Szilléry Éva
Több mint egy órás, lebilincselő előadást láttunk szeptember 3-án Angyalkert címmel a MáraiKult színháztermében Brunszvik Teréz, a magyar pedagógia legnagyobb hatású úttörőjének…
Budaváron is kapható az idei országtorta, a dobostorta újraértelmezett változata. A Dobay cukrászdában augusztus utolsó hetében kígyózó sorok álltak sorba érte, délutánra…
Közel ezer mester mutatta be tevékenységét és munkáit a Kárpát-medence legnagyobb kézműves fesztiválján, a 39. Mesterségek Ünnepén. A standok augusztus 17-től öt…
Buchingerék a budai Vár egyik legrégebbi családja, hatodik generáció óta szakadatlanul a történelmi városrészben élnek. A híres vendéglátós família valamikor a Fehér…
A Kiss Tibi és az Aranyakkord következő koncertje a Virág Benedek Házban lesz augusztus 27-én, ahol más dalok mellett a 2023-ban fogant…
A nyolcvanas évek hajnalán Krisztus szenvedéstörténetét színpadra vinni már önmagában lázadás volt, ahogy történelmi esemény volt 1985-ben az István, a király Nemzeti…
Fiatal jazz zenészekkel lép fel a Virág Benedek Házban Másik János augusztus 8-án, főként a saját dalaival, amelyek – ahogy ő fogalmaz…
Az idén a Petőfi Zenei Díj gálán, az Év zenekara díjban részesült Magashegyi Underground akusztik duó július 23-án a Virág Benedek Házban…
Mindig örömből fest Szirtes János Munkácsy-díjas képzőművész, performer, aki szerint manapság különösen nagy szükség van arra, hogy az alkotással örömöt, derűt sugározzon….
Mark Rimmell brit sztárdizájner lakásában tűz ütött ki február végén. A 91 éves ötvösművész-díszlettervezőnek sikerült kisebb sérülésekkel megmenekülnie a leégett otthonból. Múzeumra…