Közel két évtizede örömzenél a Sárik Péter Trió, és bár a MáraiKult közönsége többször részese volt koncertjeiknek, a Virág Benedek Házba idén először jönnek el. Augusztus 26-án hallhatjuk őket a novemberi albumuk anyagával, és Koszorús Krisztina, Koszika páratlan színpadi és zenei jelenlétével.
A Virág Benedek Házban is bemutatkozik a virtuóz, jazz, világ- és popzenei hangzást finoman ötvöző formáció, Sárik Péter zongorista együttese. A Várnegyed kérdésére felidézte találkozásukat Koszikával, akivel a novemberben megjelent közös lemezüket mutatják be.
„Koncertverzióban hozzuk el az új CD dalait, amit folkos jazz-nek és világzenének is hívhatunk, de minden, amit egy nyári fesztiválos koncertről el tudunk képzelni, az hangulatilag megjelenik ebben a repertoárban. Tökéletes kis koktél, amiben a magyar, román és cigány népzenék mellett ott van a jazz és a buli is.”
Elmondta, Koszika egy egészen különleges jelenség, népzenész, néptáncos családból származik, klasszikus hegedűművész, és abszolút otthon van a pop és a könnyűzenék területén. „Tizenegy éve találkoztunk egy jazzversenyen, ahol én zsűriztem, ő pedig versenyzett és nyert is. Fantasztikus színpadi ember, izzik a levegő, amikor ott van. A Trió is nagy energiával játszik, most mindezek összeadódnak, amit nagyon szeret a közönség.”

Sárik Péter: A mi zenénk nem egy gyorsétterem Fotó: Sárik Péter Facebook oldala
Arra a felvetésre, hogy szükséges- e a megújulás ennyi idő után, a zenész azt mondta, hogy a trió minden évben megújul.
„Jövőre 20 évesek leszünk és pont ennyi lemezünk is jelent meg, mindig valami más produkcióval jelentkezünk. Nagy öröm, hogy mindig újat tudunk mutatni, így ugyanazokra a színpadokra akár évente visszajárhatunk. Most voltunk negyedszer Kazahsztánban, Kínában pedig harmadszor, és van olyan magyar város, ahol zsinórban már a tizedik koncertünket adjuk. Múlt héten valahol Bartókot játszottunk, majd Koszikával volt koncertünk, azután Falusi Mariannal léptünk fel. Szóval nagyon változatos örömfürdőt élünk meg a zenélés sokféleségében.”
Szeptemberig még húsz koncertet adnak, nagyon különböző helyeken, más-más közönségnek, állandó telt házakkal. A legnehezebb feladat a fiatalokat elérni, hisz a világ, és vele együtt az ő zenéjük és érdeklődésük is nagyon gyorsan megváltozott.
“Régen az egyetemeken menő volt a jazz, ma már nem úgy látom. A koncertjeinkre inkább középkorúak és idősebbek járnak, de nem aggódom, hisz a fiatalok majd megérnek erre a zenére és csatlakoznak hozzánk. A mi műfajunk nem egy gyorsétterem, annál sokkal változatosabb és ízesebb. Egy kicsit várni kell a fogásokra, de higgyék el, megéri!”
Fotók: Sárik Péter Facebook oldala