2004 óta várja a vásárlókat a Déli pályaudvar kerengőjén a nevében és szellemiségében is Széchenyi István munkássága előtt tisztelgő Stádium Antikvárium. Bakonyi-Kissné Angyalosi Zsuzsanna és Bakonyi-Kiss Imre családias hangulatban, nyugdíjasként vezeti a talpalatnyi könyvbirodalmat. A mindig kedves és segítőkész tulajdonosokkal a bolt történetéről és a könyvszakma rejtelmeiről beszélgettünk.

A Déli pályaudvar kerengője ma már sajnos nem emlékeztet az egykori pezsgő közösségi térre, a valamikori karácsonyi vásárok helyszínére, az elhagyott helyiségek lehangoló látványt nyújtanak. Szinte hihetetlen, hogy épp egy könyvesbolt állja még itt a sarat. A Stádium Antikvárium körül rég megüresedtek az üzlethelyiségek, romos lett a környék, ám a könyvesbolt ma is a nyugalom kis szigete. A takaros üzlet küszöbét átlépve szinte kézzelfoghatóvá válik az érzés: e falak között minden rendben van a világgal. A polcokról pedig biztatóan tekint ránk a sok könyv: nyugodtan vegyél kézbe.

Feltárul az ismeretlen múlt

„Eredetileg mindketten közgazdászok vagyunk” – meséli Bakonyi-Kissné Angyalosi Zsuzsanna, aki elárulja, hogy férjével nagyjából ötven éves korukig tevékenykedtek az eredeti szak területükön. „Ugyan az érdeklődési körünk kicsit más, engem mindig a szépirodalom és a versek vonzottak, a férjemet inkább a történelem, de a könyveket mindketten imádjuk.” Bakonyi-Kiss Imre volt kettejük közül a nagy antikváriumjáró és könyvgyűjtő.

„Az első munkahelyem 1971-ben a Révay utcában volt, az Andrássy út sarkán pedig volt egy nagyszerű, régi antikvárium, ahová jövet-menet benéztem, és elcsábított a könyvek birodalma” – fogalmaz házigazdánk, aki saját bevallása szerint a családalapítás miatt kicsit félretette a szenvedélyét, ami a rendszerváltás körül újult erővel lépett vissza az életébe: „A nyolcvanas évek végén a gyári könyvtárak felszámolásával nagy számú könyv jelent meg az antikvár piacon, de a családi könyvtárak mélyéről is előkerültek olyan, addig tiltott művek, amelyekről nem is hallottam, és egy teljesen más múltat, más világot tártak fel előttem, mint amit az iskolában tanítottak.”

A világ minden tájáról

A könyvüzlet is a férj ötlete volt, amit az első fél évben egyedül vezetett, majd Zsuzsanna is csatlakozott a pult mögötti munkához. Amiben az igazi nehézség a beszerzés: vendéglátóink szerint különleges, ritka antikvár könyvet venni nehéz, eladni már gyerekjáték. „Nem tartjuk magunkat igazi antikváriusnak, csak könyvszerető embernek” – fogalmaz Zsuzsanna, aki ugyanakkor kitér rá, hogy mielőtt belevágtak a vállalkozásba, elvégzett egy antikváriusi tanfolyamot. Férje hozzáteszi: „Mi nem vagyunk több generációs antikváriusok, de a vevőinket ismerjünk, tudjuk, hogy ki mit gyűjt, és ezt ők is értékelik. Sokakkal már baráti viszonyban vagyunk.”

A vásárlók pedig szívükbe zárták a régi könyvek birodalmát, ami szerencsés helyen fekszik, hiszen a vasútnak hála az ország legtávolabbi pontjairól is érkeznek ide vevők. „A törzsvásárlóink ékszerdobozként szoktak hivatkozni az üzletre, ahol olyan kiadványokat is megtalálnak, amire nem is számítottak” – mondja Zsuzsanna. De a Stádium híre külföldre is eljutott: volt, aki Japánból zarándokolt ide, vagy Görögországból kereste fel a boltot.

Farkastörvények

A könyvesboltnak van honlapja, amin megtalálható egy válogatás az aktuális kínálatból, ez is segít felhívni a figyelmet az üzletre. A tulajdonosok szerint ugyanakkor az interneten keresztül történő könyvárusítás megnehezíti az életüket, hosszú távon pedig a bolt bezárásához fog vezetni. Mint mondják: „Az internetes árverési oldalak, az utcai könyvárusító helyek mind a régi típusú antikváriumok ellen hatnak.” Zsuzsanna úgy véli: „Ha nekem is 300 forintért kellene kitennem egy Széchenyi István-kötetet, mert annyiért jutok hozzá, akkor ott kellene abbahagyni. Mert az annál sokkal többet ér. A művet kell megtisztelni azzal, hogy reális árat kérünk érte.”

Amire egy gyűjtő csak vágyhat

A kínálat terén is szigorú elvek vezérlik a Stádiumot: hiába tudnának egy-egy könyvet akár sokszoros áron eladni, ha annak tartalma nem találkozik a bolt konzervatív irányvonalával, nem kerülhet fel a polcra.

„A kínálat túlnyomó része a saját ízlésünket tükrözi, de elég széles a spektrum: szépirodalmi, filozófiai, történelmi, földrajzi, természettudományos, orvosi könyvek és helytörténeti munkák közül válogathat, aki betér” – árulja el Zsuzsanna. Férje pedig mutat is nekünk gyorsan egy igazi különlegességet: egy, a múlt század első feléből származó budapesti térképgyűjteményt.

Mégis olvasnak a mai fiatalok

Bakonyi-Kiss úr elmosolyodik, amikor arra terelődik a szó, hogy a mai generációk egyre kevesebbet olvasnak: „Mi mindig meg cáfoljuk ezt, mert ide járnak ám fiatalok, akik keresik a könyveket, és el is lehet velük beszélgetni róluk. Ők is rájöttek arra, amire én harminc évvel ezelőtt: hogy vannak olyan régi könyvek, amik a világ eddig nem látott szeletét mutatják meg.” Házigazdáink szerint különben sem panaszkodni kell, hanem mindenkinek a maga szintjén tenni azért, hogy többen vegyenek könyvet a kezükbe.

Bizonytalan jövő

A könyveknél csak a vásárlókat tartják nagyobb becsben. „Olyan emberekkel van alkalmunk megismerkedni, akiket tisztelünk és szeretünk.” Élményekből pedig nincs hiány. Zsuzsanna mai napig a legszebb emlékként őriz néhány különleges találkozást: „Egyszer csak kinyílt az ajtó, és belépett Kányádi Sándor, aki másfél órát elidőzött nálunk, én pedig tátott szájjal hallgathattam. Nem is vásárolt semmit, csak benézett, de számomra hatalmas élmény volt. De hasonló módon keresett fel minket fiatalkorom egyik kedvenc írója, Tamás Menyhért, aki egy időben rendszeresen járt ide.” Bár a Stádiumnak eddig sikerült elkerülnie a környező boltok sorsát, a tulajdonosok szerint már csak nehezen tudnak talpon maradni.

A legfőbb gondjuk a magas bérleti díj, Zsuzsanna pedig bevallja: szégyelli, amikor magyaráznia kell a környéken uralkodó áldatlan állapotokat a nem idevalósiaknak. A forgalom csökkenését részben a környék elhanyagoltságának a számlájára írják. Szomorúan mondják, hogy az üzlet igazából már nem tartja el önmagát, és a nyugdíjukból kell toldozniuk-foldozniuk a hiányokat, ameddig erre van lehetőségük.

(A cikk megjelent a Várnegyed 2025/2. számában)