2025. 02. 15.
időjárás

Április 29-én számoltunk be a Ruszwurm cukrászda bezárása körüli újabb fejleményekről, az oldalunkon megjelent cikk pedig nemcsak a közéletben, de a kerület civil lakossága körében is élénk vitát generált. A közösségi médiában a Várnegyed Facebook-oldalán is számos komment született az ügyben.

A Szamos Miklós és V. Naszályi Márta közötti jogi és médiacsatározást, illetve a Ruszwurmot üzemeltető cég és az önkormányzat közötti konfliktust érthető módon nem nézi közönnyel az I. kerület, a közösség pedig reagál az új információkra és állásfoglalásokra. Ezek közül a reakciók közül most az érdekesebbeket szeretnénk kiemelni.

A legnagyobb port talán Nándori József kommentje kavarta, aki állítása szerint rengeteg okiratot látott, amelyek igazolják Szamos Miklós azon állításait, miszerint ő anno megvásárolta a Ruszwurm cukrászdát. A filmes szakember azt is írta, hogy kamerájával az ügy minden bírósági tárgyalásán jelen volt:

Nándori állításaival leghevesebben Saly Noémi irodalom- és várostörténész szállt vitába, aki szerint a komment „több mint zavaros”. Emellett szerinte: „Ha lenne olyan adásvételi szerződés, amely igazolná, hogy az önkormányzat eladta Szamosnak a műemlék épületekben lévő üzleteket – nevestől, berendezésestől (ami képtelenség) -, akkor ennek a ténynek az ingatlanok tulajdoni lapján is szerepelnie kellene, továbbá Szamos nyilván nem tett volna olyan agyament „gesztust”, hogy bérleti díjat próbál az önkormányzatra tukmálni. Pláne háromszorosat.”

Akik követni szeretnék a beszélgetést, esetleg – a kulturált vita keretei között maradva – maguk is megfogalmaznának saját véleményt, erre a LINKRE kattintva érhetik a kommentfolyamot, illetve lájkolhatják a Várnegyed Facebook-oldalát.

Az ügyben friss fejlemény, hogy a Ruszwurm Kft. által üzemeltetett ingatlanokat a tervek szerint május 13-án, hétfőn ürítik majd ki a végrehajtók. Ennek eredeti időpontja május 9-e lett volna, de a kínai elnöki látogatás miatt el kellett halasztani.

bannerhely
© minden jog fenntartva - várnegyed magazin 2025