Manapság ember legyen a talpán, aki valódi hozzáértővel szeretne megjavíttatni bármiféle műszaki cikket, pláne, ha olyasmiről van szó, amit már csak kevesen használnak. Még pár évtizeddel ezelőtt sem okozott nehézséget például jó órásmestert találni, mára viszont többet kell keresgélnie, akinek mechanikus időmérővel akad gondja. Kozák Miklós órásmesterrel a Fő utca 37/b. alatti műhelyében beszélgettünk a szakma kihívásairól.
A Fő utcai órás és kulcsmásoló szaküzletben különleges időmérők, kulcsok és a szerelésükhöz szükséges eszközök köszönnek vissza a falakról és a vitrinekből. Kozák Miklós – aki Solymárról jár be az üzletbe – e sokszínű kínálat tövében mesélt a múltról. „1979-ben tettem le a szakközépiskolai érettségit, ekkor végeztem a Kolos Richárd Műszaki Szakközépiskolán, ami tulajdonképpen elektromos és finommechanikai műszerész iskola volt. Én inkább az utóbbi iránt vágyakoztam, így döntöttem az órás iskola mellett, amit 1981-ben fejeztem be” – festette le a kezdeteket Kozák Miklós, aki meglepő kulisszatitokkal is szolgált: „Manapság az elméleti oktatás mellett már nincs gyakorlati órás képzés.
Én még az Órások Szövetkezete Csengery utcai tanműhelyében tanultam a mesterség gyakorlati fogásait, ahol 10-15 tanuló is elfért. Itt olyan értékes szerszámokhoz – órás eszterga, oszlopos fúrógép, különféle diagnosztikai eszközök – férhettünk hozzá egy helyen, amit magánemberként nem tudtunk volna megfizetni.” Ahogy a szokás diktálta, a képzés második évében már őt is tanulóként foglalkoztatták egy órás üzletben, ahol az aktívan dolgozó kollégáktól leshette el a mesterfogásokat. A szakképesítés megszerzése után alkalmazottként kezdett dolgozni, amit két év katonaság szakított meg. „1987-től ’93-ig a szövetkezet keretein belül dolgoztam üzletvezetőként egy ehhez hasonló boltban. Amikor még nemhogy okos-, de kvarcórák sem voltak, előfordult, hogy négyen-öten is dolgoztak egy ekkora üzletben, mert akkora kereslet volt az óra javításra” – tette hozzá vendéglátónk, aki 1993-ban lett „kényszervállalkozó”, miután az Órások Szövetkezete megszűnt.
„A Naphegy utca és a Mészáros utca sarkán, a patika melletti üzletet béreltem, amit 2000-ben kellett otthagynom.” Ekkor települt a műhely a mai helyiségbe. „Három évvel a nyugdíj előtt, még a szerény körülmények ellenére is örülhetek, hogy egy szakmában ilyen sokáig meg tudtam maradni és azzal foglalkozhattam egész életemben, ami a hobbim” – fejtette ki Kozák úr.
Parányi gépuniverzumok
„Engem mindig is jobban érdekelt a kevésbé látható mikrovilág, aminek a megfigyeléséhez nagyító szükséges” – árulta el házigazdánk azzal kapcsolatban, hogy miért éppen az órás mesterséget választotta: „Számomra egy óra egy kis mesevilág. Mint amikor egy rovart figyel meg az ember: a másképp rejtve maradó részletek itt is akkor tárulnak fel, ha közelebbről vesszük szemügyre őket.”
Hogy az apró különbségeknek mekkora jelentőségük van, azt kétfajta, eltérő megközelítésen át szemléltette: „Például egy orosz és egy svájci óra nem is állhatna távolabb egymástól. Utóbbiban jobban érvényesül az igényesség, az esztétika, míg az előbbinél a funkcionalitás dominál. Erről millió apró jellel mesélnek ezek a szerkezetek a nagyító alatt. Az orosz óráknál sokszor már szabad szemmel is meg lehet állapítani, hogy kell-e pluszmunkát végezni egy alkatrészen, vagy egyből be szerelhető egy órába. A svájci alkatrészek nem ilyen beszédesek, ott az ember szinte a saját tükörképét látja a lencse alatt, és nincs rajtuk nyoma annak, hogyan munkálták meg őket.”
Eljárt az idő az órák felett?
Kozák Miklós szerint a mechanikus óráknak az okostelefonok és -órák korában is van jövőjük, de a megváltozott fogyasztói szokások miatt ez is módosult: „A piac beszűkült, ezek a készülékek egy bizonyos réteget érdekelnek, amelynek vagy az anyagi feltételei olyanok, hogy presztízsből megengedheti magának a befektetésszámba menő luxusórákat, vagy erős érzelmekkel kötődik egy családi ereklyéhez, vagy a régmúlthoz.” Arra is kitért, hogy már a Mészáros utcai üzletbe is inkább a középkorú vagy idősebb emberek tértek be hozzá, ez pedig az elmúlt 24 évben sem változott: „Ők megszokták és szeretik a mechanikus órákat, pláne, ha drágább típust hordanak, ami státuszszimbólum is.” A forgalom ünnepek táján sem ugrik meg, mint régen, jelentős bevételt az hoz, ha valaki komoly vásárlási vagy javíttatási szándékkal érkezik.
Kozák úr elmondása alapján a prémium piac ma is virágzik, a klasszikus, élő és innováló márkák mellett pedig számos piaci szereplő van, akikről Magyarországon nem is hallani. Ezek az alkatrészek formavilágától kezdve a különféle dizájnelemekig sok mindent próbálnak újszerűsíteni, ám a kelet-európai piac inkább a „filléres” órákra épül, ezért nem sokat érzékelünk ezekből a folyamatokból.
Javítás és avulás, meg a rezsi
A kis helyiség másik felében a kulcsoké a főszerep. A kulcsmásolás kiegészítő szakma a mester életében: „Nem baj, ha az ember több lábon áll, amikor csökken a forgalom. Ez is egy mechanikai megmunkálás, amihez sokkal szerényebb tudás is elég. De itt is megjelent a digitalizáció, hiszen bizonyos ajtókhoz, gépjárművekhez már nincs szükség fizikai kulcsra. Sajnos a többi javító-szolgáltató tevékenységhez hasonlóan lassan ez is a múlté lesz. Mivel a fogyasztói társadalom a tervezett elavulásra épül, felborult a gyártó és a szervizelő ágazatok – tulajdonképpen két ellentétes igény – egyensúlya, a profitéhség és a túlélés igénye pedig versenyre készteti a kettőt. Ha pedig a javító ágazat eltűnik, az csak szeméttermelést fog eredményezni.”
A műhely jövőjét illetően Kozák Miklós nem túlságosan derűlátó: „Korábban gondolkodtam rajta, hogy családtagot tanítsak be, aki majd továbbviszi az üzletet, ha én már leteszem a munkát, de lemondtam róla. Az egyre sokasodó számlák, főleg a rezsi, megölik a kisvállalkozásokat. Ezeket a pluszköltségeket nagyon nehéz úgy beépíteni az árakba, hogy még bírja a vevők pénztárcája, de én se menjek tönkre. Ezzel a kényszerrel nem szívesen keseríteném meg senki jövőjét.”
(A cikk megjelent a Várnegyed 2024/17. számában; fotók: Kőrösi Tamás)
