Fél évszázada nyílt meg a budai Várnegyedben az Arany Sas Patikamúzeum, amely számos különlegességet tartogat a látogatónak. Az egyik a rekonstruált alkimista laboratórium, ami misztikus tárgyaival azonnal magával ragadja a múzeumbarátot. A különleges eszközök azt a kort idézik meg, amikor még nem vált élesen ketté a hivatalos orvoslás, a gyógyszerészet és a kuruzslás.

Ha belépünk az Arany Sas Patikamúzeumba, érdemes bal kéz felé pillantást vetnünk a falra, hiszen tipikus alkimista szimbólumokat fedezhetünk fel. Az 1960-as években felfedezett fal festés alapján arra is következtethetünk, hogy az épületben valaha, egészen pontosan a 16. században alkimisták dolgozhattak. Ténykedésüket Dr. Vámos Gabriella, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ – Semmelweis Orvostörténeti Múzeum muzeológusa segít kontextusba helyezni. Rávilágít: bár az orvos és a patikus működési területét már a XIII. századtól különválasztották, ám az orvoshiány miatt az átjárás még sokáig megmaradt a két szakma között. A kapcsolat később is élt az orvosok és a laikus gyógyítók között, mert a tudásbázis akkor még jobbára közös volt.

Az alkímia és a gyógyszerészet különválásának kezdete Paracelsus életének időszakára tehető, vagyis a XVI. századra.

„A gyógyszerészt az különbözteti meg az alkimistától, hogy előbbi természettudományos műveltséggel rendelkezett, és kereskedhetett gyógyszerekkel” – magyarázza Vámos Gabriella. Az alkimisták azért érdekesek a művelődés-, az orvoslás- és a patikatörténet szempontjából, mert miközben kutatták az életelixír előállításának, vagy a fémek arannyá változtatásának titkát, egy sor más jellegű felfedezést tettek, különböző vegyszereket és gyógyszereket fedeztek fel, amelyek az emberiséget szolgálták. Több, az alkimisták által használt eszköz,mint például a lombik, a desztilláló, a mozsár, később a gyógyszerészet eszközeivé (is) váltak.

A XVIII. században Mária Terézia felvilágosult abszolutista rendeleteinek megszületésével teremtődik meg a hivatásos orvoslás háttere. A királynő szüntette be az alkimisták működését, de az egyik vitrinben a XIX. századi patikaedényeken alkimista jeleket fedezhetünk fel, mert azok egészen eddig használatban maradtak, míg helyüket át nem vették a hivatalos gyógyszerészeti jelölések. De nemcsak különleges jeleket láthatunk itt.

Megtekinthetjük a VIII. századi arab alkimista, Geber könyvét, amelyet Nürnbergben adtak ki 1541-ben. Geber egyébként – Arnaldus de Villanovával és Paracelsussal együtt – sokat tett a kémiai ismeretek fejlődéséért.

Labor a hátsó traktusban

Az Arany Sas Patikamúzeum hátsó traktusában alakították ki az alkimista műhelyt, hogy elképzelhessük, hogyan festhetett egykor egy ilyen titokzatos labor. Ez az egyetlen ilyen helyiség az országban. A szakemberek a bejárati ajtó melletti falfestés másolatával díszítették a falat, így visszaköszönnek azok a jelek, amelyeket ott láthattunk.

A fali tárolóban lombikok és edények sorakoznak, a mennyezetről kitömött krokodil csüng le, a falon egy fűrészhal „fűrésze”. Az egyik polcon kitömött bagoly, mellette emberi koponya, kagyló és mozsarak pihennek. A helyiség közepén álló asztalon formalinban polip „tekereg”. Az udvari ablak mellett tűzhely áll, amin a különböző szereket melegíthették.

S hogy mivel találkozhatott az 1540-es években a budai polgár az alkimistáknál? Ha beléphettek, hasonló kép fogadhatta őket. Ha patikaszereket is kínáltak a helyiségben, akkor porokkal, szirupokkal, nyeletekkel, liktáriumokkal (gyógynövényekből mézzel főzött orvosság), kenőcsökkel, tapaszokkal, tinktúrákkal.

Nagy részük növényi alapanyagból készült, jóval kevesebb az állati eredetű vagy az ásványi anyag. Általános használatban volt a méz és a cukor is, amelyekkel nemcsak tartósítottak, hanem a gyógyszerek keserű ízét csillapították. Tapaszokban is használták, amelyeket sebekre helyeztek, mert megfigyelték, hogy a méz és a cukor fertőtlenít.

Mivel még az újkorban is kevés orvos praktizált, Magyarországon pedig különösen, a patikusok sokáig szintén az egészségügyi piac szerves részét képezték. A hivatásos orvosokat és gyógyszerészeket az különböztette meg a laikusoktól, hogy tudtak latinul, jó esetben nyelveket is beszéltek, és rendelkezhettek – az adott kor szintjén álló – anatómiai ismeretekkel. Ugyanakkor nem sokkal több eszköz állt a rendelkezésükre, ami jól megfigyelhető nagy járványok idején: az orvosok ugyanúgy értetlenül álltak a betegségek előtt, mint a laikusok. Nem beszélve az alkimistákról.

(A cikk megjelent a Várnegyed 2024/13-14. számában)