A Várban kikapcsolódni világnézet
A nagyvárosi kikapcsolódás nemcsak a belvárosban zajlik, már Budán is vannak jó bulik. Újabban a Budavári Palotanegyed lett vonzó helyszín a fiatalok számára, többek között a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) előtti Savoyai Terasz vált népszerű kulthelyszínné. A szervezők azzal a céllal indították el az este tízig tartó élőzenére és dj-k játékára építő programsorozatot, hogy a magyarokat visszacsábítsák a város illusztris pontjára. Ma a Vár több helyszínét, kevésbé ismert pontjait töltik meg minőségi kikapcsolódással, elsősorban a bor és a zene szeretetét ötvözve.
Esténként huszonévesek táncolnak az Magyar Nemzeti Galéria előtt kedvenc zenéikre tíz óráig, és utána is sokáig fent maradnak, hogy a város felett kitáruló, páratlan miliőben élvezzék a társasági életet. A koronavírus-járvány után kezdődött el az Oroszlános Udvarban, a Savoyai-teraszon és a Pasha Kávé házban – a kulturális élettel összekötött szórakozás, de amint Kassai Endre, a Wibe&Wine – A Budai Borszalon program megalkotója elmondta, az idei az első év, amikor igazán populáris lett az MNG előtti téren közösségi életet élni. „Az emberek gondolkodásában régóta az él, hogy a budai Vár a turistáké, ezért ritkán jönnek fel ide. Több száz olyan fiatallal találkoztunk, akik budapesti létük ellenére sohasem jártak még a Palotanegyedben, akadt olyan, aki nem tudta, hogyan kell feljönni a Várba. A Nemzeti Hauszmann Program alapvetése, hogy a Várat nem a turistáknak hoztuk létre. Az általunk megalkotott programsorozatnak is az a lényege, hogy a magyaroknak ismét kedvelt kikapcsolódási helyszíne legyen a Vár, és azt kell látnunk, hogy az idei nyárra sikerült ezt a tervünket teljesíteni” – mondta Kassai Endre.
A Jazz&Wine ügyvezetője, Sára Tibor pedig arra emlékeztet, hogy a Palotanegyed hagyományosan igazgatási terület volt. „Elsősorban az önszerveződő fiatalok közössége fedezte fel magának a legendás Ifjúsági Parkot, a történelmi városrész utoljára ekkor volt vonzó a fiatalok számára.”
A Savoyai-teraszon ma a csellóművésztől a cigányzenekaron át számtalan vendégművész szórakoztat, de a dj-k kiválasztására is nagy hangsúlyt fektetnek. Ottjártunkkor kora délután éppen John Lennon és a nyolcvanas évek slágerei mentek.
A turisták általában a Halászbástyát és a Mátyás-templom környezetét lepik el, a Vár nyugati oldalára kevesebben jutnak el. Itt található a néhány éve a Lovardával egyidőben rekonstruált Karakas pasa tornya, benne a Pasha Caféval, amely egyszerre nyújt kilátást a budai hegyekre és a városra. Egzotikus török kert szegélyezi az épületet, benne öt színben játszó rózsabokrokkal, fügefákkal, illetve mór mintákat idéző díszszökőkúttal. Ezt a földterületet szőlőművelésre használták egykor, stílusosan ideköltözött a Wibe&Wine – A Budai Borszalon szűkebb közönséget célzó kiadása. Ez a program főként a bor szerelmeseinek szól, a borkóstolást az élőzenével társítva. „A borász motivációit, személyes gondolatait szeretjük feltárni, mélyebbre menni a borkészítés rejtelmeibe” – fogalmazott Kassai. A nyáron nagy sikerrel futó találkozások októberben folytatódnak.
A szervezők a csöndes, zárt Oroszlános Udvarba is életet vittek: itt indult el a kertmozi, amely szeptember végéig kultikus közönségfilmek vetítésével várja a mozi szerelmeseit. A tervek szerint nyitnak a magyar filmek felé, sőt online közönségszavazással állítják össze a moziműsort.
Az Oroszlános Udvarban újabb kávézót találunk. A Szent István Kávéház esetében az irodalmi kávéházak hangulatát igyekeznek megidézni a szervezők. Ez a Történelmi kaszinó művészettörténészek, történészek meghívásával egy-egy téma köré rendez beszélgetéseket. Ez a sorozat a tervek szerint hamarosan folytatódni fog, a szervezők az Országos Széchenyi Könyv tárba vagy a Budapesti Történeti Múzeumba szeretnék bevinni a szellemi találkozókat. A szervezők célja, hogy a Nemzeti Hauszmann Program terveihez illeszkedve olyan, új szemszögből mutassák meg a Budavári Palotanegyedet, hogy a történelmi városrész eddig alig ismert titkait tárja fel.
(A cikk megjelent a Várnegyed 2024/15. számában)
Fotók: Tóth Tibor