A zaj és a hangoskodó szomszédok okozzák általában a legtöbb problémát a társasházi együttélés során. A nyugodt pihenéshez mindenkinek joga van, zavaró zaj esetén a jegyzőhöz vagy a bírósághoz lehet fordulni birtokvédelemért. Ezzel egyre többen élnek is.

A csend megzavarása, vagyis a csendháborítás alapvetően szabálysértés. Ezt akkor követi el valaki, ha olyan, indokolatlan zajt okoz, ami alkalmas arra, hogy mások nyugalmát megzavarja. Fontos,
hogy a zavarásnak objektívnek kell lennie, és bármikor fennállhat (vagyis nemcsak hétvégén vagy éjszaka) – mondta a Várnegyednek Weisz Gábor Miklós. A Magyar Közös Képviselők Egyesületének szakmai igazgatója hozzátette: ilyen esetekben az elsődlegesen értesítendő illetékes hatóság a rendőrség, ha akut, jelenleg is fennálló problémáról beszélünk, például a szomszéd hangos házibulit rendez.

Érdemes egyébként előbb a szomszéddal beszélni, ha nem lehet őt jobb belátásra bírni, akkor lehet a rendőrséghez fordulni. Fontos tudni, hogy a közös képviselőnek nincs arra jogosítványa, hogy kikapcsoltassa a zenét, bemenjen a zajt okozó lakásába vagy kihúzza a konnektorból az ütvefúrót. „A jogi eszköz ez esetben annak a kezében van, aki a sérelmet elszenvedi.” A rendőrség először általában felszólítja a hangoskodót, hogy szüntesse meg a tevékenységet, majd elhagyják a helyszínt. Ha mire kijön a járőr, és már nincs zaj, mert például lekapcsolják a hangos zenét, akkor a rendőr tájékoztatja a rendbontót, hogy ez ne forduljon elő többet, az elszenvedő fél pedig tehet ilyenkor feljelentést. Akkor érdemes ezt meglépni, ha a zavaró zajhatás már korábban többször is előfordult. Weisz Gábor Miklós kiemelte: az Alaptörvény szerint mindenkinek joga van a nyugodt pihenéshez.

Az erre vonatkozó, speciális rendelkezéseket pedig a lakók a társasház szervezeti és működési szabályzatának (szmsz) részét képező házirendben tudják szabályozni. A többségi döntéshez a teljes tulajdoni hányad felét képviselő, valamint plusz egy szavazat szükséges. A házirendben megfogalmazott feltételek akkor is kötelezik a lakót, ha ő azt nem szavazta meg vagy később érkezik a társasházba.

A lakók olyan, különleges eseteket is szabályozhatnak, mint azt, hogy mikor lehet zajjal járó felújítási munkákat végezni, például a csempét leverni vagy falat vésni, vagy akár azt is, hogy zeneoktatást, gyakorlást mikor lehet végezni, a hangos háztartási gépeket mikor lehet használni. A házirendben foglaltak azért is fontosak, mert egy esetleges hatósági eljárásban lehet hivatkozni a társasházi előírásokra. A lakók többsége sem írhat elő bármilyen tilalmat, a társasházi szmsz ugyanis nem lehet jogszabálysértő. Ha például a lakásban a jogszabályok, az illetékes önkormányzat rendelete szerint t lehet akár két kutyát is tartani, akkor nem tiltható meg az szmsz-ben, hogy a tulajdonos levigye sétálni az ebet. Az viszont előírható, hogy a társasház közös helyiségeiben az ebet csak szájkosárral, pórázon lehet vezetni.

A tulajdonosnak arra is van lehetősége, hogy a zavaró zajhatással szemben birtokvédelemmel éljen. (Ez nemcsak a zajra, bármilyen zavarásra is vonatkozik.) Ha a zajkeltés egy éven belül áll fenn, akkor a kerületi jegyzőhöz lehet fordulni, aki kötelezheti a tulajdonost, hogy fejezze be a tevékenységet. Azt, hogy valóban zavaró tényezőről van szó, a sérelmes félnek kell bizonyítania, például hangfelvétellel. Egy éven túl pedig a bírósághoz lehet fordulni birtokvédelemért, ugyanilyen feltételekkel. Weisz Gábor Miklós hangsúlyozta: a társasház önmagában nem tud szankcionálni. A szakmai igazgató szerint emelkedő tendenciát mutat a birtokvédelem igénybevétele, de még mindig nem számít tömegesnek. Inkább az a gyakori, hogy a közös képviselőt próbálják döntőbírónak felkérni, „aki próbál egyezkedni, beszélgetni és ennyi – ennyit tehet.” Mindazonáltal tudatosabbak is az emberek, sokkal tájékozottabbak, a jogszabályokhoz is könnyebben hozzáférhetnek.

Az is tapasztalható, hogy ahol több az idős, régóta együtt élő szomszéd, ott jobban meg tudják beszélni az akár a zajjal is járó konfliktusokat. Ez azonban egyre kevésbé jellemző, az emberek egyre agresszívebben viselkednek egymással, és egyre ritkábban is beszélgetnek, vagy a társasházakban még a közvetlen szomszédok sem ismerik egymást.