Várnegyed magazin
Fontos mérföldkövéhez érkezett a vári turistabuszok közlekedésének ügye, ami azt is jelenti, hogy az ott rutinból közlekedők könnyen bajba kerülhetnek. Október 30-ától…
A könyves szakma kiemelkedő képviselőivel, szerzőkkel és szerkesztőkkel találkozhatnak az Országos Széchenyi Könyvtár új könyves sorozatában az érdeklődők. A Széchényi-estek vendége lesz…
Szerszámokkal felszerelkezve érkezett a Batthyány tér északi felén található, aluljáróba vezető lépcsőhöz Böröcz László polgármester és csapata október 28-án, hogy végre rendbe…
Idejárnak a környék színészei és az éjszakai életet kedvelő bohémek: a Falánk Faló harmincnyolc éve rendületlenül nyitva áll az esti és az…
A hat kerületi középiskolából négy is fel tudott kerülni a HVG által évente készített középiskolai rangsorába. A frissen közölt idei, 2026-ra szóló…
„Köztünk élnek, akik részesei voltak az eget-földet megrengető szabadságharcnak és kényszerű elszenvedői a megtorlás bénító, fagyott éveinek” – a kerület 1956-os forradalmi…
Márai Sándor 1956-os naplói és publicisztikái hazaszeretetről, bátorságról és felelősségről tanúskodnak. A forradalom idején, már a száműzetésben írt emlékirataiban és rádióbeszédeiben tárgyilagossággal…
A Budavári Önkormányzat október 21-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén szó esett egy új, a buszforgalmat szervező cég létrehozásáról, a rászoruló kerületiek ismételt támogatási…
Megszerezte első győzelmét a Bozsik-tornákon az I. kerületi labdarúgó utánpótlás gyerekcsapatának, a Hősök SE-nek az 2017-2018-as születésű korosztálya, azaz a „Hulk-csapat”. Ahogy…
Böröcz László 2024. október 1-jén vette át Budapest kulturális és most már államigazgatási szempontból is legfontosabb kerületének vezetését. A polgármester a működési…