Hírek
Hat kerületi iskolában indul szeptembertől a szadadszedéses vagy svédasztalos étkeztetés, az ún. szupermenza-rendszer. Ennek lényege, hogy a közétkeztetésben részt vevő tanulók a…
A Vérmezőnél a Déli pályaudvar felé közlekedők fellélegezhetnek, kis késséssel ugyan, de itt befejeződött az Ördög-árok felújítása. A föld alatti patak medrét…
Az önkormányzat a Magyar Kertörökség Alapítvánnyal összefogva élettel teli környezetet teremtettek a Tigris utcai óvoda udvarán azzal, hogy magaságyásokat hoztak létre. Az…
A Nemzeti Összetartozás Napján, június 4-én, 2010 óta rendeznek foci tornát a Kosztolányi Dezső Gimnáziumban. Az eseményre a házigazda I. kerület…
Újra fellángolt a Mészáros utcai parkolási vita. Az érintett helyiek szerint ugyanis míg a személyautókat szabálytalan parkolás miatt rendszeresen kerékbilincselik, addig a…
Május 12-én világszerte köszöntik azokat a hivatásos ápolóknak, akik munkájukkal, türelmükkel és emberségükkel nap mint nap életet mentenek, biztonságot adnak, és reményt…
Böröcz László facebook posztban vett búcsút a Fidesz alapító tagjától, kerületünk polgárától Wachsler Tamástól. „Elhunyt Wachsler Tamás, kerületünk neves polgára. Munkássága és…
Az eddig megszokott módon zajlik még idén a lomtalanítás az I. kerületben; a hulladéktárolóba nem férő lomokat a lakosság március elsején lehet…
A Budavári Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat gazdag és sokrétű, kreatív gondolatokra inspiráló kiállítása Január 29-én, nagy érdeklődés mellett nyílt meg. Negyedszer rendezték meg…
A Budavári Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatási Központ ruhagyűjtést szervez február 20-án, csütörtökön 14 és 17 óra között az Attila út 89. alatti…