A Kerékvár biciklibolt története egészen 1992-ig vezethető vissza, Oberländer Tamás ekkor indította el vállalkozását egy barátjával – még Óbudán. Azóta több költözésen is túl van az üzlet. A szervizmunkák és bringaeladások egyensúlyától a magyar géppark állapotán keresztül a vásárlói szokásokig számos kérdést tekintettünk át, miután lábatlankodtunk egy kicsit a szervizben és végigmustráltuk az új biciklik teljes szortimentjét.
Az óbudai csapat egy véletlennek, és a már kialakult szakmai kapcsolatoknak köszönhetően érkezett meg az I. kerületbe 1995-ben. A Hunyadi János úton működött biciklibolt tulajdonosa invitálta, hogy szálljon be az üzletbe, mert a közös munka átmeneti időszaka után átadná az üzletet. A Kerékvár név is már itt született meg a Vár oldalában. Aztán egy rövid pesti oldali, Arany János utcai kitérő után találta meg otthonát a Hattyú utcában – először a 2. számnál, majd – a mostani 10. alatt, mintegy 280 négyzetméteren. „A mellettünk lévő kirakat is a mienk, de annak vasajtaja a szomszéd lépcsőházból nyílik. A benne lévő bicikli két lakattal le is van zárva, mert próbálták már ellopni” – ad betekintést a műhelytitkokba Oberländer Tamás tulajdonos.
A meglehetősen nagy üzlethelyiségben összesen öten dolgoznak, köztük Tomi, aki a 24.hu újságírója volt, csak a választások előtt pályát módosított. A többiek évtizedek óta a csapat tagjai. Nem tévedünk – erősíti meg beszélgetőtársunk érzékelésünket –, valóban az utóbbi 10-15 évben igencsak megszaporodtak a környéken a bringás boltok. Az üzlet tulajdonosa szerint azért, mert sokan gondolják úgy, hogy könnyű megélhetést Oberländer Tamás saját birodalma közepén ígér, ha belevágnak, hogy a kerékpárjavítás és -kereskedelem egy feltörekvő piac. Tény, hogy egyre többen bicikliznek, de önmagában ez nem jelent szükségszerű üzleti sikert. Nagyon sokan a szerviz miatt térnek be a Kerékvárba, de jelentősebb pénzt a bringák eladásán lehet keresni. Palettájukon a Merida mellett ott van a hazánkban még kevésbé ismert, de felső közép-kategóriát képviselő német Stevens, illetve az összecsukható egyedi városi bringákat építő londoni cég, a Brompton kétkerekűi is. Az országúti szegmens most felfutóban van, ebből is van néhány, de inkább a trekking-, városi- és túrabiciklik adják a kínálat legjavát. Idén ketten a kerület kerékpárvásárlási támogatásával jutottak ebből a boltból új biciklihez.
A szervizben az augusztus számít uborkaszezonnak, utána folyamatosan jönnek az ügyfelek, és problémától függően két-három nap alatt javítanak meg egy gépet. „A biciklis akkor kel életre, ha kisüt a nap” – mondja Tamás arra utalva, hogy télen kevesen viszik be az épp nem használt gépüket szervizeltetni, inkább megvárják a tavaszi időt. A szezonalitást az is mutatja, hogy sokan nem szeretnek tekerni a 35-40 fokos kánikulában, ezekben a hetekben visszaesik a forgalom. A Kerékvárban azonban télen sem unatkoznak – ilyenkor a bicikliszerviz mellett síbérléssel, síszervizzel foglalkoznak.
A budai hegyek közelsége, illetve a fogaskerekű adta lehetőség miatt nagyon sok fiatalt látni drága, full teleszkópos downhill kerékpáron. Ez azonban üzletileg csalóka, mert ezeket többnyire egymás között adják-veszik. Ők inkább a szerviz ügyfelei lesznek. Egy ilyen hegyi gép teleszkópja egyébként 200-300 ezer forint is lehet, ezért is érdemes rendszeresen karbantartani, évente legalább egyszer egy nagyszerviz szükséges – húzza alá. Nem nehéz kitalálni, mivel keresik fel leggyakrabban a szervizt: defekt. Aztán elhangzik a varázsszó is: királydinnye. Merthogy így hívják magyarul a Tribulus terrestris nevű, szárazságtűrő, rendkívül tüskés gyomnövényt. „Tegnap is bejött egy futár srác, négy darab tüskét szedtünk ki a kerekéből.”
A magyar kerékpárpark kissé elavult, miközben Budapesten nagyon szeretnek biciklizni, a kerékpárosok szám aránya alapján az európai nagyvárosok rangsorában fővárosunk a harmadik helyen áll (Amsterdam és Koppenhága után). A biciklis úthálózat sokat fejlődött az elmúlt tíz évben, ugyanakkor a főváros külső részeire még most is esélytelen eljutni biciklivel úgy, hogy ne kelljen nagyobb forgalmú autóútra felhajtani. Gyerekekkel így tekerni nemhogy nem családbarát, de a kicsik szertelenségére tekintettel kifejezetten veszélyes is lehet. A cégvezetői presztízzsel jól megfér, hogy Tamás minden nap kerékpárral jön be Budakalászról a városba. A 16 km-es táv azért igényli az elektromos rásegítést.
Mára már kialakult egy törzsvásárlói kör. Ennek kapcsán Tamás egy különös lokálpatrióta összefüggésre is rávilágít: amikor a Hunyadi útról a pesti oldalra költöztek, oda a visszatérő vásárlók nem követték, noha az Arany János utca légvonalban még valamivel közelebb is volt, mint a következő bázis, a Hattyú utca, ahová viszont visszatértek. A város utcáit ellepő biciklis futárok esetében azonban kerületi lokálpatriótaságról nem nagyon lehet beszélni. Pedig számarányuknál fogva elvileg lenne bennük potenciál. Hogy ők mennyiben alkotják az üzlet ügyfélkörét, Tamás egy rövid szóval válaszol: semennyire. Ennek elsődleges oka, hogy legfeljebb defekt miatt jönnének, ám az általuk használt olcsó, rossz minőségű biciklikkel nem foglalkoznak. De az igazi ok, hogy a külföldi futárok be sem jönnek a boltba. Akik biciklivásárlás előtt állnak, és még nem döntötték el, hogy sima vagy elektromos gépet vegyenek, azoknak is ad egy megfontolandó szempontot: az e-bike szervizelése közel a duplájába kerül egy átlagos városi bringáénak. Egyszerű fizika: az elektromos rásegítés miatt nagyobb erők hatnak egy 25-30 kilós szerkezetre, így a kopóalkatrészek sokkal gyorsabban elhasználódnak. „Ezért mindig felhívjuk az e-bringások figyelmét: ne „motorozzanak”, használják a váltót is, végtére ez is csak egy kerékpár.”
Minden kerékpárosnak érdemes tudnia, ha esőben megy, utána rögtön olajozza meg a láncot, de ez különben is ajánlott három-négy hetente. Ha így tesznek, meglátják, a gépek is tudnak hálásak lenni.
