Abba a hegyoldalba megyünk sétálni Vilmával, a törpetacskóval, ahol az ős tabáni bulik voltak három éven át, és amiről az LGT azt írta, hogy Gyere, gyere ki a hegyoldalba! A kilencéves kiskutya építészeti vlogger gazdija miatt nálam biztosan jobban ismeri a tabáni történeteket.

A kiállításokat járt kultúrkutya szüntelen lelkesedéssel fut neki a Gellérthegynek    Fotó: Körösi Tamás

Vilma, a törpetacskó egy igazi kultúrlény: rendszeresen felbukkan kortárs kiállításokon, de a nagyobb tömeget nehezen viseli. Ilyenkor a gazdi, Tamás – egyébként vlogger és újságíró – a hóna alá csapja, így kicsit úgy fest a kutya, mint egy sporttáska a gazdi kezében. Az arckifejezéséről pedig arra lehet következtetni, hogy nagyon szeret embermagasságban szemlélődni.

A Czakó pálya mellett találkozunk, innen indulunk a Gellérthegy felé. A kilenc éves kutyuska a Hegyalja úti kereszteződésnél megtorpan, kérdőn néz a gazdira, mert itt dől el, hogy a Naphegy vagy a Gellérthegy felé folytatjuk-e az utat. Tamás bevallja, hogy eléggé elkényeztette Vilmát, hiszen ez az első kutyája és a gyerekek elköltözése óta gyerekpótló szerepbe került.

„A szlovén határ közelében vettük és amikor a kennelből kivették, az arcom közelébe tartottam percekig, mint ahogy a kacsáknál szokták, ha azt szeretnék, hogy rögzüljön bennük, akit elsőre meglátnak.”

A törpetacskó nem túl társasági lény, de órákig képes a labdájával futkározni a hegyen  Fotó: Kőrösi Tamás 

A tacskók vadászkutyák, borzra és rókára tenyésztették ki őket. Ezeknél kisebb, úgynevezett kaninchen tacskó Vilma, ő a nyulak vermeibe is befér. Egész rövid végtagjai vannak, pici feje, hatalmas fülei lobognak mindenfelé futás közben, de a mellkasát nem sikerült „minisíteni”, látható is, hogy leér a földre. Főként, amikor a víztározó előtti meredek rétre kell felkapaszkodnia. Nagyon elemében van a napos délelőttön, most ő az egyedüli kutya itt, csak vele foglalkozunk. Ideális helyzet ez neki, a tacskó ugyanis nem túl társasági lény.

„Egyáltalán nem játszik kutyákkal, a kicsikkel megszagolják egymást és továbbmennek.” Tamás az „Egy hely” című blogban építészeti kincseknek és titkoknak jár utána, több épületet feldolgozott a környékről. Az alattunk lévő Gruber József víztározóról is forgatott már.

Annak ellenére, hogy Vilmának nem hiányoznak a kutyák, Tamás nagyon szereti ezeket a köröket, én meg megkérdezem, miért jó közösségek ezek és miért olyan erős a tabániaké. „Mert nem a szokásos tengelyeid mentén alakulnak ki. Sokkal kevésbé tolerálod más társaságban az eltérő véleményeket, mint a gazdik között. Itt ez magától értetődő.

Azon kívül az emberekre a kutyákon keresztül nézünk: egy antipatikus figura is feltűnhet jó színben, mert a kutyáján keresztül figyelek rá. Kicsit olyan helyi szubkultúra, mint a munkahelyeken a dohányosok társasága. Szociálpszichológusok megfigyelték, hogy szinte mindig cigizők tudják meg leghamarabb az összes folyosói pletykát.”

Vilma imádja, ha a gazdi a hóna alá csapja 

A városi kutyások azonban egyre öntudatosabb társadalmi réteg, több és több jogot vívnak ki a kutyáknak, ennek megfelelően összetartóbbak is. „A Tabánban mindig is nagyon erős volt a kutyás társaság – magyarázza Tamás. – Kialakult például, hogy van pórázmentes övezet, egy civil kezdeményezéssel érték el a gazdik. De amikor a játszótereket építették, egyeztettek a kutyásokkal. A workout (szabadtéri fitneszpálya) például nem oda került, ahova eredetileg tervezték, mert figyelembe vették a véleményünket.

Van egy térkép a Tabán elején, amely mutatja, hogy hol van a póráz nélküli terület, és honnan kell megkötni az állatot. Vilmánál nagyon ritkán mondják, hogy tegyem pórázra. Emlékezetes, hogy néhány éve ki akarták vágni a fákat. A tiltakozást a tabániak indították el, élükön a kutyásokkal. Azonnal az újságokba került, végül le is kellett állítani.”

(A cikk megjelent a Várnegyed 2025/2. számában)