Ötven éve nyitott meg a Várnegyedben egy különleges kiállítóhely, ahol olyan érzése támadhat a látogatónak, mintha utazást tenne a múltba. Nem véletlenül: az Arany Sas Patika múzeum helyén vélhetően már a török korban is folyt valamilyen kereskedelmi tevékenység, de a hangulatos Tárnok utcai épületben közel háromszáz éve biztosan gyógyszerészek szolgálták a budai polgárokat.

Az Arany Sas Patika elődje, az első budavári patika a Dísz téren nyílt meg, amelyet akkor még Arany Egyszarvúnak neveztek. Bösinger Ferenc Ignác egy évvel a török kiűzését követően, 1687-ben alapította. Ez a patika előbb a Tárnok utca 16. alá költözött, majd 1735–1754 között foglalta el mai helyét, a Tárnok utca 18. számú épületet. A XVIII. század közepétől kezdve nagyjából az első világháborúig gyógyszertár működött a középkori alapokon nyugvó épületben, majd cipészműhely és mosoda nyílt a helyén, az 1950-es években pedig háztartási bolt. Itt találkoztunk Dr. Vámos Gabriellával, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ – Semmelweis Orvostörténeti Múzeum muzeológusával.

A múlt század hatvanas éveiben született meg a terv arról, hogy a házat lakóépületté alakítsák, ám egy váratlan felfedezés – szerencsére – megváltoztatta az eredeti szándékot: két fülkét, egy reneszánsz vakfülkét, valamint egy török kori lámpafülkét találtak a falban, valamint freskókat, és különböző korokból származó felfestéseket. Ezek ma is láthatók, a bejárati ajtó mellett például tipikus alkimista szimbólumok tűnnek fel. Erre később még visszatérünk. A patika officinájában (az a tér a gyógyszertárakban, ahol az ügyfeleket kiszolgálják) másik két értékes freskót is felfedeztek, amelyekről a művészettörténészek később meg állapították, hogy két külön mestertől származnak. Ha szemben állunk az officinával, jobbra láthatjuk Jézus és a vérfolyásos asszony történetét. Az Arany Sas Patika sorsa 1965-ben kapcsolódott össze a Semmelweis Orvostörténeti Múzeuméval (SOM), amikor ugyanis a levéltári kutatásokból és az említett felfedezésekből kiderült, hogy a Tárnok utcában valaha patika működött. Megszületett a döntés: nyíljon gyógyszerészettörténeti kiállítás az épület falai között a múzeum égisze alatt. Ezt támogatta az a körülmény is, hogy az akkori döntéshozók úgy ítélték meg, kevés a látványosság a Várnegyedben.

PATIKABÚTOR A SZERECSENY MINTÁJÁRA

A múzeumot úgy kezdték kialakítani, hogy a kiállítás a reneszánsz és a barokk közti időszakot ölelje át, ami így kiegészíti az Apród utcai SOM gyógyszerészettörténetre vonatkozó részét. Az állandó kiállítás 1968-ban nyitott meg a nagyközönség előtt, a patikamúzeum pedig 1974. július 1-én, vagyis éppen fél évszázada. Így teljesedett be az épület kalandos története.

A Tárnok (valaha Üzlet) utca az egykori budai várnegyed igen forgalmas részén található, vagyis a számos különböző profilú üzlet mellett itt is kereskedelem folyt. Az Anna utca felé egy rác boltajtó található, amit árufeltöltésre használhattak. A kis utcácskára néző homlokzat kialakítása-felújítása 1820 körül készült el, ám ránk maradt egy 1771-es számlakivonat, amin látható a patika képe. A metszet arról tanúskodik, hogy a rác boltajtó már akkor is létezett. „Hogy a XVII. században miként festhetett a patika belső tere, arról művészettörténeti emlékek alapján alkothattak képet a szakemberek. Az officinához minden valószínűség szerint tartoznia kellett egy laboratóriumnak, amire bizonyság a ma is látható átadóablak” – mutat egy a padlószinthez közelebbi kicsiny nyílásra Vámos Gabriella. A hajdani patikák kialakításáról az egyik kiállítási tárgy, egy 1780 körüli metszet másolata is képet ad. A felhasznált anyagok és módszerek körére pedig a fennmaradt patikaedények, patikabútorok felirata világít rá.

