Az idén 96. évébe lépett Csanády András Munkácsy-díjas grafikus decemberben még személyesen üdvözölhette a Várnegyed Galériában az életműkiállításán megjelent érdeklődőket. Viszont váratlanul megbetegedett és január 8-án elhunyt, így a tárlat egyben tisztelgés volt a gazdag munkásság előtt.

Két önarcképpel találkozhattunk a Várnegyed Galéria Csanády András grafikusnak szentelt, január 18-ig tartó életműtárlatán. Az egyik az ifjú, húszéves Csanády arcképe, a másik pedig 2022-ből való, amelyen a 93 éves Munkácsy-díjas művész tekint vissza a linómetszetről: szakállas, kissé kopasz, szemében a gyermeki tisztaságot és érdeklődést hordozó öregúr.

A művész időskori önarcképe Fotó: Szilléry Éva

Szűnni nem akaró alkotókedve, precíz vonalvezetése lenyűgöző a több mint hetven évet felölelő életműből kiválogatott képein. A történelem alakította életét, a XX. század viharai mégsem vették vissza lendületét. Humánuma, tartása, és következetes művészi hitvallása felülemelte a háború, majd a diktatúra éveinek megrázkódtatásain. Rögtön felvették a Képzőművészeti Főiskola festő szakára a tehetséges művészt, de ő a Pázmány Péter Tudományegyetemre ment filozófiát és pszichológiát hallgatni. Megtámadott társai védelmére kelt egy értekezleten, ezért 1949-ben elküldték az egyetemről. 1953-ban folytathatta tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, majd, mint oktatót alkalmazták a főiskola grafika szakán.

Az 1956-os forradalom idején három tanártársával együtt elbocsátották, ennek ellenére a közönségszervező munkáját folytatta: kulcsszerepet játszott a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának megalapításában. Sokáig megfigyelés alatt állt, 1964-ig nem kapott útlevelet.

A székely származású művész munkásságában Erdély és a székely emberek ihletése éppen olyan hangsúlyos, mint a bibliai témák, a Teremtőnek alárendelt és a természeti környezet be ágyazott létünk felmutatása. Egyik korai erdélyi útján fogalmazta meg gondolatait az alkotás céljáról: „Mind jobban és jobban ismerem fel abban, amit most csinálunk az értelmiség egyik fő feladatát. Hogy közvetlenül önmagát vigye s adja minden képességét azoknak, akiknek szükségük van reá, akik szűkölködnek kiművelt értelem s tájékozottság dolgában. Erősen nagy dolog”.

A Munkácsy-díjas alkotó, aki főként linómetszetekkel és rézkarcokkal dolgozott, valamint sajátos hengerfestményekkel is kísérletezett, még részt vett életműkiállításának megnyitóján. Év elején azonban váratlanul kórházba került, így a tárlat zártát nem élhette már meg.

(A cikk megjelent a Várnegyed 2025/2. számában)