A forradalom célja egy erős, szabad nemzet megteremtése volt
Az esős idő ellenére sok I. kerületi lakó gyűlt össze a Dísz téri honvédszobornál, hogy fejet hajtson az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt. Az eseményen Böröcz László polgármester mondott beszédet, az ünnepélyes hangulatról pedig több művészi előadás is gondoskodott.
A győztes, 1849-es budavári ostrom 44. évfordulóján felavatott honvédszobor tövében a megemlékezés nyitányaként Németh Vince, a Petőfi Sándor Gimnázium diákja szavalta el a költő A szabadsághoz című versét. Ezt követően Böröcz László szólt a jelenlévőkhöz. „Ha van hely, ahol március 15-e minden pillanatában velünk él, akkor az a budai Vár” – fogalmazott a polgármester utalva az itteni harcok jelentőségére, majd kiemelte: „Itt értették meg a magyarok, hogy szabadság nélkül minden csak veszteség.” Arany Jánost idézve a kerületvezető hangsúlyozta, hogy március 15-e nem a vérontásról, hanem a szabadság ünnepéről szólt.
– Nemzeti örökségünk olyan iránytű, amely utat mutat számunkra minden viharban – mondta Böröcz László, aki szerint ma is feladatunk megőrizni és ápolni a szabadságot. Mint fogalmazott, Petőfi, Táncsics és a névtelen honvédek ezrei a mindennapokban is körbevesznek minket, akár szobrok formájában, akár a gondolataik erejével, akár tetteik példájával. „De velünk vannak azok a hősök is, akik úgy, mint akkor, csendben, de rendíthetetlenül szolgálják a közösségünket: akik tanítják a fiatalokat, ápolják a betegeket és vigaszt nyújtanak az elesetteknek” – tette hozzá az I. kerület vezetője.

„A forradalom célja nem az egyén lázadása volt, hanem egy erős, szabad nemzet megteremtése. Az igazi erő ma is ugyanaz: közösséget építeni. Egy erős, összetartó Budavárat, ahol a polgári értékeink nem a vitrin tárgyai; ahol a történelem nemcsak emlék, hanem a fejlődés alapja; ahol a nemzet nem nosztalgia, hanem jövőkép” – emelte ki Böröcz László, hangsúlyozva, hogy a Dísz tér volt a szabadságharc egyik legfontosabb helyszíne, ahol Görgey Artúr honvédei nemcsak a fegyverek erejével, hanem kitartással és hittel is küzdöttek „a magyar szabadság szívéért”. „Ez a hely ma is emlékeztet minket arra, hogy a diadal és az áldozat mindig együtt jár, és hogy a múlt dicsősége felelősséggel jár a jövő iránt” – jelentette ki a polgármester.
Böröcz László szerint Budavár jelkép, amely mindig támasszal szolgál ahhoz, hogy visszanyerjük a saját sorsunk felett az irányítást, falai között ott találjuk a közösségmegtartó hitet, a felelősséget, amellyel a városvezetés az itt élőkért dolgozik, illetve az eszményt, amely tiszteli és megőrzi az elődök által értünk kivívott szabadságot. Márai Sándorral szólva hozzáfűzte: „Szabadsággal élni annyi, mint az emberekért élni.”
Ezt követően Hirtling István Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész olvasott fel Márai Sándor Petőfivel kapcsolatos írásaiból; majd a Budapesti Huszárzenekar rézfúvós kvintettjének zenei aláfestése mellett az ünneplők elhelyezték a tisztelet és az emlékezés virágait.

Az önkormányzat nevében Fazekas Csilla alpolgármester és Böröcz László polgármester, a Polgármesteri Hivatal nevében dr. Sölch Gellért jegyző koszorúzott.

A továbbiakban koszorúzott még: Csárdi Antal országgyűlési kpviselő, a Budavári Német Nemzetiségi Önkormányzat (Farkas Márta), a Budavári Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat (Dóczi Dénes, Lukács Péter), a Budavári Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat (Sutarski Szabolcs), a Budavári Örmény Nemzetiségi Önkormányzat (Várady Mária, Sasvári-Merza Krisztina, dr. Bulbuk Márton), a Budavári Roma Nemzetiségi Önkormányzat (Nagy Sándor), Budavári Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat (Galdáné Filep Ágnes), a Budapest I. Kerületi Rendőrkapitányság (Márton Zoltán), az Országos Széchényi Könyvtár (Rózsa Dávid, Lewalt-Jezierski Zoltán). A politikai szervezetek, pártok közül a Fidesz (Tímár Gyula, dr. Molnár Gábor, Varga Dániel), a KDNP (Wehner Kristóf), az MKKP (dr. Nánásiné Abonyi Gyöngyi), az MSZP (Remenyik Ildikó, Kivágó Péter), a Nemzeti Fórum (dr. Fejér László, dr. Constantinovitsné dr. Vladár Zsuzsanna, Babai László), a Párbeszéd (dr. Kun János), a Várunk Egyesület (V. Naszályi Márta, Simkó Endre), a Fidelitas (Szalay Bálint, dr. Zöldi Gerely) és az IKSZ (Marosi Kristóf, Koppány Réka) helyezett el koszorút. A civil szervezetek közül a Budai Polgári Közösség (Bodnár Előd, Czirók Péter), a Budavári Lakosok Szövetsége (Tóth Istvánné dr. Legény Kinga), a Közösen Vízivárosért Egyesület (Dobozy Bálint, Németh Antal, Muhari Patrik), a Budavári Kézfogás Testvérvárosi Egyesület (Csorbáné Váry Katalin, dr. Aporné dr. Kovács Éva), a Széchenyi Társaság (dr. Cserháti László), a Tabahon Sportegyesület (Huszár Gábor), a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület (Messik Miklós, Deák Nóra), a Lánchíd Kör (Bruder György), a Budai Polgári Casino Egyesület, Magyar Vöröskereszt (Balgh Éva, Balogh Zsuzsanna), a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (dr. Bartos Richárd), a Várbarátok Köre (Nyakas Szilárd), valamint a kerületi oktatási intézmények igazgatói és a Közép-Budai Tankerületi központ munkatársai helyezték el az emlékezés virágait.