Több kiállított tárgy eredetileg is a patika részét képezte, ilyen a két vörösmárványból faragott, oroszlános konzolasztal, továbbá egy hatalmas mozsár. Ezek a tárgyak az 1910-es években, az Arany Sas Patika bezárásakor kerültek az Iparművészeti Múzeumba, és egészen addig ott maradtak, míg az épületet múzeummá nem kezdték alakítani. Schulteisz Emil, a SOM akkori főigazgatója (egyben egészségügyi miniszterhelyettes) kérvényezte az Iparművészeti Múzeumnál, hogy a tárgyakat szolgáltassák vissza eredeti helyükre.

Az ötven éve megtekinthető eszközök nagy része a XVII–XVIII. századból származik. Mellettük néhány rekonstrukció található, ilyen a patikabútor, ami a kőszegi Fekete Szerecseny patika bútorzata alapján készül el. Érdekesség, hogy az eredeti bútorokon, tárgyakon lévő feliratok segítenek eligazodni abban is, milyen gyógykészítményeket használhattak eleink. Például az egyik edény felirata arról árulkodik, hogy abban sárga majom zsírt tároltak, ám hogy a különleges anyagot mire használták, arról nincs feljegyzés. A múzeum udvar felé eső részén igazi kuriózum található: egy alkimista műhely – elképzelt – XVI–XVII. századi rekonstrukciója. Hogy miért alakították ki a múzeumban a misztikus laboratóriumot, arra a bevezetőben említett falfestés ad magyarázatot. A festés még akkor kerülhetett a falra, amikor a török elfoglalta Budát, vagyis 1541 táján. Érdekesség, hogy az alkimisták műhelyében található misztikus tárgyakat régen a patikákban is kihelyezték, hogy a gyógyítás misztériumát erősítsék.

(Folytatjuk)

A gyógyításban való jártasság a XVI. században még egy nagy közös forrásból táplálkozott, majd amikor kialakult a hivatásos orvoslás intézményrendszere, a korábbi gyakorlatok a népi gyógyászat eszköztárában éltek tovább. Addig mindenki azt „vett ki” a tudásbázisból, amit jónak látott.

A gyógyszertár egyben rendelőként is szolgált, a nyavalyára szánt orvosságot helyben vették be a betegek, esetleg kis tégelyben vitték haza a patikaszert. A patikusok nemcsak – a mai fogalmaink szerinti gyógyszereket – árultak, hanem olyan luxuscikkeket, mint a cukrot, a kakaót, később egyéb gyarmati árukat. Arról nem is beszélve, hogy a cukornak is gyógyhatást tulajdonítottak. Orvossághoz nemcsak a patikában juthatott hozzá a kor embere. A Felvidéken olejkárok (vándorgyógyí tók, gyógyfűárusok) járták a vidéket, akik a jezsuitáktól szerezték ismereteiket. Mellettük a gyógyítórendek és a helyi értelmiség is kivette a részét a gyógyításból. Számukra később születtek kis kötetek arról, hogyan kell ellátni az egyes betegséggel küszködőket.

Antall József (1932–1993), a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum megbízott főigazgatója, majd főigazgatója, későbbi miniszterelnök újító elképzeléssel állt elő, vallotta ugyanis, hogy a gyógyszerészettörténeti emlékeket gyűjteni kell. A nagyformátumú tudósnak és politikusnak óriási érdeme volt abban, hogy az 1970-es, 1980-as években országszerte kialakult a patikamúzemok hálózata.

(A cikk megjelent a Várnegyed 2024/12. számában, szerző: Császár Tamás)