2025. 04. 30.
időjárás

Művészeti galéria, könyvkiadó, oktatási-, közösségépítő helyszín. Ezeket mind magába foglalja a Hunyadi János út és a Clark Ádám tér sarkán a művészetek kedvelőit hívogató Ráth Lépcső Tudásközpont és Galéria. A sokoldalú művészeti és kulturális élményeket kínáló intézmény vezetőjével, Buzás Kálmán várostörténésszel, egyetemi oktatóval beszélgettünk.

A 2016-ban nyílt tudásközpont évszázados családi hagyomány, a mecenatúra eszméje mentén működik. Buzás Kálmán elárulta, hogy a galéria névválasztásával emléket állítottak a tabáni Ráth-Semmelweis családnak. A Ráth családhoz felesége révén kötődik, aki egészen az 1700-as évek végéig tudja egyenes ágon visszavezetni családfáját. Többek között Ráth József patikáriustól, Ráth Péter Buda országgyűlési képviselőjén át, Ráth Károly, Budapest első főpolgármesteréig.

Buzás Kálmán a galéria bejáratában

„Ők budai lakosként nemcsak az I. kerület és a főváros történetéhez, hanem a hazai művészettörténethez és kultúrához is szervesen hozzátartoznak, mert Magyarország nagy mecénásai voltak, nekünk pedig kötelességünk ezt a hagyományt tovább vinni” – fogalmazott vendéglátónk. Szerinte ez a hivatás a mai magyar művészeti életből sem hiányzik, csak megfelelő keretrendszer kell a kibontakozásához.

„A ’90-es évektől Budapestről sorra tűntek el a kortárs művészeti galériák. Pedig ahhoz, hogy támogatni tudjuk a művészeket, létre kell hozni ennek a színhelyét. Ez volt a legfontosabb célunk” – fejtette ki a tulajdonos. Szerinte a művészek kötelessége, hogy bemutassák saját magukat és munkáikat, ők ehhez biztosítanak teret. Eddig 24 kortárs, szinte ismeretlen művész alkotásaiból álló tárlatnak adott otthont a három helyiségből álló kiállítótér, amely ma is a család otthona, és amelyben a ki állítások maguk is egy-egy műalkotássá szerveződnek.

 

„Sok külföldi megfordul nálunk, és viszik jó hírünket messze a nagyvilágba, de ez elsősorban a helyi lakóközösségnek szóló kezdeményezés, ahová a környékbeliek hetente, de van, Nem lehet elmenni mellette Fotó: Kocsis Attila hogy naponta betérnek” – mondta el Buzás Kálmán, aki szerint a galéria olyan, mint egy régi patika: „Móricz Zsigmonddal élve, oda nem gyógyszerért, hanem a jó szóért jártak be az emberek, attól gyógyultak meg. Ide is bátran be lehet lépni, ez nem egy feszengős hely.”

Hogy ez mennyire így van, mi sem mutatta jobban, mint hogy beszélgetésünk közben egy betévedt külföldi turistacsoport egyik tagja nekiállt játszani az előtérben álló zongorán. A rögtönzött koncert kitűnően összecsengett a „szellemi patika” atmoszférájával, amelybe éppúgy beleférnek az aktuális, a Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium fennállásának 150. évfordulójára rendezett kortárs iparművészeti kiállítás friss ötvös- és textilmunkái, illetve az azokat kiegészítő másfél évszázados festmények, tárgyak, mint a tudásközpont jelleget kidomborító, május 24-ig minden szerdán megtartott művészetfilozófiai előadások, az oktatói munka, vagy a falak közt zajló könyvkiadói és szerkesztői tevékenység. Buzás Kálmán vallja: „Akinek csak lehet, meg kell tanítanunk mindent, amit mi tudunk. Ez egy tanítói, ha úgy tetszik szülői feladat.”

A spontán zongorakoncert

MIRE KÉSZÜL A RÁTH LÉPCSŐ GALÉRIA?

Vendéglátónk az előttünk álló fél év programjáról elárulta, hogy a következő kiállításon három, alföldi és dunántúli, kortárs magyar keramikus műveit csodálhatják meg a látogatók, amelynek a rendezőelve a teríték lesz. Azt követően a portréfestészet kap főszerepet, amelyet a csomagolásfilozófiát és -történetet középpontba állító tárlat követ majd.

(A cikk megjelent a Várnegyed 2024/7. számában, fotók: Kocsis Attila)

bannerhely
© minden jog fenntartva - várnegyed magazin 2025