültek láthatósága, elfogadóbbá váltak az emberek velük kapcsolatban. Ebben nagyon nagy része van a médiának, és magának a paralimpiai mozgalomnak. Hogy mekkora áttörés zajlott le ebben, azt a szöuli olimpia mutatja, ekkor rendezték meg először a paralimpiai versenyeket közvetlenül a nyári játékok után. Addig máskor és máshol tartották, így tényleg csak a híradó végén az egyperces blokkban foglalkoztak a parasportolókkal. Nagy hatással volt rá, hogy azt látta, a 2012-es londoni paralimpiára elfogyott az összes jegy, és nem iskolásokat vezényeltek ki, hanem szurkolók jöttek. Most örömmel tölti el, hogy a hazai parasport-eseményeken is egyre több az érdeklődő a le látón. A 2016-os olimpián már nem indult, Rióban már a Paralimpiai Bizottság tagjaként vett részt egy képzésen. Akkor Magyarország kandidátusi státusban készült a 2024-es olimpia megrendezésére. Hogy Párizsban rendezik a nyári játékokat, az egy másik történet, de Ferenc szerint ha csak egyetlen előnye lett volna a budapesti rendezésnek, akkor már megérte volna. Ez pedig az akadálymentesítés: nagyon sok köztér, utca, étterem, közintézmény válhatott volna akadálymentessé, óriási fejlesztés érkezett volna Magyarországra.

– A riói olimpia esetében érzékeltem először, hogy kiemelt figyelem összpontosul a parasportolókra. Az m4-es sportcsatorna minden, magyar érintettségű versenyszámot élő egyenes adásban közvetített. És ez egy nagyon nagy dolog. Ma már rendszeresen hívnak minket televíziós beszélgetőműsorokba, a Paralimpiai Bizottság sokkal több versenyt szervez, és például a Magyar Parasport Napja keretében az iskolai bemutatók is rendszeresek. A sport összekötő erő. Ha azt látja valaki, hogy ugyanazt a sportot űzöd, akkor meg tud érteni és elfogad.

2013-tól tudatosan készült úszó karrierjének lezárására, elvégezte a Testnevelési Főiskola sportszervezői szakát, profi úszó ként 2016-ban a madeirai eb-n mutatkozott be utoljára.

– Itt már éreztem, hogy nem úgy megy, mint kéne. Úgy voltam vele, hogy ha megúszom a szintet, indulok Rióban, ha nem, nem… Ez egy jó levezetése volt a pályafutásnak.

A vízből kiszállva a Magyar Paralimpiai Bizottságnál dolgozott, ahol versenyszervezéssel foglalkozott a sportolók nevezésétől kezdve a repülőjegy-vásárlásig. A nevéhez köthető a parateqball szabályrendszerének kidolgozása. Jelenleg a Czakó Utcai Sport- és Szabadidőközpont sportszervezője, valamint a Paraboccia (pétanque) Szövetség nagyköveteként dolgozik azon, hogy ezt a labdasportot minél több mozgáskorlátozott gyerek megismerhesse.

(A cikk megjelent a Várnegyed 2024/4. számában.)