A művész régóta úgy látja, apokaliptikus időket élünk
George Orwell ihletettségében született Győrffy László képzőművész legújabb tárlatának címadó műve, amelyet a Várfok Galériában láthatunk október közepéig. Az alkotó, aki régóta úgy látja, hogy apokaliptikus időket élünk, az eddigi legszemélyesebb válogatását mutatja be ezen a kiállításon.
Erősen reflektív kortárs alkotóval nyitja őszi kiállítás-sorozatát a Várfok Galéria: egy hónapon keresztül Győrffy László képzőművész 2+2=5 című tárlatát nézhetik meg az érdeklődők. (A címadó motívumot George Orwell 1984 című regénye ihlette, a világ hírű antiutópia azt vizsgálja, mivé lesz a rend szabadság nélkül – a szerk.) A tárlat a művész eddigi legszemélyesebb válogatása, az alkotó egyébként kifejezetten kiállítási koncepciókban gondolkozik. Olyan idézetek szerepelnek majd a Várfok Galériában, amelyek gyerekkora óta érdeklik.

Munkái nem naplószerűek, hanem lehetséges válaszok arra, ami a világot mozgatja. „Szerintem apokaliptikus időket élünk és ezt régóta így látom” – fogalmazott az alkotó. Elmondta azt is, pszichedelikus disztópiájában 1984 nem fel tétlenül csak a XX. századi diktatúrák sötét kontúrjait jeleníti meg, hanem a neoliberális kapitalizmus fagyott mosolyú konzumpoklának koordinátáit is kijelöli. Ezen a tárlaton Győrffy első ízben mutatja be szöveg és fotó alapú kollázsait, amelyek a családi hagyaték részét képező, Népszabadság lapok hasábjaiból épültek újra. A naplóformát használja a Kolbásznapló / Hulladék naptár című, szintén ősszel kiállítandó munkájában, amely egy elképzelt karakter pszichotikus nyelvén fogalmaz megállításokat jelenünkről. „Az említett mű olyan nemlineáris álhír-kollekció, ahol a nosztalgia melankóliáját folyamatosan átírja, eltörli vagy újrarendezi az apokaliptikus nevetés” – mondta az alkotó.
Győrffy László annak az ezredforduló környékén fellépő nemzedékek az alkotója, aki a test problematikájával foglalkozik. A tárlat hétfő kivételével minden nap délután tekinthető meg.
Várfok Galéria, szeptember 12. és október 31. között.
(A cikk megjelent a Várnegyed 2024/15. számában)